Olaszországi varázslatok
Duomo di Pisa, avagy a pisai katedrális – a pisai román stílus remekműve
A dómot 1064-ben kezdték építeni Buscheto (nevének változatai: Buschetto, Busketi) építész tervei szerint. Buscheto neve feltehetően görög, származása talán bizánci, esetleg örmény, mindez sajátosan ötvöződik abban a pisai román stílusban, amelyet ő teremtett meg. A dóm mögötti Opera del Duomo múzeumban őrzött dokumentumok szerint Buscheto nemcsak a katedrális építésében játszott döntő szerepet, hanem – a Camposanto temető kivételével – az egész monumentális komplexum létrejöttében. A székesegyház homlokzatán elhelyezett sírfeliraton csodálatos tehetségű építészként emlékeznek Buschetóra, akinek maradványai egyébként a dómban nyugszanak. A főhomlokzat világosszürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből épült, három bronzkapuja pedig Giambologna (Giovanni da Bologna) műhelyében készült. A látogatók nem a főkapun, hanem a ferde toronnyal szemközti Porta San Ranieri bronzkapun térnek be a dómba. Mivel itt őrzik San Ranieri 12. századi remetének, a város védőszentjének ereklyéit, a hátsó kaput – Bonanno Pisano remekművét – is róla nevezték el. A San Ranieri kapu belső oldala mellett későbbi helyreállítás eredményeképpen VII. Luxemburgi Henrik német-római császár fehérmárvány síremléke látható.
A dóm fekete-fehér márvány uralta belső terét gránitból készült korinthoszi oszlopok tagolják öt hajóra, mennyezete aranyozott kazettás és 16. századi freskókkal díszített. A márványoltárok közül kilencet Stagio Stagi 16. századi híres szobrász faragott. A mellékoltárok és az oldalhajók falai mentén nagy méretű festmények sorakoznak, amelyek az 1595-ös tűzvész után kerültek a templomba. A Poggiolo delle relique (Az erkélyek erkélye) néven ismert erkély alatt Francesco Frosini, Matteo Rinuccini és Giuliano de’ Medici egykori érsekek síremlékei, a 17. és 18. századi szobrászok jelentős alkotásai láthatók. Az embernek eláll a lélegzete, amikor megáll Giovanni Pisano nagy műgonddal készített, majdnem kör alakúnak látszó, de valójában nyolcszögű carrarai márvány, porfír és afrikai márvány szószéke előtt. Pisano 1301 és 1310 között faragott több mint négy méter magas szószékén két feliratot is hátrahagyott – a mestermű befejezésének dátumát, a saját és az Opera del Duomo kurátorainak nevét –, és az „arte manus soli” kifejezéssel utalt arra, hogy a szószék az ő keze munkája. A pompás alkotás kilenc pilléren nyugszik, ebből a négy egyszerűbb oszlop virágmotívumos oszlopfőkkel kapcsolódik a felső részhez, a többi támasz szépen megmunkált, díszes kariatida. A felső rész bibliai alakoktól zsúfolt domborműtábláin Krisztus életének drámaian kifejező, feszültségektől átitatott dinamikus története elevenedik meg. A csodálattól tátott szájjal hol jobbra, hol balra bámulsz, és amikor feltekintesz és meglátod a kupola freskójának mennyei kék égboltján a Szűzanya mennybemenetelét és a szenteket, Orazio és Girolamo Riminaldi római barokk reminiszcenciákat őrző remekművét, levegőt venni is elfelejtesz.
A katedrális szószéke – Giovanni Pisano remekműve
Aztán a főoltár fölött meglátod a bizánci ihletésű Cristo in maestà tra la Madonna e San Giovanni e Evangelista, vagyis a Szűzanya és Szent János által közrefogott mindenható Krisztus mozaikot – amely túlélte az 1595-ös tűzpusztítást –, és percekig nem tudod levenni róla a szemed. A trónon ülő Krisztust, a mozaik központi alakját Francesco da Pisa, a bal oldalon a Szűzanya alakját Vincino da Pistoia fejezte be, a jobb oldalon Szent János alakja pedig Giovanni Cimabue dokumentummal tanúsított utolsó alkotása. Aztán felfedezed Stoldo Lorenzi 1583-ban készült Gyertyatartó angyal bronzszobrát, a templomhajó közepén a Galileo Galilei lámpájaként ismert bronzcsillárt (a legenda szerint a nagy tudós ezt figyelve jött rá az ingamozgás törvényszerűségeire), valamint a Madonna és a gyermek témát megjelenítő Berlinghiero Berlinghieri Madonna di sotto gli organi 1200 körül készült tempera és arany festményét – csak nézed és érzed, hogy nem tudsz betelni a látvány szépségével. Csupán egyetlen dologra vágytam még, hogy a dóm két orgonája közül – a kisebbik Serassi (1831–1835) és a négy testből álló Mascioni orgona (1977–1980) – legalább az egyik hangja megtörje a templom csendjét, de ezúttal mindkét orgona néma maradt. Elmaradt az orgonaszó, de a lelkemet így is a nyugalom és a hála „zenéje” járta át.
Krisztus-mozaik a főoltár fölött és a Gyertyatartó angyal bronzszobor
Galileo Galilei lámpájaként ismert bronzcsillár – a magasban a kupola freskója (részlet)
A dóm Serassi orgonája
Battistero di San Giovanni – Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája
Amint a Porta Nuovát, azaz Pisa 16. századi „új kapuját” átlépted, a Dóm tér első fehérlő márványóriása a Szent János keresztelőkápolna – olasz nevén Battistero di San Giovanni – ragadja meg a tekintetedet. A tenger felől vörös csempével, kelet felé ólomlemezekkel borított óriás kupolájú kerek épület majdnem olyan magas, mint a Piazza „sztárja”, a ferde torony. A Battistero di San Giovanni 107,24 méteres kerületével, 2,63 méter vastag falaival és 54,86 méteres magasságával Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája. Építése a Dóm tér épületegyüttesének második remekeként, közel kilencven évvel a katedrális építésének elkezdése után, 1152-ben kezdődött. A keresztelőkápolna oszlopán látható „Deotisalvi magister huius operis” felirat igazolja, hogy a mű építésze Deotisalvi volt. A keresztelőkápolna javarésze csak 100 évvel az építkezés megkezdése után készült el.
Battistero di San Giovanni – Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája
Időközben Nicola Pisano és fia megépítette az árkádokat a felső szinten, 1365-ben elkészült a gótikus kupola Puccio de Landuccio és Cellino di Nese munkája, és a tetőre felkerült Turino di Sano da Siena 1395-ben készült Szent János-bronzszobra, amely jelenleg is vigyázza a Dóm teret. A Battistero épülete ugyanarra az instabil talajra épült, mint a torony és a katedrális, szabad szemmel ugyan nem igazán érzékelhető, de a keresztelőkápolna is enyhén ferde, 0,6 fokkal dől a katedrális felé. A dóm és a keresztelőkápolna épületegyüttesét nézve az összhang az, amely teljesen lenyűgöz: a gigantikus méret, a felhasznált anyag (carrarai márvány fehér és kékesszürke kőben ismétlődő vízszintes vonalakkal), a román, gótikus és keleti stílus ötvözésének mesteri harmóniája.
A székesegyház homlokzata felé néző 1200 körüli portált levél- és virágdíszes oszlopok fogják közre, a kapu fölötti dombormű az angyalok és evangélisták mellett Keresztelő Szent János életének epizódjait örökíti meg, a félköríves lunetta központi dísze pedig Giovanni Pisano Madonna-szobra. A Battistero közepén található a nyolcszögű keresztelőmedence, Guido Bigarelli da Como gótikus szobrász 1246-ban készített márvány mesterműve. A medence széleit geometriai alakzatokkal és virágokkal díszített színes panelek alkotják. A medence közepén Italo Griselli Keresztelő Szent János, a keresztelőkápolna névadójának szobra áll. Kezdetben a medencét a kupolatető nyílásán besütő napfény világította meg, jelenleg a nyílás helyén Szent János szobra áll. Mivel a medencének nincs lefolyója, vízzel nem feltölthető, a keresztelőket a medence belső széléhez rögzített kis kádakban végzik, így az óriásmedence csak szimbolikusan őrzi keresztelőmedencei mivoltát.
A nyolcszögű keresztelőmedence
A Battistero hatszögletű szószékét Nicola Pisano a szobrászat és az építészet tökéletes harmóniájával faragta 1255 és 1260 között. A szószék hét színes márványoszlopon nyugszik, amelyek közül hat a külső részen, egy pedig a közepén áll. Az oszlopok tetejét szobrok és domborművek díszítik, a három külső oszlop tövében pedig faragott oroszlánok „henyélnek”. A szószék narratív tábláin Krisztus életét és passiótörténetét ábrázoló domborművek láthatók, az etruszk sírboltok stílusára emlékeztető és már-már reneszánszra előremutató jegyekkel.
A Battistero szószéke – Nicola Pisano remekműve
Ha a ferde torony 296 lépcsője nem fárasztott volna ki eléggé, a keresztelőkápolnában is felmászhattunk volna még 96 lépcsőn, hogy a kupola magasságából a mélybe nézve a kápolna építészeti-művészeti összhangjának látványával is gazdagabbak legyünk. Ezt a panorámát azonban csak utólag, fényképeken és kisfilmekben csodáltam. Érdekességként meg kell említenem, a keresztelőkápolna varázslatos hangszerhez illő kiváló akusztikáját, amely az egyedülálló építészeti megoldással készült kettős kupolának köszönhető. A világhálón is megtekinthető az a pillanat, amint az ügyeletes kísérő megáll a keresztelőkápolna közelében és bemutatót tart a látogatóknak: csupán néhány hangot énekel, majd hagyja, hogy a hangokat a visszhang „zenévé” alakítsa. Borzongató, szinte kísérteties, fantasztikus élmény.
Camposanto Monumentale di Pisa – régi temető egy kolostorépületben
A sok nyüzsgés és lépcsőmászás után jólesett néhány percet elidőzni a Camposanto, azaz a régi temető csendjében. A Dóm tér legfiatalabb műemlékét az addig elszórtan található sírok, szarkofágok elhelyezésére kezdték el építeni 1278-ban Giovanni di Simone építész tervei szerint, de a temetőt végül csak 1464-ben fejezték be. A népi legenda szerint, amikor 1203-ban Ubaldo de Lanfranchi püspök visszatért a keresztes háborúból a Golgota földjével megrakott gályákkal, ez a magával hozott „szent föld” lett az a terület, ahol a pisai monumentális Camposanto, a fallal körülvett temető létrejött. A camposanto, vagyis a temető megnevezés talán éppen a campo (föld, terület, mező) és santo (szent) szavak összevonásából született. A Camposanto belső falait a 14. századtól Francesco Traini és Bonamico Buffalmacco freskóciklusai díszítik, a galériákban a falak mentén római szarkofággyűjtemény, valamint római és etruszk szobrok láthatók. A gótikus kerengő közepének zöld pázsitszőnyege és a fehér kőcsipke árkádok színharmóniája nyugalmat, belső békét áraszt, ahol a néhány percnyi „vissza az időben” kalandozás után jólesően megpihenhetsz.
Camposanto – régi temető egy kolostorépületben
Addio, Pisa!
A ferde toronytól nem messze az utcai árusoktól apró csecsebecséket vásároltunk, és mivel úgy éreztük, még mindig nem tudunk elszakadni Pisától, a Piazza dei Cavalieri, azaz a Lovagok tere felé vettük az irányt. Néhány pillanatot elidőztünk a 17. században épült Palazzo dell’ Orologio impozáns épülete előtt. Az óratorony helyén a középkorban két épület állt, ezeket a 17. században boltívvel kötötték össze, az óra a boltív fölé került, és azóta is ott ketyeg, mutatva a pontos időt mindenkinek, aki arra jár. A palazzo közelében rácsodálkoztunk a Napóleon rendeletére 1810-ben épített Scuola Normale Superiore felsőfokú tanintézet kastélyhoz méltó, fenséges épületének szépségére. A Scuola jelenleg nemzetközileg elismert oktatási, tudományos és kutatási központ. Közben megéheztünk, majd miután a Trattoria Pizzeria Toscana teraszon felfaltunk néhány friss paradicsommal, caprese sajttal és bazsalikommal megrakott bruschettát, valamint megittunk egy-egy pohár hideg sört, már be is esteledett. Visszakanyarodtunk a Dóm térhez: esti fényben még szebb és még titokzatosabb volt minden, a ferde torony, a katedrális és az egész tér. Isten véled, Pisa! – búcsúztam hangtalanul és végtelen hálával a szívemben, hogy ezt a csodát is láthattam.
Borítókép: A pisai katedrális és a ferde torony esti fényben. A fotók a szerző felvételei.