Olaszországi varázslatok
Vernazza – a legendák „ékszervároskája”
A festői szépségű Vernazza (ligur nyelven Vernassa, helyi változatban Vernasa), a Ligur-tenger zord sziklás keleti partjának egykori híres kikötővároskája Monterosso al Mare és Corniglia között terül el, és a Cinque Terre többi településével, valamint a környező szigetekkel együtt 1997 óta az UNESCO világörökségének része. A faluként emlegetett Vernazza, a (jelenleg fedett) Vernazzola-patak mentén született „ékszervároska”, területének számottevő része kőfalra épül, égbe magasodó vadregényes hegyein szőlőtermesztésre alkalmas teraszokat alakítottak ki.
Vernazza – tengerre néző panoráma
A történészek feltevései szerint a városka már a római korban létezett, nevét is a latin verna szóból eredeztetik, amelynek jelentése „bennszülött” vagy „helyi”. A település történelmét alakító eseményekről azonban csak a középkortól találunk fontosabb információkat. Az első hivatalos feljegyzés 1080-ból származik, amelyben „castrum Vernazio” néven, az Obertenghi longobárd dinasztia tengeri bázisaként emlegetik. A városka a Cinque Terre egyedüli természetes kikötőjével rendelkezik, ennek köszönhetően fontos szerepet töltött be a térség kereskedelmi életében. Vernazzának a középkorban még nem volt főtere, a városka szinte beleszaladt a tengerbe, amelynek hullámai a házak falához csapódtak. A régi Vernazza látványa, a házak falához kikötött csónakokkal Velence kicsinyített mására emlékeztetett.
Vernazza kikötője
Az idők folyamán a település lassú átalakuláson ment keresztül. Vernazza mai látványát meghatározza az a városvédelmi rendszer, amelyet még a 11. században a genovaiak építettek, hogy a települést megóvják a tenger felől érkező szaracénokkal, barbár törzsekkel és a kalóztámadásokkal szemben. Az erődrendszer ma is létező legrégebbi emlékei a Belforte bástya és őrtorony, valamint a Castello Doria ősi kastély henger alakú tornya, amely a tengerre néző sziklás hegyfok tetejéről őrködik a vidék csodálatos panorámája fölött. 
A Belforte bástya és a Castello Doria henger alakú tornya
A genovai kormány a katonai védelem érdekében elrendelte a kikötő megerősítését, valamint harci gályákat javító hajógyár építését, amely az első ilyen jellegű próbálkozás volt a térségben. A biztonságvédelmi rendszer kialakítása és megerősítése a kereskedelmi forgalomnak és a község általános gazdasági fejlődésének is kedvezett. Fellendült a helyi bortermelés is: már egy 13. századi krónikában utaltak arra, hogy „a közelben Vernacia bora bőven megtalálható” (Salimbene de Adam: Cronica). A gazdasági élet virágzásával a lakosság fokozatos városszépítésbe kezdhetett: a caruggiként nevezett sikátoros utcácskákban színesebbnél színesebb emeletes házakat építettek, kialakították Vernazza történelmi központját, azaz a Via Roma főutca végébe torkolló, építészeti kincsekkel büszkélkedő főteret, amely hangulatos teraszaival jelenleg turisták százainak találkozóhelye. A 2011-es heves esőzések miatt keletkezett vízár, sártenger és törmelékáramlás súlyosan megrongálta a Via Roma és a központ házait, a gyors helyreállítási munkálatoknak köszönhetően azonban Vernazza történelmi központja ma ismét régi fényében ragyog.
A város egyik legendás hírű helye, a Porticciolo di Vernazza kikötő és a régi vasútállomás közelében található Grotta della Maimuna, ahol egyesek szerint a tenger szörnyei lakoznak. A vad sziklák között kanyargó, 500 méter hosszú, keskeny Maimuna-barlang – YouTube-on nézhető róla videó – titokzatos világa csak a jól képzett kajakozóknak nyújt életre szóló élményt. A legenda szerint, amikor Noé bárkája a falu előtt haladt el, hajótörést szenvedett. Az egyetlen túlélő állat egy nőstény gorilla volt, amely a tengerpart egyik szakadékában, a Maimuna-barlangban talált menedéket. Van, aki úgy meséli, nem is Noé bárkája, hanem egyszerű hajó volt, amely afrikai állatokat szállított a marseille-i állatkertbe – mindenesetre a Maimuna jajveszékelése még ma is hallható, amikor vihar idején a háborgó tenger zúg a parton. A legenda másik változata egy vernazzai lányról, Maimunáról szól, aki a szaracén kalózok elől menekülve a barlangban bújt el, de a kijáratot azóta sem találja, így a viharos éjszakákon segélykérő hangon hívogatja az ott elhaladó tengerészeket. Különben a part mentén, a vad sziklák között nem ez az egyedüli barlang. A város központjához közel, az egyik félelmetes sziklák közé zárt, barlangszerű átjáró tengervíz áztatta óriáskövein mi is végigbukdácsoltunk, és amikor onnan kijutottunk, a kéklő tenger és a meredek teraszokon zöldellő szőlőültetvények és olívaligetek leírhatatlan szépségű látványa percekig fogva tartott.
A város félelmetes sziklák közé zárt barlangszerű átjárója
Az öblöt körülvevő színes házak, helyi gasztronómiai különlegességeket kínáló éttermek és mindenféle portékát áruló aprócska üzletek közötti sétánkat a partközeli Piazza Guglielmo Marconi, azaz a főtér egyik teraszán szakítottuk meg, ahol piros, kék, zöld és narancsszínű, hangulatos napernyők alatt hideg sörrel oltottuk szomjunkat. Közben a Chiesa di Santa Margherita d’Antiochia égbe magasodó tornyában delet harangoztak. Negyven méter magas, ovális kupolában végződő nyolcszögű harangtornyával a templom nemcsak a főteret, de a város egész látványát uralja. Az Antióchiai Szent Margit, Vernazza védőszentjének tiszteletére épült templom valójában a városka első román stílusú templomának helyére épült 1318-ban, ligúriai gótikus stílusban. A legenda szerint réges-régen Vernazza partjai mentén kis fadobozt találtak, amelyben Santa Margherita kezének ujjcsontjai voltak. A lakosok csodának vélték a történteket, és elhatározták, hogy a szent tiszteletére templomot építenek az Isolotto városrészben. Azonban vihar kerekedett, és egy hullám elsodorta az ereklyét, majd kis idő múlva újra megjelent ugyanott, ahol először megtalálták. A hívek ekkor megértették, hogy a templomnak ott kell felépülnie, ahol az ereklyére rábukkantak, így hát a Santa Margherita-templomot a tengerre néző sziklára építették.
Vernazza szimbóluma – a tengerre néző sziklafalra épített Santa Margherita d’Antiochia-templom
A történelem folyamán a templom épülete számos átalakításon esett át.1500 és 1600 között az áradások okozta károk kivédésére a templom épületét nyugat felé meghosszabbították, elmozdítva a bejáratot és megrongálva a román stílusú homlokzatot. A templom román stílusú belső terének barokk stílusú felújítása a 18. században valósult meg, ekkor cserélték a fatetőt boltozatosra és ekkor emelték meg a harangtornyot. Újabb változtatásokra a 20. század derekán került sor, amikor részben helyreállították az eredeti belső szerkezetet.
A háromhajós templomnak két bejárata van: a főbejárat nehezebben megközelíthető, a másik a 19. században nyílt meg a tengerparthoz közel. Kapuja egyszerű, egyetlen szembetűnő dísze a portál fölötti fülkében elhelyezett Szent Margit-szobor, amely szerényen „fogadja” a kíváncsiskodó turistákat. 
A Szent Margit-templom tengerpart melletti bejárata
Amikor belépsz a magas kőablakokon beszűrődő fény által megvilágított templomba, meglepődsz attól a szokatlan egyszerűségtől, amely odabent vár: semmi túlzás, semmi pompa, de mihelyst a melegséget árasztó fapadokban megpihensz, érzed, amint a lelked megtelik áhítattal és a múlt iránti csodálattal. A kőfalakat ugyan kevés festmény díszíti, de van néhány drágakő értékű emlék: az apszisban lévő 15. századi oltárszekrény, az eredeti barokk oltárasztal a szentély központi terében – amely a múlt századi helyreállítások után került a helyére –, a 17. századi szószékről származó keresztelőkút, az Anton Maria Maragliano genovai barokk szobrásznak tulajdonított fából készült feszület, valamint az 1975-ben épített híres cremai Tamburini-féle orgona egytől egyig szemet és szívet gyönyörködtető kultúr- és egyháztörténeti hagyaték.
Chiesa di Santa Margherita d’Antiochia – templombelső
A Tamburini-féle orgona
A templom famennyezete
A Cinque Terre többi településeihez hasonlóan Vernazza is kedveli mind a vallásos, mind a helyi hagyományokhoz, legendákhoz kapcsolódó ünnepségeket, fesztiválokat. Szent Margitot, Vernazza védőszentjét a katolikus és ortodox egyház a terhes nők védőszentjeként tiszteli, Santa Margherita d’Antiochia ünnepét a város minden év július 20-án tartja. Ilyenkor a Piazza Marconihoz és a kikötőhöz vezető főutcán helyi specialitásokat kínáló standok várják a vendégeket, a felnőttek ünnepi utcai összejöveteleken szórakoznak, a gyermekeknek hagyományos játékokat szerveznek és este a Santa Margherita-templomból feszületes körmenet indul. Az ünnepség végül zenével, lakomával és tűzijátékkal ér véget.
Vernazzától az olajfaligetek és szőlőültetvények között hosszú lépcsősoron közel két kilométeres út vezet a Reggiói Boldogasszony kegyhelyhez – amely valamikor Vernazza plébániatemploma volt. Itt őrzik a 14. századi genovai iskolának tulajdonított Madonna Nera-, vagyis Fekete Madonna-képet, amelyet a legenda szerint Szent Lukács készített. Augusztus első vasárnapján Reggiói Madonna-ünnepséget tartanak, a kegyhelyen megtartott szentmisére és körmenetre emberek százai gyalogolnak fel az évszázados fák övezte kanyargó hegyi úton. 1853 óta időnként lehozzák a Madonna képmását a városba, ahol egy hétig őrzik, majd ünnepélyes körmenettel visszaviszik a kegyhelyre.
Ha Olaszország, akkor opera, ha opera, akkor pedig fesztivál: ugyan kicsi városka, de Vernazza a zenei rendezvényekből sem maradhatott ki. Nos, immár hatodik éve szervezik meg a májustól októberig tartó Vernazza Opera Festival koncertjeit. Az ősi Santissima Trinità Oratórium hangulatos környezetében szerda esténként elhangzó egy és negyedórás előadóesteken Maestro Cesare Goretta zongorakíséretével a meghívott művészek híres operaáriákkal őrzik az olasz opera hagyományát.
Már beesteledett, mire Vernazza – fotókon is megőrzött – varázslatos szépségeinek emlékével visszavonatoztunk Monterossóba, de későbbi hajóút alkalmával a legendák „ékszervároskáját” a tenger felől is megcsodálhattuk.
Borítókép: Vernazza szépségei a tenger felől – panoráma a vidék fölött őrködő Doria-toronnyal. A fotók a szerző felvételei
