Tudván tudom, hogy már sokan megénekelték a Légy jó mindhalálig című musical sikerét, de miután én is végignéztem az előadást, úgy gondolom, hogy nem mehetek el mellette szó, pontosabban betű nélkül. Nem kritikusi vagy publicista szemmel kísértem figyelemmel az előadást, hanem kálvinista papként.
Minden tartalom
Izgalmas időket élünk. Vadidegenekkel mosolygunk egymásra a buszon este hat után – hiszen mindenki tudja, ugyanoda igyekszünk. A székely egyetemista fiúk Kolozsváron a tüntetésre csajozni is járnak: mert az „aktivista” lányok szépek, nem baj, ha nem tudnak magyarul. És aztán kint a téren, és napközben a közösségi oldalakon röpködnek a poénok, vicces jelmezek és táblák feliratai jelzik: élünk, szuszogunk, dobog a szívünk, agyunkban ezerrel dolgoznak a tekervények, lelkünkben a humor adja az üzemanyagot. Hát felébredtünk! Végre, végre!
Nincs mit osztani ezen: Románia világrengető példát statuál demokráciából annak legnagyobb sebzettségében. Olyan nagy és erős, napi három-négyszázezer ember szájából üvöltő, sikoltó, menetelő és pezsgő példát, amelyhez még az Örömóda karajani szólamai sem hasonlíthatóak. Feldobja a dekadenciájába már-már beletörődő, kettészakadt Európát, pezsgést hoz emberek ezreinek mindennapjaiba, összehozza a politikai, ideológiai és generációbeli különbségektől zilált román társadalmat. Ha az Európai Demokráciát egy betegeskedő nőként képzeljük el, akkor ma itt, Romániában gyógyítják ennek a megerőszakolt nőnek a sebeit.
