A terrortámadás óta 21 év telt el, de a „háborús bűnök” közismerten nem évülnek el. Ennyiben a dolog rendben is lehetett volna. Csakhogy az Egyesült Államok elnöke, aki a gyilkosságot „az igazságosság jegyében” elrendelte, egyben a nemzetközi jog számos érvényben lévő elvét is megsértette. S ezzel a titkosszolgálatok által idegen államok területén végrehajtott drónos támadásokat magától értetődő eljárássá „legalizálta”. Igaz, nem csak ő. Az első amerikai elnök, aki egy másik ország (ezúttal Pakisztán) területén gyilkoltatta meg (akkor még egy katonai különítmény révén) az al-Kaida alapítóját, Oszáma bin-Ládent, a ma is szellemi adottságai teljes birtokában lévő Obama elnök volt. Őt követte Trump elnök, aki (egyesek szerint már akkor sem igazán volt szellemi képességei teljes birtokában) Irakban gyilkoltatta meg a helyi jogrendszer képviselőinek tudta és engedélye nélkül Kasszem Szolejmanit, az egyik iraki hadsereg tábornokát. (De Joe Biden pillanatnyi állapotára talán szót sem kell vesztegetni.) S egyéb esetek is voltak…
Az afganisztáni gyilkosság abban különbözik az előbbiektől, hogy ezt az amerikai „pilóta” által vezérelt drón annak ellenére követte el, hogy Amerika az Afganisztánból való kivonulást megelőzően a tálibok és az amerikaiak közti Katar által kieszközölt DOHA nevű egyezményben tételesen is elismerte Afganisztán szuverenitását. Az adott esetben tehát –amint arra a Nemzetközi Jog és Politika című hetilap (IPG) szerzője, Khalil Dewan figyelmeztet – Amerika sem a jus ad bellum (azaz a háborúhoz való jog) sem a jus in bello (azaz a hadi jog) elvére nem hivatkozhatott. Ráadásul 2022 augusztusában az amerikai titkosszolgálatok is úgy ítélték meg, hogy „az al-Kaida Afganisztánból már nem intézhet támadásokat Amerika vagy az amerikai érdekek ellen”.
Ezt az egyezményt egy katari politikai vezető véleménye szerint az amerikaiak „ezerszer megszegték”. Nyugaton, ahol az akciónak számos kritikusa van, Afganisztán esetében az ígéreteinek betartásához „nem kellően elszánt és gyenge” állam (az amerikaiak védelmében esetleg felhozható) érve is vitatható.
Az igazi gond azonban nem is annyira jogi, mint inkább politikai természetű. Az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi vonatkozásban ugyanis egyértelműen és mindinkább jogot formál magának egyfajta „kivételes státusra”, s ezzel nyíltan és leplezetlenül megsérti a nemzetközi jogrendszer legalapvetőbb elveit.
Egyebek között azt a nemzeti szuverenitásra vonatkozó alapelvet, melynek nevében az oroszok Ukrajnai agresszióját oly fennkölt frázisok kíséretében elítéli.
Ez nemzetközi szempontból komoly, s az amerikaiak által minden jel szerint föl sem ismert veszélyeket rejt magában. Ahhoz vezethet, hogy a feltörekvő hatalmak (nem csak Oroszország, de főként Kína, sőt a BRICS előző kettővel szövetséges államai) az amerikai kivételezettségi státust a nemzetközi normalitás (hallgatólagosan a jogrendszer) részének tekintsék, s hasonló akciók végrehajtására maguk is „jogot” formáljanak.
Ennek manapság gyakorlatilag szinte semmi akadálya, hiszen bármely állam korlátozások nélkül nagy mennyiségben vásárolhat (Kína, Irán és mások esetében gyárthat is) felfegyverzett drónokat. S arra is lehetősége van, hogy technológiailag továbbfejlessze őket. Mesterséges intelligenciával, automatizált alrendszerekkel is ellássa. Sőt, nagyságukat és teljesítményüket megnövelve szatellitek és a melléjük rendelt kommunikációs rendszerek segítségével a világűrből – akár a hírszerző szolgálatok ellenőrzését is megkerülve – bárkit és bármikor megtámadhassanak. Ráadásul a támadást akár egy csinos kis egyetemista „drónpilóta” is levezérelheti. A barátjával szürcsölt reggeli kávé mellől anélkül, hogy a legkisebb kockázatnak is kitenné magát.
Azzal, hogy az Egyesült Államok a harci drónok szuverén államok területén történő bevetését szokássá (s egyben megkérdőjelezhetetlen normalitássá) teszik, a földet egyfajta (a kifejezés szintén Khalil Dewantól származik, aki egyben a Londoni Egyetem doktorandusza is) „globális csatatérré” változtatják.
Ennek a jelenségnek sajnos korábbi előzményei is vannak. Amerika önmagára nézve soha nem ismerte el a Hágai Nemzetközi Bíróság illetékességét, s ezért a háborúiban (legutóbb az afganisztániban) végrehajtott (s újabban az oroszok és az ukránok által is szorgosan gyakorolt) háborús bűnökért sem volt felelősségre vonható. Az egyik legkirívóbb példa az akkor még az Iszlám Állam szélsőségesei által uralt iraki Moszul ostroma, melynek során civilek ezreit mészárolták le (egyebek közt a Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök által 2003-ban Iraknak ajándékozott orosz gyártmányú harckocsikkal is).
Arról nem is beszélve, hogy szeptember 11-e után az amerikaiak a terroristákat az úgymond „területen kívüli” Guantánamóban a nemzetközi jog által kategorikusan tilalmazott módszerekkel vetette alá kínvallatásoknak.
A demokratikus vérbosszú és a keresztényi megbocsátás Amerikában egyként szent égisze alatt…
