Jól megjegyezhető név a Zimra, egyik emlékezetes felbukkanása Polcz Alaine Asszony a fronton című regényéhez köthető. Az elbeszélő hazatér a háborús hányattatásokat követően Kolozsvárra, és beiratkozik az egyetemre. Ott találkoznak, maga a helyzet is jól felidézhető: „még a nyáron megismertem Harsányi Zimrát, valamelyik haláltáborból került elő kopaszra nyírva, akkor kezdett kinőni a haja. Kinn lakott valahol a Szamos-parton két fiúval, akik szintén lágerből kerültek elő. Voltam náluk egyszer. Aztán valami történt, és külön költöztek. Zimrával együtt jártunk az egyetemre, Benedek István tanított bennünket. Zimra írni akart, és odaadta az írásait Benedeknek. Benedek elolvasta és közölte velünk, hogy Zimra tehetségtelen, meg fogja neki mondani. Behívta a szobájába, hosszasan tárgyalt vele, aztán kijött, kért valakitől egy tiszta zsebkendőt, bevitte. Tíz perc múlva megint kijött, megint kért zsebkendőt, bevitte. Zimra kisírt szemmel került elő, visszaszolgáltatta a zsebkendőket és egy darabig abbahagyta az írást. Később Bukarestben befutott, híres drámaíró lett – vonalas darabokkal –, de aztán megbukott, vagy megirtózott, esetleg fordítva. Átjött Magyarországra, majd Nyugatra ment, nyomát vesztettem. Azt mondta, mielőtt elment: »Romániában születtem, nőnek és magyar zsidónak. Ennél nagyobb szerencsétlenség már nem érhet.«” Miniatűr regény már az is, ahogyan Polcz Alaine saját történetébe illeszti a szereplőt. Kikövetkeztetendőek az előzmények, az auschwitzi helyszínen át vezető történetszál, amelyben Harsányi Zimra sokakkal osztozott. És talányos az utótörténet is, a drámaírói karrier, majd az emigráció. Ennek történetét mindmáig legrészletesebben és legélményszerűbben Tompa Andrea göngyölítette fel tanulmányaiban és legutóbbi, Sokszor nem halunk meg című regényében, beleértve a keserű mondat kifejtett értelmezését is, amely a háromszoros kisebbségi helyzetre vonatkozik.
2024-ben sokszoros aktualitása van annak, hogy Harsányi Zimráról beszéljünk. A legfontosabb fejlemény, hogy a nagyváradi Holnap Könyvek Sall László író kezdeményezésére, sok évtizeddel az eredeti, budapesti kiadás után nemrég újra közzétette Harsányi Zimra holokauszt-emlékiratát, A téboly hétköznapjait. A könyv egyik specifikuma a holokauszt-memoárok sorában, hogy korabeli feljegyzésekre alapozhat. A szerző minden tiltást figyelmen kívül hagyva, a keze ügyébe kerülő papírdarabokat összegyűjtve, feljegyzéseket készít lágertapasztalatairól. Amint többször is leírja a könyvben: valamiképpen ez tartja őt életben – az írói, krónikási, tanúságtevői identitás. Sall László az újrakiadáshoz írt bevezetőjében a szembesítő erőt emeli ki, azt, hogy a krónikási pozíció következetes érvényesítése az utókor azonosulását is lehetővé teszi: „szavai, melyek szinte egyidejűek megtörténésükkel, megszelídítik az emberi cselekedeteket, és írását gondolataink tükörképévé alakítják”. A túlélési stratégiák elemző leírása, a portréalkotás tömör, lényegre törő jellege, a női pozícióra történő reflexiók megkerülhetetlenné teszik Harsányi Zimra művét a holokauszt-memoárok sorában. A mű nemzetközi szinten is ismertté vált, utóbb francia, angol, olasz, holland, illetve román nyelven is megjelent, Ana Novac szerzői név alatt. A szerzői név váltakozása maga is regénytéma – anélkül, hogy ezt ezúttal tovább boncolgatnánk, elég azt leszögeznünk, hogy Harsányi Zimra a több nyelven alkotó magyar írók sorába lép be emlékiratának és színdarabjainak különböző nyelvekre adaptált változataival.
Az aktualitás másik eleme Tompa Andrea regénye, a 2023-as Sokszor nem halunk meg, amelyik úgy emeli be saját, színházi súlypontú világába Harsányi Zimra, Simon Magda, Rózsa Ágnes és Földes Mária műveit, hogy Zimrát szereplőként is megjeleníti. A regény főszereplője, Tilda Bukarestben találkozik Zimrával, aki egyfajta beavató, vonzóan rezignált személyiségként bukkan fel a fiatal nő életében. Ekkor már Zimra, a Polcz Alaine-féle bemutatás után egy-két évtizeddel, korábbi sikerei után betiltott író: „Hosszú csengetés után ajtót nyit egy rövid hajú, selyempizsamás nő. (…) Apró pettyes fémcsészében hozzák a török kávét, mellette a tálcán kemény, száraz keksz. Nem tudok mást adni, nem főzök, közli Zimra. (…) Azt írod?, kérdi Titi suttogva. Zimra bólint. S meg fog jelenni? Zimra rázza a fejét, és ujját a szája elé teszi.” A lágernapló alapján írt könyvről van szó, természetesen. A Romániában épp betiltott szerző Magyarországon adja majd ki életműve legfontosabb könyvét – aztán francia nyelvterületen válik igazán ismertté a mű.
Tilda végül a Tompa Andrea-regényben Rózsa Ágnes memoárját adaptálja színpadra, de az Anne Frank-történet korai élményét követően Harsányi Zimra válik legszemélyesebb, legemlékezetesebb tapasztalatává.
2024 legvégén egy másik kiemelkedő erdélyi holokausztkönyv, Földes Mária regénye, A séta is ismét megjelent egy újabb, a szerteágazó emlékszálakat visszavágó, rövidített kiadásban. Ennek utószavában Tibori Szabó Zoltán ugyancsak kulcsfontosságú szerepet tulajdonít Harsányi Zimra memoárjának: „Simon Magda visszaemlékezését [A nagy futószalagon] minden bizonnyal egy másik, Nagyváradon és Kolozsváron is jól ismert asszony, Harsányi Zimra lágerkötetének kiadása katalizálta. Ennek az elemi erejével ható lágernaplónak a megjelenése kétségtelenül Földes Maricára is hatott, akinek Harsányi Zimra lágertársa volt”. „Zimra” valóban megjelenik a Földes Mária-mű szereplőjeként. Ebben a különleges, a lágertapasztalatokat időlabirintussá kitágító regényben Zimra mellékszereplő ugyan, de az elbeszélő sorsában osztozik: „Tél van, csikorgó, száraz sziléziai tél, és mi, én és Zimra barátnőm, be vagyunk utalva a kórházba. Minden ágyból minden tekintet azt lesi, mikor hal már meg végre a lány, mert akkor felszabadul a pokróca.” Az önmagával szemben is kegyetlen önelemzés feloldását a meghalt lány anyja nyújtja az elbeszélő számára: „Amikor aztán a 18 éves olasz lányt kiterítik a Waschraumba, és lefektetik a nyirkos kőre, az édesanyja, aki mindvégig vele volt, odajön hozzánk, és betakar bennünket azzal a még melegen maradt pokróccal.” Az empátia működésbe lendül, a túlélés esélyét növelő gesztus elfelejthetetlen.
Ha elindulunk a Harsányi Zimra – Simon Magda – Földes Mária – Rózsa Ágnes – Tompa Andrea útvonalon, lényegesen messzebbre jutunk, mintha csupán egyikük könyvét olvasnánk el. Kirajzolódik egy hálózat, és egy egymásra is hatást gyakorló tapasztalatcsomag, amelyik azonban mindannyiszor egyéni elemeket mutat. Nincs két egyforma holokauszttörténet. Nincs két egyforma emberi sors.
