(Borítókép: Szabadság)
Az anyabanknak bizonylatot kell küldenie, hogy a kártya az enyém. De hát én nem tehetek arról, hogy a kártyámat lenyelte! Mi sem, válaszolja a tündéri hölgy.
Hazadübörgök, ahol a gyorspostást kellene kifizetnem, de nincs miből, megbeszélem, hogy jöjjön másnap. Felhívom az OTP-t: már készül a bizonylat. Csodálatos ez az elektronikai valóság.
Telefonálok tündéri hölgynek. A kolléganője veszi fel, aki tájékoztat, hogy a bizonylatot örömmel várják, az automata feltöltő cég azonban délelőtt töltötte fel az automatát, és amíg legközelebb ki nem jönnek, addig nem adják ide. És nem lehet felhívni őket? Fel lehet, de úgysem adják ide.
Reményemben, hogy az ügy hamar megoldódik, el sem mentettem a számukat, pedig most már felhívnám őket, és megkérdezném, ugyan mi értelme a létüknek, ha minden beragadt kártyával így járnak el. És közben azon tűnődöm, mikor fogom kifizetni a gyorspostást, és miből?
*
Szombaton focizni megyek. Marosvásárhely mellé visznek ki, egy tornateremben játszunk. A kocsiban a viszkisről beszélünk, nagyjából mindenki rokonszenvezik vele, szelfit készítettek együtt, rajongókká váltak. Érdekes jelenség, másnap írok egy hosszú jegyzetet róla. Alatta kanyarognak a hozzászólások arról, hogy megérdemli-e, méltó-e a hírnévre, Rózsa Sándor-e stb. Én sem tudom megfejteni.
*
Bogdan Suceavă Istoria lacunelor. Despre manuscrise pierdute (A hiányok története. Elveszett kéziratokról) című könyvét fordítom. Korábban már beszámoltam a bemutatójáról, most a Látóban szeretném lehozni az első fejezetét.
Ez azonban nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik. Bogdan matematika-tételekkel példálózik, nosza, írok egykori oszimnak, aki Szaúd-Arábiából válaszol. Később a filozófiában kell elmélyednem, és három filozófus barátomnak telefonálok, amíg kiderül az igazság. Előkerül a kínai történelem, az első császár könyvégetései, írok a fordítócsoportnak, gyújtson valaki fényt az agyamban.
Végre elkészültem, bár kérdéses pontok még akadnak, de ezek már „csak” nyelviek. Készítek egy email-interjút Bogdannal, aztán útnak ereszthetem a szöveget.
*
Bíró-Balogh Tamás érkezik Látó-estre. Régóta ismerjük egymást, még polisos koromból, amikor Schöpflin Aladár Ady-esszéjét adtuk ki, és ő előszavazta. Aztán néhány éve Szegeden találkoztunk, most meg itt van Vásárhelyen a feleségével együtt. Kifogom őket a busznál, gardírozom a városban, aztán ki-ki elvonul délutánozni.
Este Látó-est. Tamás ideális beszélgetőpartner: nem pökhendi, nem az a szándéka, hogy zavarba hozza a kérdezőt, válaszai pontosak, mégis szellemesek. A zavar persze rajtam is múlik, de van, aki tényleg arra törekszik, hogy semmiképpen se érezd jól magad. Ne legyen neki könnyű a levegő.
Másnap elmegyünk a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, ahol előadást tart a diákoknak, és kiváló tanárnak bizonyul. Ez a Tamás egy csillagos tízes.
