A szerkesztőségi közlemény megjelenésének a napján többen is szorgalmazták, hogy a MÚRE állásfoglalásban reagáljon a történtekre, a sajtószabadságot fenyegető fejleményre. Majd miután aznap este ismertté vált, hogy a kollégák távozása valójában egy új kezdetet jelent, egy előkészített váltást, Transtelex néven történő folytatást, újabb kollégák immár azért kezdeményeztek volna a MÚRE részéről állásfoglalást, hogy egyesületünk határolódjon el „az erdélyi magyar sajtót lekicsinylő, pártsajtóvá minősítő közleménytől”, utasítsuk vissza a szervezet és a tagság nevében ezt a minősítést.
A kérdés tehát az: a Transindex megszűnésével, elhallgatásával, illetve átalakulásával megszűnt-e a sajtószabadság Erdélyben? Úgy hiszem, a fejlemények fényében utólag jó döntésnek bizonyult nem reagálni hivatalos formában a történtekre, sokkal szerencsésebb erről szentenciák kinyilatkoztatása helyett dialógust folytatni, vitatkozni, nyilván szélesebb kitekintésben. Amihez persze indulatos kommentek helyett érvekre, vitakultúrára, türelemre is szükségünk lenne.
A transindexesek elbocsátó szép üzenete is csupán utal a lap körüli történésekre, az sem segítette a tisztábban látást, hogy a hét folyamán elhárították az erdélyi kollégák interjúkéréseit. A távozás okaként megjelölt „tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne” – olyan érv, ami valóban érthető, indokolt a felmondás. Ami sokakban ellenérzést keltett, hogy ezt a helyzetet, ezt a megállapítást kiterjeszti a közlemény a teljes erdélyi magyar médiára, roppant leegyszerűsítően: aki nem „csomagol”, az „szócső”.
Ítélkezések helyett éppenséggel vitát kellene folytatni, beszélgetni róla, milyen mértékben szűkültek be az erdélyi magyar nyilvánosság terei. Mi az ára a támogatásoknak, milyen politikai, gazdasági stb. elvárásoknak kell eleget tennie az erdmagyar médiamunkásnak? Milyen szerepet töltenek be, milyen mértékben tesznek eleget kötelezettségeiknek, szerepüknek ebben a médiatérben a közszolgálati rádió és televízió adásai? Nem vagyunk vakok, látjuk, halljuk, érzékeljük azokat a jelenségeket, amelyekre a közlemény utal.
Abban is biztos vagyok, nem volt könnyű döntés 23 év után elengedni, otthagyni a Transindexet a mégiscsak bizonytalan folytatásért, azt a médiumot, amely a kezdetek óta több volt napi hírszolgáltatást nyújtó portálnál. Nem világos, mi lesz a csapat nélkül maradt lap sorsa, új szerkesztőséget verbuvál a kiadó, eladja a brandet, ami még így is értékes, netán marad így, befagyasztva. A közlemény megjelenése óta csupán annyi változás történt, hogy szőröstől-bőröstől eltűnt az impresszuma. Megértem a transindexes csapat döntését, magam is átéltem hasonló helyzeteket, ami indulatokat gerjeszt az emberben. Viszont kár volt a felgyülemlett feszültséget méltánytalanul a szaktársakon levezetniük.
Két tanulsága marad ennek a történetnek. Az egyik az, hogy több szakmai szolidaritásra lenne szükségünk, ami mindenkire érvényes, továbbá a média teremtett értékeinek a védelmére, hiszen a Transindex eltűnése az online térből jelentős kulturális veszteséget jelentene, akárcsak bármely hazai médiatermékünk elhallgat(tat)ása. Mintha könyveket égetnénk. Az is tanulság, hogy nem szerencsés kisajátítani olyan fogalmakat, mint sajtószabadság, szakmai elhivatottság stb.
Nem csomagolhat mindenki, nem kell mindenkinek csomagolnia, s ha távol is állunk attól, hogy a romániai magyar média működési feltételeit ideálisnak nevezzük, tudom, nagyon sok, a szakmája, a lapja, az adása, az oldala, az olvasói, nézői, hallgatói, a kollégái iránt elkötelezett munkatárs alkotja ma is ezt a sajtót, ezt a közösséget. Ők is megérdemlik a tiszteletet, ahogy azok is, akik új útra lépve próbálnak hivatásuknak eleget tenni. Nem vagyunk egymás ellenségei.
Szűcs László, a Magyar Újságírók Egyesületének (MÚRE) elnöke
