Az olaszok megerősítették Anis Amri halálhírét

Az olaszok megerősítették Anis Amri halálhírét
A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) római kapcsolattartója tájékoztatást kapott az olasz belügyminisztériumtól arról, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrit lelőtték péntek hajnalban Milánóban - jelentette be a német belügyminisztérium szóvivője.

Tobias Plate kiemelte: a német kormány egyelőre nem tudja hivatalosan is megerősíteni Anis Amri halálát, de az olasz partnerek által a BKA munkatársának tudomására hozott információk alapján már minden jel arra mutat, hogy a merénylettel alaposan gyanúsított tunéziai állampolgárról van szó, és "részéről nem fenyeget többé veszély".

Martin Schäfer, a külügyminisztérium szóvivője hozzátette, az olasz hatóságok a milánói német főkonzulátust is értesítették a fejleményről. Mint mondta, köszönet illeti az olasz partnereket a szoros együttműködésért.

Az eddigi információk szerint Anis Amri Franciaországból érkezett Milánóba vonattal, egy külvárosi pályaudvaron szállt le, ahol pénteken hajnali 3 órakor két rendőr rutinszerű ellenőrzés keretében megállította. A gyanúsított egy revolvert húzott elő hátizsákjából és az Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!) kiáltást hallatva tüzelni kezdett. Anis Amri életét vesztette a tűzpárbajban. Egy rendőr megsebesült, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

Német sajtóértesülések szerint a német hatóságok nemcsak megkönnyebbüléssel, hanem meglepve fogadták az Anis Amriról Milánóból érkezett híreket, mert arra gyanakodtak, hogy még Németországban van.

Anis Amri 2015 júniusában érkezett Olaszországból Németországba menedékkérőként. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, ahol szoros kapcsolatba került egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet támogató szalafista hálózattal, amelynek vezetőit novemberben előzetes letartóztatásba helyezték.

Arra utaló jelek egyelőre nincsenek, hogy közvetlenül az IÁ szíriai vagy iraki embereinek irányítása alatt cselekedett. Ugyan a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül legalább egyszer kommunikált a közel-keleti dzsihadistákkal, de úgy tűnik, inkább önállóan, saját szakállára cselekedett, és a július 14-én a franciaországi Nizzában végrehajtott kamionos terrortámadás alapján járt el - mondták a Der Tagesspiegel biztonsági forrásai.

Megítélésük szerint Anis Amri - akinek a hazájában a többi között egy teherautó ellopása miatt volt dolga a hatóságokkal - a terroristák azon kategóriájába tartozik, akik korábban bűnöző életmódot folytattak, majd vallásossá váltak és a korábbi életükben kifejlesztett képességeiket állítják a dzsihád szolgálatába. Az IÁ soraiban sok korábbi betörő, verőlegény, drogdíler van, akik különösen veszélyesek, mert nemigen vannak gátlásaik, amikor erőszakról van szó.

A gátlástalanságot mutatja az a felvétel is, amelyen a kamion látható, amint belehajt a német főváros nyugati központjában, a Breitscheid téren felállított karácsonyi vásáron szórakozó tömegbe. A felvétel egy autó fedélzeti kamerájával készült, pontosan látszik rajta, amint a 40 tonnás, kivilágítatlan fekete kamion nagy sebességgel az emberek közé rohan.

A felvétel alapján sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna, mert a kamion a vásár területét akár teljes hosszában is átszelhette volna. A Bild című lap szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a kamion így 60-80 méter után kitért balra, kifutott a Budapest utcára és megállt.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
Külpol
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Külpol
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik. A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.
Külpol
Merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump republikánus jelölt ellen Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban. A támadó meghalt, az elnökjelölt vérző füllel, saját lábán hagyta el a színpadot, majd konvojával egy helyi egészségügyi intézménybe távozott.
Külpol