Budapesti női tenisztorna: negyeddöntős magyarok, Cadanţu is továbblépett

Budapesti női tenisztorna: negyeddöntős magyarok, Cadanţu is továbblépett
Bukta Ágnes és Stollár Fanny továbbjutott a negyeddöntőbe hétfőn a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.

A nap utolsó és egyetlen magyar vonatkozású meccsén a szabadkártyás duó a cseh Lenka Kuncikovával és a fehérorosz Lidzija Marozavával csapott össze. A Fed-kupa válogatott hazai kettős 2:1-nél elvette ellenfele adogatását, majd előnyét megtartva 27 perc alatt hozta az első szettet.

A folytatásban Stollár remek röptéivel, majd Bukta kiváló szerváival dupla brékelőnybe kerültek a magyarok (4:0), ám a feltámadó rivális kiegyenlített. Ekkor három szép elütés révén Buktáék ismét elvették Kuncikova adogatását, Stollár pedig két ásszal lezárta az egyórás meccset.

Legjobb nyolc közé jutott az Alexandra Cadanţu, Nicola Geuer (román, német) kettős is, amely két sima játszmában, mindössze 64 perc játék után búcsúztatta a német Annika Beck, Carina Witthöft duót.

Eredmények:

Páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért): Bukta, Stollár–Kuncikova, Marozava (cseh, fehérorosz) 6:3, 6:4; Cadanţu, Geuer (román, német)–Beck, Witthöft (német) 6:2, 6:2; Schuurs, Voracova (holland, cseh, 3.)–Adamczak, Melichar (ausztrál, amerikai) 7:5, 7:5.Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Safarova (cseh, 2.)–Linette (lengyel) 6:0, 5:7, 7:6 (4); Parmentier (francia, 6.)–Kozlova (ukrán) 7:6 (3), 7:6 (2); Beck (német, 8.)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:2; Hszieh (tajvani)–Sorribes Tormo (spanyol) 2:6, 6:3, 6:1; Vekics (horvát)–Alekszandrova (orosz) 6:3, 7:5; Blinkova (orosz)–Broady (brit) 3:6, 6:4, 6:3; Korpatsch (német)–Rodina (orosz) 6:3, 6:3; Görges (német, 3.)–Kontaveit (észt) 6:7 (3), 6:3, 6:4.