BONIFÁCZ • A TIZENÉVES SZABADSÁG
A nyári kirándulós időszak és az arra való készülődés könnyen illusztrálható egy hatalmas kérdőjellel. Hova menjünk nyaralni? Mivel utazzunk, melyik olcsóbb? Ugye nem divatos már a fürdőruhám? Betetted a fogkefét? Piros kalap-sárga masni, nem láttad? A hasonló kérdések már teljesen hozzánk nőttek, a készülődés alatt ráhangolnak a nyaralásra. Na de, mi a helyzet, a miért rövidebb a hazaút? kérdésével, amely azt hiszem, legalább egyszer mindannyiunkban megfogalmazódott, bár a válaszra még nem bukkantunk.
Autósként, buszozóként – legyünk akár utas vagy sofőr –, de még túrázóként is tapasztalhattuk saját bőrünkön a már a kutatók körében is érdekesnek vélt témát, amit tudományosan visszaút-effektusnak hívnak.
Mi lehet a titok? Mi az, ami kiváltja ezt a pszichológiai jelenséget? Van-e kézzel fogható magyarázat, vagy csupán az agyunk játszadozik velünk?
Mivel sok kutatót foglalkoztatott a téma, több kísérletet végeztek, hogy újra lenyűgözzenek minket valami forradalmian új bizonyítékkal. Tesztelték a holdra majd az onnan vissza való utazást, de a biciklizőket is, akiket a célhoz való érés után két csoportra osztottak, majd egyiket a már megszokott úton, a másikat egy egészen új útvonalon küldték vissza a célhoz. A feltételezés, miszerint csak azért „haladunk gyorsabban haza”, mivel már ismerős a táj, azonnal megbukott.
Arra jöttek rá, hogy a titok nem a kilométerekben rejlik.
Ha útnak indulunk, tele vagyunk optimizmussal. Várjuk az újat, a szépet, amit a cél ígér. Ha térképet kell tanulmányoznunk, ha hátráltatnak a forgalmi dugók vagy balesetek, átjárók vagy stoplámpák, bár nem tudatosan, de mindezt csalódásként éljük meg. Így kárpótol a hazaút, amitől már semmi extrát nem várunk, így csalódásra sem kell számítanunk. Ilyenkor jelenik meg az édes-otthon effektus, a mindig pozitív élmény: a hazaérkezés.
A lényeg tehát nem a kilométerekben van, az elvárásaink, a reményeink azok, amelyek megtévesztenek minket…
