Mindenesetre az idézet valóságtartalma, követendő üzenete (értve ezalatt a munka pontos, szép elvégzését) annyi évtized távlatából is érvényes. Vagy legalábbis az lehetne. Ellenben a munka-munkavégzés körül az elmúlt évek hatalmas változást hoztak, bizonnyal nagyon sokan a jelenleg nyugdíjasok közül, akik már régóta eltávolódtak a munkapiactól, értetlenül, netán elutasítóan szemlélik azt a módot, ahogyan dolgoznak, dolgoznának – vagy épp semmilyen munkatevékenységet nem fejtenek ki - a mai fiatalok.
Nem is olyan régen, a munkanélküliség mondhatni fogalomként ismeretlen volt. Hivatalosan nem is létezhetett: a törvényekben pátosszal kijelentették, hogy minden fiatalnak biztosítják a felkészültségüknek, képességüknek, elképzelésüknek és a közösségi igényeknek megfelelő munkahelyet, a “társadalmi parazitizmus” pedig egyenesen be volt tiltva, mint a szocialista renddel, erkölccsel és méltányossággal ellentétes cselekedet… A szocialista államokban az, aki munkaképessége ellenére nem dolgozott, mind munkakerülő volt, közveszélyesnek tekintették ezt az életmódot, büntethették is, szabálysértésként pénzbírsággal, vagy súlyosabb esetekben akár börtönnel. A fiatalok kötelesek voltak “odatenni” tehetségüket, minden energiájukat a “párt felvirágoztatásáért”. Nevetségesnek hat most beleolvasni a szocialista munkatörvényekbe, a jelen munkaviszonyai már köszönőviszonyban sincsenek az egykori munkakörülményekkel és szokásokkal.
Ma már furcsának tűnik egyazon helyen “ledolgozni egy életet”, a “nyolc óra munka, nyolc óra pihenés” is csak a slágerből köszön vissza, a munkakönyv is mondhatni elavult, amolyan retro szavunk lett, mint sok más kifejezés a munkaviszony területéről. A világjárvány pedig felülírta a munkahely – mint a munkavégzés tényleges helye – kifejezést is. Nemcsak megszokottá vált a “home office”, az otthonról végzett munka, hanem adott esetben kötelező vagy ajánlott is, sokaknak éppenséggel kifizetődőbb. Ilyen körülmények között a mai fiataloknak még inkább más elképzelésük és elvárásuk lesz a munkavégzéséről. Arról: hogyan, hol, mennyit, mikor, milyen körülmények között dolgozzanak majd.
Teljesen más az életmódjuk és értékrendjük az új generációknak, így például a millenialoknak (Y generáció) meg a Z generáció tagjainak. Egy felmérésből - amelyet 19 európai országban, köztük Romániában is elvégeztek – kiderül, hogy az említett generáció tagjainak nagy többsége rugalmas munkaidőben és változatos munkahelyben gondolkozik. A jövő pedig az övéké, hiszen ők következnek, illetve következnének a “munka mezejére”, hogy majd tevékenységükkel, szerepvállalásukkal tulajdonképpen fenntartsák továbbra is a társadalmat, a kisebb-nagyobb közösségeket. Persze nagy kérdés, ez hogyan fog megtörténni, ha jelenleg ilyen nagy és újszerű változáson megy keresztül a munkaviszony, a munkaerőpiac… A megkérdezett fiatalok (mind neves egyetemek diákjai) csupán tíz százaléka (Romániában alig 5 százalék) tudja elfogadni a hagyományos, irodához és megszabott pontos munkaidőhöz kötött munkaprogramot. Ilyenformán a munkáltatók is kénytelenek lesznek rugalmasan viszonyulni, “rugalmasságban” gondolkodni. Az viszont biztató és előnyös a hagyományos munkaszervezés szempontjából, hogy mégis: Romániában a fiatalok közel fele, Közép-Európában pedig több mint fele hetente csak legfeljebb egyszer-kétszer dolgozna otthonról. A világjárvány miatti elzárkózás, elzárkóztatás (otthonról végzett munka, online oktatás) negatív hatásait hamar és sokan felismerték. Az említett felmérésben meg is fogalmazzák, hogy a távoktatás, a home office elmagányosította az embereket, a személyes kapcsolatok, a közvetlen megtapasztalás hiánya rossz hatással van a karrierépítésre, szakmai fejlődésre, a felelősség kialakítására. Az online oktatást Romániában a World Vision “humanitárius katasztrófának” nevezte egy tanulmányban, amelyben arra is kitérnek, hogy ugyan még nem lehet pontosan felmérni a veszteséget a tanulás, tudáselsajátítás terén, amit ez a szinte két év okozott, a kognitív képességek (figyelem, gondolkodás, érzékelés, észlelés, emlékezet) fejlesztésének elmaradása már tény és nyilvánvaló a gyerekek, fiatalok esetében. A gyengébb képzés és képzettség pedig az elkövetkező évtizedekben érezteti majd a hatását. Egyrészt a munkáltatók nem találnak majd kellően képzett munkaerőt, másrészt a felnövő fiatalok lesznek kénytelenek beérni egy előnytelenebb, rosszabbul is fizetett munkahellyel. A munkaerőpiacon ilyenformán tehát előbb-utóbb mindenki vesztes lesz, ebből a szempontból.
A fiatalok ellenben bizakodóak, és végülis ez az optimizmus viszi, viheti előre a társadalmat: közel 70 százalék reméli, hogy legtöbb féléven belül megtalálja az általa vágyott munkát és munkahelyet, több mint fele szeretne teljes munkaidőben dolgozni egyetlen munkaadónál, a pandémia sem veszi kedvüket, sem bátorságukat, hogy adott esetben külföldön helyezkedjenek el, és szinte az összes megkérdezett legszívesebben különböző (életkor, nem, nemzetiség szempontjából változatos) munkatársakkal dolgozna együtt. A dolgozni hogyan érdemes kérdése tehát nyitott, változó, rugalmas – mint a körülmények, amelyeket megélni vagyunk kénytelenek.