Egyenlőség, testvériség, szabadság

Egyenlőség, testvériség, szabadság
Kurz kancellár az Európai Unió informális vezetőivel, Angela Merkel kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel közösen – az Európai Bizottság formális elnökének, Jean-Claude Junkernek a javaslatára – úgy döntött, hogy megerősíti a Frontexet, és a schengeni határok védelmének vonatkozásában felfüggeszti a nemzeti szuverenitást. A schengeni határokat a továbbiakban a nemzeti határőrizet mellett a Frontex határőrei fogják szabályozni. Magyarán: végső fokon (mint a fölérendelt szerv képviselői) az utóbbiak fognak dönteni arról, hogy ki léphet be az adott államba (implicite az Unióba) és ki nem.

Ez jól hangzik, hiszen a szóban forgó európai totum faktumok végülis a határok védelmének megerősítéséről beszélnek. Tehát minden rendben lenne.

Csakhogy van némi gond. Sem Ausztria, sem Németország, és főként Franciaország (mely a legszigorúbban őrzi schengeni és nem-schengeni határait, a dugig megtelt Olaszországból – írva és mondva – egyetlen menekültet sem volt hajlandó befogadni) fenntartja önmaga számára a jogot, hogy határait – Frontex ide vagy oda – továbbra is zárva tartsa. S az elv nyilván a belső Európa minden más államára is érvényes marad.

Ennek ellenkezőjéről ugyanis nem szól a fáma.

Azaz a schengeni határok mentén található államok továbbra is kénytelenek lesznek illegális bevándorlók tömegeit fogadni, akikről majd csak később lehet eldönteni, hogy a szó voltaképpeni értelmében kötelezően befogadandó menekültek-e vagy fakultatíve (az egyes államok munkaerőszükségletének függvényében) befogadható gazdasági menekültek. Csakhogy a gazdasági menekültek – erre vonatkozóan Németországban törvény is készül -, csak akkor kívánatosak, ha a gazdaság szempontjából hasznavehetők. Azaz mérnökök, szakmunkások, de legalábbis viszonylag könnyen szakképezhető egyedek.

A kiutasítás az esetek túlnyomó többségében lehetetlen. A kiskorúakat eleve nem lehet kiutasítani, azokat pedig, akik nem rendelkeznek okiratokkal, vagy azért nem lehet visszaküldeni, mert eldönthetetlen, hogy kiskorúak vagy sem, vagy azért, mert nincs ahová, vagy azért, mert országaikban olyan bűnesetek miatt, melyek Európában nem számítanak azoknak (homoszexualitás, házasságtörés, a családi szokásrend megsértése, egészségügyi állapot) életveszélybe kerülhetnek. Ők tehát gyakorlatilag kiutasíthatatlanok. A felsoroltaknak a schengeni határok mentén található államokban kell rekedniük. Számuk gyakorlatilag korlátlan. Bárki állíthatja magáról, hogy homoszexuális, hogy házasságtörést követett el, hogy lopott (van, ahol ezért kézlevágás is járhat), vagy hogy a számára a család által kijelölt házastárs elől menekül, vagy hogy országában nincs lehetőség a megfelelő egészségügyi ellátásra, etc. etc. Ezeknek nyilván maradniuk kell. Akár igazat beszélnek, akár csak megtéveszteni szeretnének.

S az is világos, hogy nem maradhatnak a schengeni határokat övező államok nyakán, hiszen a Nyugat számára a méltányosság alapvető emberi érték. Következésként szét kell osztani őket Európában.

Csakhogy Ausztria, Németország, Franciaország nem fogad. A V4-ek még kevésbé.

Hogy még a legindokoltabbnak tűnő (és minden esetben kétséget kizáróan indokolható) esetben, a súlyos betegek esetében is mennyire groteszk a dolog, arra egy személyes példa. A feleségemet Kolozsváron enyhén szólva eloperálták. Az illetékes kolozsvári intézmény, melyhez a „malőrt” követően fordulhattunk (a Spitalul de recuperare ortpedie) orvosa ebben az ügyben szóba sem állt velünk. Ő mások baklövéseit nem szándékszik, de nem is képes helyrehozni. Egy másik szakorvos csakis Heidelberget vagy Budapestet javasolhatta. De mert a feleségemnek (aki mellesleg, mint mi, mindannyian eredetileg Afrikából származik) semmi lehetősége sem volt arra, hogy afrikai gyanánt emigráljon Németországba, csakis egy budapesti Kft-nél végeztethette el az operációt. Potom tízezer euróért.

Az illegális bevándorlás az egyetemes emberi jogok elvén alapul. S meglehetősen megfoghatatlan fogalom. Ki az, aki maradéktalanul jól érezheti magát abban az államban, melyben éppen élni adatott. Legalábbis elvben mindig találhat jobbat is. (A valóságos menekült, akit üldöznek, vagy akit halálos éhinség fenyeget, sajátos eset, őt minden államnak kutyakötelessége – legalábbis átmenetileg – befogadni).

De milyen egyetemes emberi jog az, mely a schengeni határok mentén fekvő államokra kötelező, a belső Európa államaira viszont nem, mely az afrikai államok betegeire érvényes, belső Európa betegeire viszont nem? Családunknak került tízezer eurója, de hány romániai tud összeszedni tízezer (sőt tizenkétezer) eurót ( mert az itthoni fusermunkára is le kellett perkálnunk még kétezret)? Hol itt az egyenjogúság? Hol vannak az egyetemes emberi jogok?

Ha Kurz, Merkel, Macron lezárja a határait, milyen jogon követelheti meg Görögországtól, Olaszországtól, Máltától, Magyarországtól, hogy válogatás nélkül mindenkit átengedjen a határain? S hogyan követelheti meg a még schengeni határokkal sem rendelkező európai uniós államoktól vagy a Balkán nyomorúságos országaitól?

Persze a kvótarendszer mindent megoldana, hiszen az Unióba beengedett, de a Nyugat javakban bővelkedő államai számára nem kívánatos „selejtet” szét lehetne szórni a periféria szegényei közé.

Az egyenlőség, testvériség, szabadság, s nem utolsó sorban a szolidaritás szent elvei szerint!

Hát igen…

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Megragadta figyelmemet egyik Magyarországon élő publicistánk mondata. Így hangzik: „Hiába olyan kevés a példányszáma a Magyar időknek, hogy nem is merik bevallani (a Fidesz kvázi hivatalos lapjáról van szó – B.B.), ettől még ők állnak a legbiztosabb lábakon a sajtóprérin.” A mondat erdélyi magyarra lefordítva azt akarná jelenteni, hogy a sajtó létjogosultságát még egy demokratikus társadalomban sem a sajtóorgánumok igazságtartalma, azaz nem a demokratikus sajtókonkurenciának, hanem a különböző politikai irányzatokat kiszolgáló sajtómunkások egzisztenciájának (ama biztos lábnak) kellene meghatároznia. Azaz: nem az az igazi probléma, hogy a Magyar Idők esetleg hazudik, s hazugságai – úgy tűnik – a kutyát sem érdeklik, hanem az, hogy újságírói kormánypénzeken lébecolnak, miközben más lapok (pl. az egykori Népszabadság) szerkesztőit a „rendszer” éhkoppon tartja.
Máskép(p)
Máskép(p)