Elutasította a palesztin államiság megadását a Biztonsági Tanács

Az Egyesült Államok megvétózta az indítványt

Az Egyesült Államok vétójával az ENSZ Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását. A New York-i szavazáson az amerikai vétó mellett két tagállam tartózkodott, így a szavazás eredménye 12 igen és 1 nem szavazat volt.

Az amerikai álláspont alapján a palesztin államiságnak Izrael és a palesztinok közötti tárgyalásokon kell kialakulnia. Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője még a voksolást megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok világos és következetes ebben a kérdésben, az ENSZ-en belüli lépést pedig túlságosan elsietettnek tartja, ami a legjobb szándék mellett sem hozhat államiságot a palesztin emberek számára. Megállapította azt is: abban sem volt egyhangúság, hogy a kérelmező, azaz a Palesztin Hatóság megfelel-e az ENSZ tagállami feltételeknek.

Zijád Abu-Amr, a palesztinok különleges ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács ülésén értetlenségét fejezte ki azzal az érvvel kapcsolatban, hogy Palesztina önálló államként való elismerése, és a teljes jogú ENSZ-tagság megadása káros lenne az izraeliek és a palesztinok közötti béke kilátásaira nézve.  

Israel Katz, Izrael külügyminisztere elismerését fejezte ki az Egyesült Államok felé a vétó miatt, és szégyenteljesnek nevezte magát a javaslatot is. A kormánytag a közösségi médiában tett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a palesztin állam elismerésének javaslata a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb mészárlás után hat hónappal, a terrorizmus megjutalmazását jelentette.

A szavazást megelőzően a Biztonsági Tanácsban miniszteri vitát tartottak arról, hogy a jelenlegi megfigyelői státuszból teljes tagállami státusz, és az államiság elismerése indokolt-e a palesztinok számára.

Az önálló palesztin állam elismerését Mahmúd Abbász, a Palesztin hatóság vezetője 2011-ben hivatalosan kérte az ENSZ-től. A kérdés akkor nem került szavazásra, mert a palesztin fél nem tudta felmutatni kérelméhez a Biztonsági Tanács 15 tagjából legkevesebb kilencnek a támogatását.

(Fotó: Kiss Olivér/Essa falu)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.
Külpol