„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
Az ötvenhatos óvatosság magyarországi „eredményeihez”, a 2700 halotthoz, a majdnem 200 végrehajtott halálos ítélethez, a szinte 13 ezer számonkéréshez és a mintegy 200 ezer nyugatra menekülthöz vegyük hozzá a romániai utórezgéseket: 13 végrehajtott halálos ítélet, börtönben meghalt 60 elítélt, több száz személy meghurcolása, zaklatása, továbbá csehszlovákiai retorziók igencsak kiadós sorát. Valószínűleg a jogászi végzettségű Orbán Balázst, akitől nem várhatunk el alapos történelmi tájékozottságot, Bibó István 1956. november negyedikei kiáltványa „ihlette” meg, amikor már a „felszabadító” orosz csapatok újra benyomultak Budapestre, Nagy Imre kormánya a jugoszláv nagykövetségre menekült, kivéve Bibót, aki maradt a parlement épületében:
„A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.
Csakhogy a nagyhatalmak ugyanvalóst óvatosak voltak akkor, bár most, Kijev támogatásában is látni véltük a fokozatosságot, a gyakran indokolatlan megfontoltságot, körültekintést. Az ENSZ meg hozza a formáját a maga kvázi tehetetlen státusával, mert míg az agresszor a Biztonsági Tanács állandó tagja, érdemi döntés a világszervezet testületeiben aligha várható. És közben vannak tények, leellenőrzött faktumok, amelyekkel egy felelős(en nyilatkozó) politikai szereplőnek, akinek ráadásul a döntés előkészítésben jelentős feladatai vannak, nem lehet nem számolni: a hadüzenet nélküli agresszió, civil célpontok támadása, erőszakkal való fenyegetés – lásd a gabonaszállítmányok elleni fellépést –, a foglyokkal való nemzetközi egyezményeket felrúgó bánásmód, rablás, infrastruktúra megkárosítása, fegyvertelen populáció lakhelyéről való erőszakos áttelepítése.
A képlékeny fronthelyzet miatt most még a szakértők sem merik kimondani, hogy itt orosz győzelem küszöbén állunk. A Kreml, ha számára előnyös alkupozícióból csikar ki bármiféle rendezési folyamatot, de leginkább fagyasztási előkészületeket, ha az orosz elnök egyszer csak úgy véli, a különleges katonai művelet elérte célját, akkor sem dőlhet hátra Putyin vezérkara. Nincs gémóver, táváriscsi, több jel is utal arra, hogy új játszma veszi kezdetét: a partizánmozgalom terén komoly tapasztalattal rendelkező ukránok volt, hogy évtizedig is kitartottak…
1956 megítélése körül meg újabb szakmaiatlan viták lángolnak fel, a politikai igazgató megint elmondhatja, hogy a külföldről pénzelt háborúpárti sajtó immár Erdélyből is támadja, mely offenzíva szerves része a szöveg, kinek szerzője ezúttal meghívja Orbán képviselő urat egy kolozsvári kávéra, melyet cikkdíjából fizetend. Bár tudjuk, mert Gárdonyi is megírta volt, a fekete levesnek nevezett koffeintartalmú főzet nem volt mindig jó ómen, ránk, daliás magyarokra nézve.
