Erdélyi Építészeti Biennálé: fődíj a szebeni közfürdő felújításáért
Az Erdélyi Építészeti Biennálé (Biennala de Architectură Transilvania – BATRA) szervezője a Romániai Építészek Rendjének (OAR) Erdélyi Fiókja, amely, bár erdélyinek keresztelték el, gyakorlatilag csupán annak három megyéjét – Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy – képviseli. Annak érdekében, hogy minél nagyobb területről gyűlhessenek össze az építészeti munkák, a Romániai Építészek Rendjének további négy fiókszervezetét is bevonták a BATRA szervezésbe, amely ilyenképpen hét megyével Közép és Nyugat-Erdély, valamint a Partium területét fedte le.
– A BATRA egyik nagy jelentősége, hogy az esemény folytán a kollégáknak az elmúlt két évben megvalósult munkái több megyébe is eljutnak. Annak érdekében, hogy minél több érdeklődő megszemlélhesse az alkotásokat, az idei biennálé keretében szabadtéri kiállítások is nyíltak – Kolozsváron a Főtéren, Nagyváradon a Fekete Sas palotának a sétáló övezetében, Szatmáron a régi és új Főtér közötti sétálón, ugyanígy Nagybánya és Gyulafehérvár belvárosában. Szilágy és Beszterce-Naszód megyében nem nyílt tárlat, de a következő időszakban ezekbe a megyékbe vándorkiállításként indul el majd el a biennálé anyaga – részletezte Guttmann Szabolcs, aki nyolc éven át az OAR erdélyi fiókjának elnöki tisztségét is betöltötte, s akitől azt is megtudtuk: immár hagyománnyá vált, hogy a legszámottevőbbnek ítélt építészeti anyagot egy kötetben is publikálják. A BATRA szekciói között szerepel: a kis lakások, a tömbházak, a kiszolgáló helyiségek, a közterek, az épített örökség építészete, továbbá a falusi építészet, a belsőépítészet, színpadművészet, és az úgynevezett mikroépítészet is.
– Utóbbi egy olyan, időszakos építészet, amely egy adott momentum kapcsán jön létre, és a biennálé lehetőséget ad arra, hogy visszaemlékezzünk rá. A mikroépítészet termékei például a fesztiválok kiszolgáló épületei, vagy akár egy nyáriegyetem, vagy az egyéb jellegű rendezvények alkalmából készített építmények – magyarázta a műépítész. Külön kategóriába sorolták a dizájnt, és a kulturális eseményeket támogató építészeti feladatkört is.
Fontos része a BATRA-nak a zsűri is – nem mindegy ugyanis, kik fémjelzik azt, melyek a romániai építészet markáns megvalósításai, irányai, ezért a zsűri tagjai maguk is tehetséges, elismert műépítészek. Az erdélyi biennálénak az egyedisége az úgynevezett Opera Omnia, azaz életműdíj. Ez a típusú díjosztó 2011-ben indult, akkor Vasile Mitrea (1935–) kapta az elismerést. A BATRA újabban kiadott kötetében egyébként mindegyik életműdíjjal méltatott építészről és fontosabb munkáiról is lehet olvasni.
Mitrea: modernistából lett műemlékes
Amint a műépítész szakszerű összegzéséből kiderült, az első Opera Omnia díjas, Vasile Mitrea reprezentatív figurája a hatvanas évek romániai építészetének.
– Kortársaihoz képest jóval előrébb lépett építészeti nyelvezetével, nem egy fapados, modernista építészetet képviselt, hanem lényeges urbanisztikai megvalósításai voltak – fejtette ki Guttmann Szabolcs. A Piatra-Neamţ-i születésű Mitrea, a hatvanas évektől, a bukaresti Ion Mincu építészeti és urbanisztikai egyetem elvégzése után Kolozsváron kezdte pályafutását.
– Neki köszönhetjük Kolozsvár hivatalos építészeti oktatását. A kolozsvári Műszaki Egyetem építészeti fakultásának első dékánja volt, és több mint három évtizeden át oktatott az intézményben. Mai napig olyan kollega, akihez bárki mehet jótanácsért munkája kapcsán. Modernista építészből műemlékes szakember is lett; igazi építész és ember, aki a zöld övezeteket nagyon szerette beleszőni terveibe.
Mitrea tervezte például a Telefonpalotát, az Egyetemi Poliklinika épületét, míg urbanisztikai tervei között a Donát és a Györgyfalvi negyedek modernista átalakítását, rendezését említhetjük.
A Donát „besűrítése”, a belváros szerencséje
A Telefonpalota épületének tervében – amelyet egyébként ma már a műemlékvédelmi jegyzékbe való felvételre javasolnak – a masszív emeletek, a homlokzaton az előregyártott, nyújtott négyszög alakú vasbeton elemek és közöttük a kis ablaknyílások váltakozása kölcsönöz sajátos dinamizmust a felületnek. Az építész már régebben elmesélte, hogy amikor nyolcvanas években úgymond „sűríteni kellett a várost”, ennek a célnak pontosan az általa tervezett Donát negyed esett áldozatául – a belváros szerencséjére. A Mitrea által elképzelt modernista kompozícióban ugyani, jóval több zöldövezet szerepelt, illetve részben maradt meg a tervéből a Szamos-partnál egy sor jellegzetes pengeblokk. Az akkoriban elképzelt, és szabadon hagyott zöldövetek nagy felületei utólag visszafordíthatatlanul beépültek. Elképzelésének része volt az is egyébként, hogy a város keleti felében csónakázni lehessen a Szamoson.
A következő, 2013-as életműdíjasa a BATRA-nak Kós Károly (1883–1977) volt.
– A múltba visszatekintve, azon gondolkodtunk, kik azok az építészek, akikről esetleg a szakma nem emlékezik meg megvalósításuk nagyságához méltóan. Kós Károly épületei, a népi és a középkori építészetből ihletődő, az organikus építészet irányelveit idéző formanyelvükkel az értékek olyan tárházát képviselik, amelyet egy nyáriegyetem alkalmával a nemzetközi hírnevű építész, Anthony Gall is méltatott – hangsúlyozta Guttmann Szabolcs.
Kós Károly középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem mérnöki fakultására jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-ben diplomázott. Már egyetemi tanulmányai idején érdeklődött a népi építészet iránt, bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockó környékét. A sztánai Varjúvárat megálmodó építész portfóliójának része többek között a kolozsvári Kakasos templom és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.
„Nem így nézne ki Kolozsvár, ha Pákei Bécsben marad”
2015-ben Pákei Lajos (1853–1921) és Mircea Alifanti (1914–1999) kapta a megosztott életműdíjat.
– Abban az évben volt ez, amikor a nyári egyetemeken és egyéb összejöveteleken is hangsúlyos témaként merültek fel Kolozsvár belvárosának értékei. Pákeiben tisztelhetjük a város első főépítészét, és biztosan nem így nézne ki Kolozsvár belvárosa, ha ő nem jön vissza Bécsből, és nem vállalja fel ezt a szolgálatot – tudtuk meg a műépítésztől.
Pákei, aki a századforduló egyik legkiemelkedőbb erdélyi építészegyéniségévé vált, a kolozsvári Unitárius kollégium diákjaként érettségizett, 1872-től Budapesten, majd 1873-tól Münchenben, a Művészeti Akadémián tanult építészetet. Fontos szerepet játszottak szakmai fejlődésében a Theophil Hansen műhelyében töltött évek, Hansen ugyanis a historizmus építészetének legkiemelkedőbb bécsi képviselője volt. Az ő csapatában Pákei részt vállalt többek között az osztrák parlament terveinek elkészítésében is. Hansen asszisztensi állást ajánlott neki, ő azonban visszatért Kolozsvárra. Közel négy évtizedes kolozsvári építészeti munkássága során a város középületeinek egész sorát tervezte meg, szerepet vállalt a műszaki oktatás megszervezésében, és részt vett az urbanizációs folyamatok fellendítésében. Munkáiban előszeretettel használta a historizmus építészeti megoldásait, díszítő elemeit.
A 2015-ös biennáléra való készülés időszakában a közbeszéd kiemelt témája volt a mostoha sorsra jutott, egyre jobban romladozó Continental szálló esete is; tekintettel arra, hogy a Continental, a korábbi New York hotel és kávézó Pákei egyik legfigyelemreméltóbb alkotása, a 2015-ös biennálé kiállítását is ebben tartották az erdélyi építészek.
– Hála Istennek, mindenki baj nélkül átvészelte: a rendezvény lezárulása után egy héttel később esett le egy nagy darab az ereszről… – emlékezett vissza Guttmann Szabolcs.
Mint megjegyezte, az is érdekes egyébként, hogy egy-egy építész mikor, milyen kontextusban kerül úgymond újra a felszínre; van olyan helyzet, amikor nagyon sokat kell beszélni az illetőről, és előfordul, hogy valamilyen történésre való reakció folytán irányul rá a figyelem.
Az építész felelős azért, amit alkotott
Pákei emlékére az erdélyi fiókszervezet 2015-ben egy kis táblát is készíttetett. Pontosan idén van egyébként a neves főépítész halálának századik évfordulója: ilyen táblákat érdemes lenne kihelyezni azokra az épületekre, amelyeken – továbbra sincs – megjelölve az, hogy ki tervezte őket, emelte ki Guttmann Szabolcs.
– A Pákei emléktáblával már akkor érzékeltetni szerettük volna annak fontosságát is, hogy a tervező aláírja épületeit. Az építésznek ugyanis felelőssége van azt illetően, amit alkotott. Erre van törvény, de nem tartja be senki Romániában… – jegyezte meg a szakember.
A 2015-ös biennálé által tervezett Pákei-táblán az „iparmúzeumi igazgató” aláírás is szerepel, emlékeztetve arra, hogy Pákei nemcsak főépítész volt;
rajzot is tanított az 1884-ben alakult kolozsvári technikai rajziskolában, amely 1887-re ipari főiskolai rangot szerzett magának. A város főépítésze még ugyanebben az évben megfogalmazta egy iparmúzeum programját is. Az intézmény a város különböző pontjain, többek között a Szent Mihály plébánia épületében, a Szentkereszty házban is működött. Ferenc József császár kolozsvári látogatását követően Pákei meggyőzte a helyi hatóságokat arról, hogy egy kifejezetten múzeumi célokat szolgáló épületre is szükség lenne. Az a határozat született, hogy a múzeumot egy, a Szamos és a Malom (a mai Bariţiu) utca között fekvő, a városháza tulajdonában lévő parcellára építsék fel.
A Pákei által tervezett, Ferenc József Ipari- és Technológiai Múzeum alapkövét 1896. szeptember 30-án tették le, és őt nevezték ki az intézmény igazgatójává. A múzeum új székhelyének megnyitó ünnepségét 1899. március 26-án tartották. 1903-ig a múzeum mellett ipariskola is működött az épületben. Pákeinek aztán sikerült meggyőznie a hatóságokat egy újabb múzeumépület jóváhagyását és anyagi támogatását illetően is, amelyet az utca túloldalán kívánt felhúzni. Az új épület 1903 és 1904 között, szintén az ő tervei alapján készült el.
A Mirecea Alifanti munkásságát honoráló díjjal pedig a nagybányai építészek emlékeztek vissza arra, hogy az Alifanti által irányított csapat megépítette a hatvanas évek végén az ottani városházát.
– Ő is jóvénájú, az organikus építészethez vonzódó, modernista építész volt – értékelte Guttmann Szabolcs.
Miért van tornya az Egyetemiek házának?
A 2017-es év életműdíjasa George Cristinel (1881–1961) volt. Megtudtuk: ő is érdekes portfólióval rendelkező építész, aki templomokat, ipari létesítményeket, középületeket tervezett országszerte. Különböző pályázatok nyerteseként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Munkásságát jelenleg Rus Cristian építész a doktori tézise megírásához kutatja, illetve egy másik építész, Vlad Rusu a disszertációját a két világháború közötti kolozsvári építészetből írta, így a biennálé megfelelő anyagot gyűjthetett róla. Cristinel egyik fő munkája az Egyetemiek háza; a dokumentációból kiderül, hogy az épületnek tervezett főhomlokzat tulajdonképpen egy érdekes szimbiózisa a hajdani kőszínháznak és a két világháború közötti, monumentális építészet megoldásainak.
A régi tervekből kiderült, hogy a régi magyar színház helyére tervezett épületnek a régi színház tartófalait magában kellett foglalnia. Tekintve, hogy abban az időszakban a tűzoltóság betiltotta a faszerkezet-alapú épületeket, Cristinel egy vasbeton szerkezetet képzelt el; ő ennek a technológiáját 1909–1913 között Párizsban tanulta annak idején, illetve járta Rómát is, és gyakorlatilag a klasszicizmus elemeit vitte át egy kortárs, egyszerűsített építészeti nyelvezetbe – ismertette Guttmann Szabolcs. Elmesélte: egy korabeli újságcikk modernistának nevezte az Egyetemiek házát, de ő ezt kikérte magának: mint mondta, az alkotása klasszicista épület, modern egyszerűsítésben.
– A szimmetrikus bejárat fölött valóban ott van a klasszicizmust idéző oszlopsor. Az egyetlen modernista gesztus, amely úgymond asszimetrikussá teszi a tömböt, az a torony. A tornyokat viszont a két világháború közti építészet előszeretettel használta, ahol lehetett; még a stadionépítészetben is alkalmazták, abból az elvből kiindulva, hogy egy épület akkor épület, ha van egy hangsúlyos eleme – magyarázta a szakember. Hozzátette: Cristinel kiváló építészi érzékenységgel, pontosan oda tervezte a tornyot, ahova kell, a Farkas utca szélesedő részére. Mint mondta, a BBTE főépületének hatalmas palotája mellett még ez az épület is kicsinek tűnne, ha nem lenne ez a torony. Úgy vélte, tekintettel arra, hogy az épületben egy 800 férőhelyes koncertterem van, és egyfajta kulturális templomaként is értelmezhető a városnak, „megérdemli” az épület, hogy tornya legyen.
– A templomtornyok harangokkal vannak teli, ezt ő kilátótoronynak tervezte, amelynek nagy kilátója a városra nyílik. Amikor átadtuk ezt a díjat 2017-ben, bíztunk abban, hogy megnyílhat a nagyközönség számára is ez a torony, de sajnos ez csak az esemény idejére történt meg – tudtuk meg Guttmanntól, aki azt is elmondta, a neobizánci elemeket a modernista tömegegységgel ötvöző ortodox katedrális terve szintén Cristinel nevéhez fűződik.
2019-ben az erdélyi építészek fiókszervezetének elnöke a korábbi alelnök, Daniela Maier lett. A 2019-es életműdíjas szintén egy Moldvához kötődő építész, Nicolae Porumbescu (1919–1999), akinek nevéhez egyebek mellett a szatmári politikai és adminisztrációs központ fűződik, amely 1973-ban épült meg. Ilyen jellegű létesítményt Ceauşescu többet is akart volna építtetni, Szebenben is elő volt készítve egy része, de nem éppen a szatmárihoz hasonló nagy méretben. Ebben az esetben az az érdekes, hogy egy ilyen ötletkör egy adott építész nevéhez fűződően megvalósult, magyarázta Guttmann Szabolcs.
– Porumbescu egyértelműen kedvelt figurája volt Iaşi egyetemének, körülbelül olyan szinten, mint Mitrea Kolozsváron, vezette is az intézményt. Mitrea Kolozsváron élte le életét, Porumbescu több helyen kultúrházakat tervezett. Az általa képviselt irányzat egy új neo-román nyelvezetként akart betörni abban a korban; a brutalista építészet részeként, a hagyományos fa architektúrát vasbetonban óriásira növelve képzelte el. Tulajdonképpen, a szatmári központ tervezésében is vannak bravúros elemek, és ahhoz képest, hogy mekkora tömegről van szó, jó minőségű kivitelezés valósult meg – magyarázta Guttmann Szabolcs.
A Monostor is tervezve volt – például Szászfeneshez képest
Az idei életműdíjas, Emanoil Tudose (1949–) a Mitrea utáni korszak urbanistájaként tevékenykedett; ő a Monostor és a Mărăşti negyedek városrendezője.
– Megépülésük után harminc évvel ez a két negyed is messze felértékelődik, ha arra gondolunk, hogy a szászfenesi rész most bármiféle urbanisztikai elképzelés nélkül épül. Tulajdonképpen ez az életműdíj főhajtás egy olyan szakma előtt, ami csaknem eltűnt Romániában; itt-ott, ahol az építészek nagyobb területeket kapnak, érvényesül egy kis urbanisztika is, de nagy, átfogó tervek már nincsenek, hiszen nincs beruházó – tudtuk meg. A Tudoseval folytatott beszélgetések, és a városban tett séták során mindenesetre körvonalazódott: örvendetes, hogy a kilencvenes évek előtti új negyedekre jellemző urbanisztikai beavatkozások nem a belvárost érintették.
Évszázados fürdő, mai kényelemmel
A fürdő háromosztatú belső terének hangsúlyos eleme a medence
Az idei BATRA zsűrije a fődíjat épített örökség kategóriában a Guttmann Szabolcs által irányított tervezőcsapatnak ítélte, a szebeni közfürdő átfogó felújítási tervéért. Ez egy 1904-es, eklektizáló, szecessziós stíluselemekkel rendelkező középület. Sajnos mai napig nem műemlék, most próbálják felvétetni a műemlékjegyzékbe a felújítást követően. Tekintve, hogy közfürdő volt, ez azt is jelentette, hogy a rászorulók oda mehettek fürdeni, és le is lakták az infrastruktúrát. Mivel mai napig közfürdőként működik az intézmény, az építészek hibrid megoldást alkalmaztak: a pincében külön lejáratot, tusolót létesítettek a szociális esetek számára, akik ott tisztálkodhatnak, és aztán ha óhajtják, felmehetnek a fürdőrészre is. A pincében gyerekjátszót, kávézót is kialakítottak.
A fürdő épületét a 20. század elején, Karl Hocheder tervezte, és egy belső udvar mélyén áll. A főépület bazilikális alaprajzot és keresztmetszetet idéző, háromosztatú belső térrel rendelkezik, amelynek központi, meghatározó eleme a nagymedence, a két keskenyebb, oldalsó térrészben egy-egy pihenőövezettel. A teret négyszögű pillérekre támaszkodó félköríves árkádok tagolják, az árkádok fölött karzat húzódik.
Az idei biennálé által kiadott kötetben szereplő, kiemelt munkák között szerepel még a Fürdő (Cardial Iuliu Hossu) utca 20. szám alatt álló státusház is, amelynek felújítási terveit szintén Guttmann Szabolcs készítette. Említésre méltó, hogy Kovács Fruzsina restaurátor segítségével sikerült teljesen rekonstruálni a századeleji lépcsőház gyönyörű, látványos díszítőfestését.
A felújított Fürdő utcai státusház lépcsőháza a rekonstruált díszítőfestéssel
