Két hét vakáció a kontinens Észak-Koreájában
Amennyiben valaki a nemzetközi hírügynökségek honlapjának keresőjébe azt írja, Belarus, alig-alig olvashat híreket erről a „titokzatos”, bizonyos nemzetközi szervezetektől is távol álló/távol tartott országról. Annál inkább jelen van viszont az ország neve az emberjogi és a sajtószabadsággal foglalkozó nemzetközi intézmények, valamint az újságírók érdekvédelmi szervezeteinek híreiben… Milyen a gazdasági, társadalmi, szociális és politikai berendezkedés Fehéroroszországban, ki fizet, ha valaki munkanélküli, hány személyt tartóztatnak le egy esetleges kormányellenes tüntetéskor, és legfőképpen: mire szolgál a Nagy Kék Furgon? – erre kerestem hát a választ utazásom során, amelyet sok szervezkedés, intézkedés előzött meg. 
Kettősség (Saját felvételek)
A barátnőm, Bianka részletes és jól strukturált kéthetes programot állított össze, s mivel a szállásokat sikerült ingyen megoldanunk a „kanapészörfölők” segítségével, úgy döntöttünk, kocsit bérelünk, s ekképp rengeteg időt spórolva alaposabban körbejárhatjuk az országot. A programban többek között városnézések, természetvédelmi területekben történő egynapos biciklizés, kastélyok megtekintése szerepelt. A nagy meglepetések, elsősorban házigazdáinknak köszönhetően, útközben értek…
Időutazás, avagy regisztráció a hatóságnál
Tavalyig Belarusz szinte teljesen zárt ország volt az európai uniós tagországok állampolgárai számára: vízumot csupán a nagykövetségeken, meghívólevél, szállásbizonylat és pénzügyi garancia árán lehetett beszerezni. A beutazási feltételek lényeges könnyítésekor Aljakszandr Rihoravics Lukasenka fehérorosz elnök minden bizonnyal arra gondolt, az országnak szüksége van a turisták pénzére a jelenleg teljes mértékben Oroszországtól függő gazdaság fellendítésére.
Fontosabb, mint az útlevél...
Most a turistának légi úton kell (!) érkeznie, s a Minszki Nemzetközi Repülőtéren 30 napos tartózkodásra alkalmas beutazási pecsétet kap. Érdekes, nem mindenkit figyelmeztetnek, hogy 5 napon belül a turistának jelentkeznie kell a hatóságoknál, ugyanis meg kell adni a tartózkodási címet. Ezt interneten is meg lehet tenni; az ügyintézés néhány percbe telik, amennyiben az online regisztrációs ívvel nincsenek gondok.
Már a repülőgépnél vár a milícia
Aggódtam amiatt, hogy esetleg a szakmám miatt nem engednek be az országba, a törvénytelenségeket, emberjogi visszaéléseket és a sajtószabadságot sértő intézkedéseket hozó diktatúrákban ugyanis nem kedvelik az újságírókat. Összeszorult a gyomrom, amikor a Budapestről a fehérorosz fővárosba tartó repülőgép érkezésekor máris két rendőr állt a lépcső aljában, s egy jegyzéket nézve a leszálló utasokat vették alaposan szemügyre... Szerencsére nem volt gond, problémamentesen engedtek be Belaruszba. Felszállás előtt, valamint a gépen is sok mindenkivel szóba elegyedtem, kiderült: turisták csak mi hárman voltunk… Akárcsak otthoni barátaink, mindenki csodálkozott: mégis mit keresünk Fehéroroszországban?
Szerencsére nem minket kerestek...
Rögtön leszállás után potom áron helyi mobilkártyát vásároltunk, amelyet az itthonról hozott mobilkészülékbe tettünk. Azonnal működött a 4G, volt 4 Gb internetünk, ingyen perceink… Nem sokkal később a patyolattiszta terminálra, járdára, zöldövezetre, valamint a címerben trónoló nagy vörös csillagra lettünk figyelmesek. Beigazolódott, amit korábban is tudtunk: ez egy olyan posztszovjet tagköztársaság, ahol a kommunizmus iránti látens vonzalom még nem halt ki. Ezt az érzést elsősorban a diktátor és a propagandagépezet táplálja a lakosságban. Vajon az átlagpolgár is így gondolkozik?
Szinte túszul ejtett az ittas nő
Eltökélt szándékunk volt közszállítással elérni a Minszk külvárosában élő házigazdánkhoz, Yulia kisasszonyhoz. Sikerült is (reptérbusz és autóbusz), bár más kinézetünk és hatalmas hátizsákjaink miatt mindenki félelemmel vegyített csodálkozással tekintett ránk. Egy fiatal lány és egy ittas nő segítségével aztán sikerült a tömbház közelébe érni – utóbbi majdhogynem túszul ejtett: nemigen akart utunkra engedni, azt akarta, nála szálljunk meg, s Biankához akarta adni valamelyik fiát. De házigazdánk leteremtette, és hazavitt.
Biankát férjhez akarta adni valamelyik fiához, minket pedig el akart szállásolni...
Az alkoholizmus hatalmas gond Fehéroroszországban. A Global Information System on Alcohol and Health (Globális Információs Rendszer Alkoholfogyasztásra és Egészségügyre – GISAH) kutatása szerint az alkoholfogyasztás vonatkozásában a világban első helyen a Moldovai Köztársaság, a másodikon pedig Belarusz áll.
Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization), a Világbank (World Bank) 2016-os felmérése viszont azt mutatta, a Lukasenka vezette ország helyezkedik el a toplista élén. Az útikalauzaink egyébként azt ajánlották, feltétlenül próbáljuk ki az alkoholos fagylaltokat, amelyeknek egyébként koktélok neveit adták: Sex on the Beach, Margarita – de volt rumos, pezsgős, whiskys és boros fagylalt is.
A félkommunista ország esete a kapitalizmussal
Első nap Minszk általános felfedezése volt műsoron. A belvárosban levő ortodox templomot csodáltuk meg, közben az úton néhány régi, de nagyon jó állapotban levő UAZ teherautó is felkeltette a figyelmünket. Az országban a lakosság 83 százaléka a keleti ortodox egyházhoz tartozik, közel 7 százaléka római katolikus, 0,5 százaléka protestáns és majdnem 8 százaléka azt vallotta, nincs vallása.
Minszk belvárosa
A belváros tele volt meglepetésekkel: azt gondoltam, egy elmaradottabb európai országba érkezünk, ahol a politikai rendszer miatt a közüzemek is gyatra szolgáltatásokat biztosítanak, talán gyakoriak az áramszünetek s nincs elég közélelmezési egység, s esetleg a mindennapokra az alapszolgáltatások hiánya is jellemző. Nos, korántsem ez a helyzet: kiváló infrastruktúra, korszerű és nagyon jó állapotban levő úthálózat, elektromos buszok, a nyugati fogyasztói társadalomra jellemző termékvilág, bevásárlóközpontok, felújított épületek, rengetek park és zöldövezet fogadott, s jelen van a vadkapitalista világot jelképező KFC, McDonald’s és társaik.
Az államfő 1992-ben vezette be az általa szocialista piacgazdaságnak nevezett rendszert. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy az állam által dominált gazdaság egyik jellemzője a Lukasenka vezette apparátus által ellenőrzött árak, illetve az elenyésző számban jelen levő magánszféra által az államfőhöz közel álló oligarchák folyamatos likviditással történő ellátása. Magyarán: amennyiben például a rezsim által engedélyezett tejfeldolgozó üzemed van, minden hónapban különböző csatornák révén „tejelni” kell az államnak. Hatalmas előny ugyanakkor, hogy Oroszországtól preferenciális áron jön a földgáz és a kőolaj, az országnak ugyanis alig maradt ipara. Szerencséjük van az erdőkkel is, amelyek az ország területének körülbelül egyharmadát fedik.
Többnyelvűség Minszkben
Az egyik városban egy kis, hatasztalos étkezdében például nyolcan dolgoztak. Állami szociális háló, korántsem piacgazdaság – tudtuk meg.
A nemzetközi szervezetek által kibocsátott statisztikai adatok szerint Fehéroroszország jól áll a gyermekhalandóság terén (2,9-es index az oroszországi 6,6-os és az egyesült királyságbeli 3,7-hez képest), s orvosokban sincs hiány: szintén ezer lakosra majdnem 41 orvos jut, míg Romániában például ez az arány 27. Igen ám, mondják nemzetközi szakemberek, s egyes helyiek is alátámasztanak: vajon a hatalom nem kozmetikázza az adatokat?
A minszki Operaház épülete épségben maradt...
Ellátogatunk a Minszki Operához is, a második világháborús pusztítás után csak ez az 1933-ban átadott épület maradt meg épen. A világégést követően a Lenin-szobrokat is helyreállították, s Belaruszban az 1990-es változásokat követően sem rombolták le őket. Ott áll az 1917-es októberi orosz forradalom vezetőjének óriás szobra ma is a minszki Függetlenség terén, a fehérorosz kormány épülete előtt, amelynek tetején egyébként továbbra is a vörös csillag „csillog”.
Trendiség a volt szocialista üzemekben
Posztmodern élményben is volt részünk Minszkben: a hajdanán erősen iparosított városrész újjászületett, s trendi és „cool” kocsmák, hang-outok (amolyan lazsálóhelyek), bárok, szórakozóhelyek nyíltak. Olyanok, amilyeneket bármelyik nyugat-európai városban láthatunk. 
Ikarusz autóbuszból trendi falatozó
A régi szocialista, tervgazdasági üzemek falát kortárs művészek színes és ízléses falfestményekkel díszítették ki, a gyárak területén létrehozott kocsmák rendkívül jó hangulatot teremtenek a kikapcsolódni vágyók számára. Ki gondolta volna, hogy van ilyesmi Minszkben, s még ízlésesebb és rusztikusabb, mint nálunk.A helyiek szerint az elnök megengedte a kortárs művészeknek, hogy itt engedjék szabadjára képzelőerejüket, azzal a feltétellel, hogy a főváros más részeit „ne bántsák”… Egy ilyen posztmodern bárban például egy Magyarországon gyártott Ikarus típusú autóbuszt vendéglővé alakítottak át.
Ami nálunk sajnos csak rövid ideig s csak bisztró formájában működött (a közegészségügyi igazgatóság bezáratta), azt a fehéroroszok továbbfejlesztették: macskamúzeumot hoztak létre. De még mielőtt elértünk volna a főváros központjában levő egyedi létesítményhez, ismét ámultunk-bámultunk a totális tisztaságon. Vallom: nincs olyan tiszta ország, mint Belarusz. Természetesen ez is beillik abba a képbe, miszerint Fehéroroszország egy Sztálin-dekorációs Patyomkin-falu szürreális színpadi elemekkel. Óhatatlanul Észak-Korea jut az ember eszébe: a külsőségekre való figyelem, a tisztaság, a rend és a fegyelem rögeszméje mint a tökéletes társadalmi berendezkedés és élet bizonyítéka a külvilág számára. Igen ám, de az ázsiai országban csupán a fővárosban, Phenjanban patyolattiszta minden, Fehéroroszországban viszont minden mindenhol!
Ételre várva a Macskamúzeumban
A macskamúzeum igazgatója (egy cica, polgári nevén Donut) morcos volt, így az alkalmazottaival barátkoztunk. A létesítmény több célt szolgál: menedékhely a kóbor cicák számára, egyben örökbefogadási központ. Valóságos terápia az odalátogató számára: a macskákat simogatva, hajhászva minden gondjáról-bajáról megfeledkezik az ember…
A hazafias háború és a holokauszt
A cicamúzeumos felüdülés után egy lelkileg nehezen feldolgozható hely következett: a Nagy Hazafias Háború Múzeum. Fehéroroszországban nem a második világháborúról, hanem a nagy hazafias háborúról szól a politikatudományi narratíva, amely során a nép felszabadította magát a náci elnyomás alól. A háború bemutatásának gigantikus épületegyüttest szántak, a beltérben pedig rendkívül élethű kiállítás mutatja be a hőstetteket. Nemcsak a közelmúltra, hanem a korábbi évszázadokra is nagyon büszkék. Hangsúlyozzák, hogy Fehéroroszország történelme egészen az őskorig nyúlik vissza, bár a beloruszok első független állama csak 1991-ben jött létre. 
Az első világháborúban a keleti front évekig az ország területén húzódott. A megszálló németek jóváhagyásával 1918-ban megalakult az első belorusz állam, amely azonban rövid életű volt, mert a németek kivonulása után Szovjet-Oroszország szállta meg az országot és tanácsköztársaságot hoztak létre. A második világháborúban sokat szenvedett az ország, lakosságának jelentős részét (750 ezer és 3 millió fő között) elvesztette, ipara elpusztult. A világháború után főleg a gépjárműgyártás és a vegyipar fejlődött, Belarusz a szovjet gazdaság „összeszerelő üzemévé” vált.
A kiállítótermekben felújított szovjet tankok, helikopterek és természetesen Katyusa típusú szovjet rakéta-sorozatvetők „kápráztatják el” a látogatót.
Újabb szomorú állomás következett, a holokauszt-emlékmű Minszkben. A neve: Zaslavsky Jewish Monument. Fehéroroszországban 800 ezer zsidót öltek meg a második világháború idején. Történészek szerint az egykori Szovjetunió tagköztársaságában több mint száz gettót létesítettek, ahová külföldről – többek között Németországból, Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából és Franciaországból – szállítottak több százezer zsidót. 
A minszki gettó volt a legnagyobb, itt százezer embert zsúfoltak össze. Az emlékmű „halálba lépő” zsidókat ábrázol, amint a tömegsír felé haladnak, egyikük kezében hegedű: történészek szerint 1942-ben itt 5 ezer minszki zsidót gyilkoltak meg és temettek el.
Második világháborús emlékhelyek lavinája
A negyedik napon megejtett sikeres autóbérlés után útnak indultunk… volna. Így jártunk: itthonról előre lefoglaltuk az autót interneten a rentalcars.com segítségével, a biztosítást is náluk fizettük, de a Budget-Avis cégnél újabbat kellett kötnünk, a korábbi ellenértékét szerencsére néhány nap után visszautalták. Tanácsunk, hogy mindenki közvetlenül a Budget-Avis cég honlapján béreljen.
Szóval útnak indultunk volna, de az autóbérlés mellett még volt egy akadály: el kellett mennünk a hatóságokhoz ideiglenes tartózkodási engedélyt szerezni számomra (ilyenre szüksége van mindazoknak, akik több mint 5 napot maradnak Belarusz területén), az online regisztráció ugyanis rendszerhiba miatt nem sikerült. Szerencsére Yulia, a házigazdánk velünk tartott, a hivatalban ugyanis senki sem beszélt angolul. Külön élmény, de kerülendő. Végre indulhatott a fehérorosz kaland…!
Az összesen 2500 kilométeres autós körút első állomása Hatiny volt. Ismét második világháborús vonatkozás: 1943. március 22-én a falut teljesen megsemmisítette a megszálló német haderő. A második világháború idején a nácik további 186 települést tettek a földdel egyenlővé Fehéroroszországban… Piros virágokból álló „véres szőnyeg” vezet az emlékhelyhez, már ez megrázó. 
Karjai között halt meg a kisfia
A tájékoztató táblák szerint a Hatinyi-erdőben tevékenykedő partizánok egy autókonvoj elleni támadásuk során 6 km-re a falutól megöltek egy német parancsnokot. A megszállók bosszúból elhatározták Hatiny felégetését. A nácik a teljes lakosságot a kolhozistállóba zárták, majd felgyújtották azt, elevenen égetve el az embereket. Az égő ruházatban menekülni próbálókat géppuskával lőtték le. A falu kizárólag fából készült házait szintén felgyújtották. A 149 halott közül 75-en 16 évesnél fiatalabbak voltak… A történészek szerint két kislánynak sikerült az erdőbe menekülni, őket Hvorosztyenyi falu lakosai fogadták be, de később a németek ezt a falut is fölégették, és megölték őket. Rajtuk kívül 5 gyermek és 1 felnőtt (az 56 éves kovács, Joszif Kaminszkij) menekült meg, akit egy emlékmű ábrázol. Kezében a kisfia, aki az égési sebek miatt karjai között halt meg…
Legyilkolt gyermekek, park a haláltábor és a tömegsírok helyén
A fellelhető információk szerint 1943 február–márciusában a németek a Winterlauben-offenzíva során ukrán és lett kollaboránsokból álló SS-hadosztályokat vetettek be a partizánok és a polgári lakosság ellen. 143 települést égettek fel, néhányat teljes lakosságával együtt. Nagyon sok gyermek esett a nácik áldozatául, ezért Hatinyban plüssbabákat, játékokat és gyümölcsöt helyeznek el a gyermekek a túlvilágra költözött kicsik számára… Az offenzíva során Fehéroroszország területén mintegy 3500 embert öltek meg, 2000-et németországi kényszermunkára, mintegy 1000 gyereket pedig a salaspilsi megsemmisítő táborba hurcoltak.
Maly Trostinets náci haláltábor helyszíne ma Minszk külvárosában
Minszkhez közel újabb második világháborús emlékhelyhez érkeztünk: a szovjet katonák emlékére állított Mound of Glory, amolyan sarlós-kalapácsos, dombra helyezett, kör alakú emlékmű és közvetlen közelében tankokból, harckocsikból, repülőgépekből álló nagy szabadtéri kiállítás.
A legmegdöbbentőbb helyet a nap végén látogattuk meg: a Maly Trostinets náci haláltábor Minszk külvárosában 200 hektáros kolhoz helyén épült, most pedig a tömbházak közelében található. Ide hozták vonaton a zsidókat Ausztriából, Németországból, Csehszlovákiából, Hollandiából és Lengyelországból… kivégezni. Amint leszálltak, lelőtték őket, a hullákat pedig tömegsírokba helyezték el. 
Homokozó és játszótér gyermekeknek a haláltábor egyik helyszínén
Az emlékhelyet 2015-ben építették. Néhány évvel ezelőtt Auschwitz-Birkenau esetében is megdöbbentő volt a tömbházak közelsége, most viszont még inkább mellbevágó volt, hogy a haláltábor, a tömegsírok helyén park található, ahol a fiatal anyukák gyerekkocsit tologatnak, a gyermekek bicikliznek és a volt barakkok helyén játszanak, a felnőttek pedig pikniket szerveznek, húst sütnek, esznek-isznak…
Nincs állásod? Fizetsz az államnak!
Az ötödik napon még útba ejtettünk egy minszki helyszínt, a piacot. Itt igazolódott be az, amit már hallottunk: Fehéroroszországban mindenkinek kell legyen munkahelye. Diktatúra van, nincs apelláta. A munkanélkülieknek illetéket kell fizetniük az államnak. 
A minszki piac: egy pultnál három eladót is láttunk. Odébb ugyanazt árulták négyen...
A közszféra túlméretezett, a minszki piacot is például egy állami vállalat működteti. Ilyen megközelítésben egyáltalán nem meglepő, hogy négyzetméterenként két-három alkalmazott van az asztalok mögött, akik szinte ugyanazt árulják, mint 10 méterrel odébb négy másik dolgozó…
Breszt felé haladva az ENSZ világörökségi jegyzékén szereplő több kastélyt ejtettünk útba. A miri kastély három évszázadon át a Radziwiłł-család birtokában volt. A jellegzetes vörös téglából épült vár és a mellette levő kisebb park napjainkig megmaradt. 
Impozáns kastély: Mir
A kulturális világörökség rangjának elnyerése óta folyamatos rekonstrukció folyik. A négy, egyenként 25 méter magas sarokbástyával védett várudvar mintegy 75 méter átmérőjű, a bejárat felett egy ötödik bástya magasodik. A várfal magassága 13 méter, vastagsága mintegy 3 méter. Milyen élet lehetett itt hajdanán…
Szintén a Radziwiłł család tulajdonában volt az impozáns, kívülről is mesebelinek tűnő Nyaszvizsi vár. 1939 szeptemberében Nyaszvizs a Szovjetunió része lett, az arisztokrata családok minden birtokát államosították. A nyaszvizsi kastélyban szanatóriumot rendeztek be, ezt a célt szolgálta 1994-ig, amikor a Belarusz Köztársaság Kulturális Minisztériumához került. A várkertben geoláda is volt.
A Nyaszvizsi várNeogótikus kastély is került utunkba: Kosava. Jelenleg az utolsó simításokat végzik a kétes esztétikai érzékkel és műemlékvédelmi szakértelemmel felújított várkastélyon, ez sajnos nem látogatható.
Folytattuk utunkat Breszt irányába, s újabb holokauszt-emlékhelyet látogattunk meg: Bronnaya Gora/Bronna Góra. Még az útikalauzok leírása alapján is körülményes volt megtalálnunk a vasúti sínek mellett levő szerény emlékművet. Hátborzongató az emlékmű közvetlen közelében elhaladó vasúti sínek látványa: ezeken hozták a helyszínen főbelőtt és tömegsírokba helyezett lengyelországi zsidókat. 
Egy perc néma csend...
1942 májusától novemberig körülbelül 50 ezer (!) zsidót mészároltak itt le, a hullákat 4 méter mély, 60 méter hosszú tömegsírokba helyezték el. Csend uralkodott az erdő közepén, fájó csend… A háború végén a közeledő szovjet csapatok miatt a nácik próbálták eltörölni a tömeggyilkosságok és tömegsírok nyomait: két hét alatt kiásatták és elégették a hullák egy részét. A helyszínre fákat ültettek.
A szerelvényekből a tömegsírokba
Breszt: szabadtéri gőzösök
Bresztben Szergej, a tűzzsonglőr fogadott, mindannyian egy szobában aludtunk, a másikat éppen tatarozta. Nő vezette trolibusszal közelítettük meg az első ottani látnivalót: a vasútállomást. A lengyel, szovjet, német, majd ismét szovjet fennhatóság nyomai az architektúrában is megmutatkoznak. A breszti vasútállomás épületét több ízben lebombázták, ám a kitartó fehéroroszok folyamatosan újjáépítették. A pályaudvaron cigarettázó fiatalember. Nem sokáig dohányzott, egy biztonsági őr azonnal mellette termett, s számonkérte a szabálytalanságot. A férfi meghunyászkodva eloltotta a cigit, eldobta a csikket. Bezzeg nálunk… Más meglepetés is ért: a vasútállomáson háromnyelvű feliratok vannak: fehérorosz, angol és… kínai.
Közszállítással jutottunk el a mozdonymúzeumhoz is, ahol a gőzzel hajtott óriásokat tekinthettük meg: folyamatosan festik, karbantartják őket.
Mozdonymúzeum Bresztben
A második világháborúval kapcsolatos újabb helyszínhez érkeztünk: a breszti erőd előtt ismét tankok üdvözöltek bennünket. Az erőd megépítésének gondolata már Napóleon 1812-es hadjárata után felmerült. A Szovjetunió elleni támadás során az előrenyomuló német csapatok az első napon körülzárták az erődben levő határőröket, akik csaknem egy hónapon át kitartottak a túlerőben levő támadók ellen, akik csak rendkívül heves harc és nagy áldozatok árán tudták bevenni az erődöt. 
A pusztítás sebei ma is látszanak a breszti erőd falán
A védők közül csak néhányan maradtak életben. Az emlékműkomplexumot 1971-ben avatták fel. Az erődben levő múzeumban rendkívül élethű viaszmakettek elevenítik fel az ádáz harcokat, a pusztítás sebei több helyen is látszanak, a citadellában öröktűz és emlékmű utal a hősökre.
Egész napos bringázás a nemzeti parkban
A hetedik napon teljes mértékben a természet került fókuszba: Belavezhskaya Pushcha/Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park, az UNESCO Világörökség része. Biciklit béreltünk, s egész nap tekertünk. A bicikliúton amolyan tanösvény állt a látogatók rendelkezésére a különféle növényekről, állatokról. Az erdő legsúlyosabban az első világháború során károsodott. 
Egész nap bicikliztünk a nemzeti parkban
A németek 1915 augusztusában foglalták el, az erdő nyugati részén (a mai lengyel területeken) vasutakat építettek a fakitermelés fejlesztésére. Az utolsó bölényt 1919-ben ejtették el, ugyanebben az évben (februárban) a Belavezsai-erdő Lengyelországhoz került. A bölények újratelepítése a második világháború után kezdődött. 1921-ben a lengyel állam védetté nyilvánította az erdőt, 1929-ben állatkerti bölényeket telepítettek le, ezzel újra meghonosítva a fajt.
Fehéroroszország nemzeti szimbóluma
Ismét azt tapasztaltuk: sehol nincs eldobott cigarettacsikk, nejlonzacskó stb. Andrással elbicikliztünk a fehérorosz–lengyel határhoz is. Bár természetesen nem volt szabad fotózni, kockáztattam. Nem tudtunk átmenni, mert akkor visszajönni nem tudtunk volna: amennyiben az EU-s állampolgárok több mint 5 napot tartózkodnak Fehéroroszországban, csak a minszki nemzetközi repülőtérre érkezhetnek. Kivételt képeznek a lengyelek, s azok, akik csak a nemzeti parkot szeretnék meglátogatni. 
Tilos volt fényképezni a fehérorosz-lengyel határon
A legmeghatóbb a 600 éves fa volt: nem meglepő, ugyanis az erdő egyike Európa utolsó fennmaradt őserdeinek, magterülete szigorú védelem alatt áll. A nemzeti park területén állatkert is működik: bölényeket (Fehéroroszország szimbóluma), őzeket, farkasokat láttunk.
Grodno, a szovjet tank és a gettó
Grodnóban Alexandra és családja volt a házigazdánk. Korszerű lakásukban külön szobát biztosítottak számunkra. Ebben a városban a lengyelek voltak előtérben. Mint ismeretes, 1939-ben Belarusz jelentős lengyel területeket szerzett. Noha a második világháború óriási pusztításokat okozott, 1959-ben több mint félmillió lengyel élt a Belorusz SZSZK-ban, ami a népesség 7%-a (ezeknek mintegy fele volt lengyel nyelvű). 
A volt gettó bejárata Grodnóban
A legtöbb lengyel Grodno megyében élt, itt 332 ezren voltak, ami a megye népességének 31%-a. A 60-as évektől jelentősen csökkent a belorussziai lengyelek száma, a 70-es években viszont ismét emelkedés észlelhető. Meglehetősen nehéz magyarázatot találni a lengyel nyelvűek számának ingadozására a szovjet népszámlálásokban. Számuk 1979-ben 31 ezer főre csökkent, de 1989-ben már 132 ezren voltak, ami nyilvánvalóan nem magyarázható a természetes népszaporulat növekedésével.
A város főterén szovjet tankot látunk, olyat, mint a kolozsvári ortodox katedrális mellett volt hajdanán. Csakhogy ez eredeti nagyságban emlékeztet a győztes szovjet hadseregre.
Ilyen tank volt Kolozsváron is, a Protestáns Teológiai Intézet előtt, az ortodox katedrális mögött
A zsinagógát és a volt grodnói gettó helyszínét is szemügyre vettük. A grodnói gettót 1941 novemberében hozták létre a nácik. Az SS által működtetett létesítményben, fél négyzetkilométeres térségben körülbelül 10 ezer zsidót tartottak fogva. A deportálások egy évvel később kezdődtek. A volt gettó bejáratánál emlékmű található.
Újságokat vásárolok, s eszembe jut az 1989 előtti Scânteia: mindenik lap első oldalán Lukasenka látható. A személyi kultusz megnyilatkozása. A város főterén található volt pártszékház előtt ismét ott van Lenin. Vajon hány őt ábrázoló szobor található Fehéroroszországban?
Báthory István és a boncolás Grodnóban
Rendkívül szokatlan helyet látogatunk meg: az első emberi boncolás helyszínét. Báthory (Batorego) István (Stefana) Szilágysomlyón született és Grodnóban hunyt el. Állítólag rajta végezték az első emberi boncolást. Az emberi deformációkat bemutató tárlatot éppen abban a pincében rendezték be, ahol anno állítólag az első boncolást végezték…
Itt boncolták fel Báthory Istvánt
Csak egy napot töltünk a településen, indulunk Navahrudak városába. Előbb meglátogatunk egy… bunkert. A GPS nem segített, tájékozódási képességünk és cirill betűs ismereteink alapján tájékozódtunk. A kapunál mosolygó őr fogadott. Nem tudtuk, ez jó jel-e vagy sem, vajon az őr ügynök-e vagy sem. Kiderült, egy régen használt, mindennel felszerelt légvédelmi bunkerről van szó, amelyet egy magánvállalkozó (legálisan vagy sem) turisztikai attrakcióként működtet… A Shchuchyn település környékén levő bunker, ahol gyermekszoba, légi irányító központ, KGB-szoba is található, tavaly nyártól látogatható. Háború esetén a közeli katonai légi bázist irányították volna innen. A katonai előírásoknak megfelelően a pilótáknak 4 percük volt levegőbe emelni a vadászgépeket. A Szovjetunió területén öt ilyen légvédelmi bunker létezett. Ennek a titkos neve Seignior volt: békeidőben 10, háború esetén 50 ember teljesített itt katonai szolgálatot. 
A bunker két bejárattal rendelkezett. A személyzet, a tisztek és a parancsnokok 30 napig tartózkodhattak itt külső segítség nélkül. Akkoriban úgy ítélték meg, ennyi idő elegendő lesz a Szovjetuniónak a győzelemhez. Vagy ahhoz, hogy elveszítse a háborút. A szovjet csapatok 1990-ben elhagyták a bunkert, jelenleg hidegháborús múzeum.
Navahrudak meglepetéssel várt: kisebb útszéli kegyhelyen berendezett gyógyfürdő vagy fordítva? Házigazdánk, Jevgenyij hirtelen azt mondta: gyertek velem forrásvízért. Bokszoló fia, Anton is elkísért. Néhány kilométer autózás után hirtelen megálltunk az út szélén. Beton alapú, faházikónak tűnő építménybe mentünk be. A gerendákon rengeteg ikon, azt hittük, valamiféle kegyhely. Kiderült, gyógyfürdő, Anton be is ment a vízbe…
Gyerekszobát is berendeztek a bunkerben
Ezek a zsidók ellenálltak
A megszokott narratíva szerint a második világháborúban gettókba zárt zsidók ellenállás nélkül tűrték a megaláztatást, deportálást, a haláltáborba szállítást. Kivétel, ugye, a varsói gettó, ahol 1943 januárjában felkelés tört ki a létesítmény felszámolása előtt. A mindannyiunk számára eddig ismeretlen ellenállás Fehéroroszország területén, Navahrudak városában történt. Esős reggelen érkeztünk, ott tartózkodásunk tizedik napján a Bianka által egy nappal korábban véletlenül meglátott helyszínre. Szájtátva hallgattuk a városi múzeum igazgatónője által mesélt történeteket: az itt bezárt zsidók alagutat ástak és elmenekültek. Csatlakoztak a Bielski fivérek által létrehozott erdei rejtekhelyen élő zsidókhoz és évekig együtt éltek. Ezt a történetet meséli el a 2008-ban készült Defiance/Ellenállók című film.
Ellenáltak
A Bielski brigád zsidó partizánokból állt, akiknek sikerült megmenekülniük a haláltól és akik harcoltak a nácik ellen a mai Fehéroroszország nyugati részén (Nowogródek, Lida). Nevét az alakulat alapítóiról, a lengyel Bielski fivérekről kapta. Irányításuk alatt 1236 zsidó élte túl a háborút. Kezdetben a csoportot a Bielski család tagjai alkották, akik két évig kényszerültek az erdőben élni. A német megszállás után a négy Bielski-fivér (Tuvia, Alexander [vagy Zus]), Asael és Aron a közeli erdőbe menekültek, miután az egész családjukat megölték 1941 augusztusában. Ők négyen 13 gettóbeli szomszédjukkal képezték a partizán csoport magvát 1942 tavaszán. Kezdetben az alakulat körülbelül 40 embert számlált, de ez a szám gyorsan nőtt. 1944 nyarán, mikor Nowógrodek/Navahrudak szovjet kézre került, az 1230 nő, öreg, gyerek és férfi 3 év után elhagyta az erdőt.
Jelenet a filmből
Bár Lida vára Fehéroroszország leghíresebb építészeti műemlékei közé tartozik, minket nem hatott meg a Gedimin herceg parancsára 1323-ban alapított létesítmény. Fő célja az volt, hogy megvédje a földeket a Litván Nagyhercegség keresztényeitől, akik kedvelték Európa e részének nagyvonalú földjét. A kastélyt kétes esztétikai érzékkel rendelkező építészek restaurálják.
Vásárolunk Pobedát vagy Volgát?
Belarusz a retró autók paradicsoma. Útban Polatsk/Polack felé egy mellékutcában csodás járgányra bukkanunk: egy Volga. A rendkívül jó állapotban levő járműben egy nyugdíjas hölgy ül. András óvatosan hozzámegy, mosolyog, s kedélyesen érdeklődik az autó iránt, kézzel-lábbal valahogy megértik egymást. Megjelenik a sofőr is: extázisba kerül mihelyt látja a lenyűgözöttség szikráit András barátunk szemében. 
Megvásároljuk?
Felajánlja, körbevisz, s közben sokat sejtetően megkérdezi, komolyabban érdekel-e a járgány. Persze, hogy eladná. Előbb 12 ezer eurót kér érte, aztán az ár 10 ezerre csökken, bár az autó nagyon jól viselkedik az úton. András szerint, ha a férfi meglátja a készpénzt, 8 ezerért átadja a volánt. A tranzakcióra végül nem kerül sor.
A tizenegyedik és tizenkettedik napon a diktátor szülőfaluja és Európa földrajzi közepe volt műsoron. A Minszktől 230 kilométerre levő, körülbelül 90 ezer lakosú Polack nem csupán arról híres, hogy itt van Európa (egyik) földrajzi közepe: egyike a legősibb városoknak az országban, számos műemléke maradt fenn az elmúlt századokból. A város első említése 862-ből származik, a Kijevi Rusz krónikáiban, a Poveszty vremennih letben (Elmúlt idők krónikája) említik.
Azt állítják, Polackban van Európa földrajzi közepe...
A település leghíresebb épülete a Szent Szófia-székesegyház. A Nyugati-Dvina és a Pologa összefolyása fölé magasodó kéttornyú templomhoz lépcsősor vezet fel a Lenin utcától. A templom előtt áll a 12. századból származó írással a Borisz-kő, melyet 1981-ben helyeztek el itt, eredetileg Podkosztelci faluban állt (a mai Navapolack város része).
A geoládát kerestem, de nem találtam meg. Ehelyett a város egyik kis utcájában sok macskával és kutyával találkoztam: ismét örömmel töltött el, hogy a fehéroroszok nem bántják az állatokat, nem rúgják, kergetik őket, egyikük sem félt vagy menekült láttunkra.
A diktátor szülőfalujában
A délutáni órákban már Vicebszkben voltunk, a város már az első pillantáskor lenyűgözött: a szovjet tankok és helikopterek ékesen helyettesítették a 16–17–18. századi architektúrát, amelyet a második világháború során a náci Németország hadserege két ízben (a megszálláskor és távozáskor) lerombolt. A szovjet dekorációs központ inkább szabadtéri múzeumra hasonlított, mint egy fehérorosz nagyváros belvárosának esztétikai gyönyörűségére. Lényegében a műemlékek és emlékművek helyett szovjet tankok és harci helikopterek fogadtak bennünket.
Vicebszk főtere...
A zsidó örökségre is igen kíváncsiak voltunk. Megtudtuk, hogy 1897-ben Vicebszk lakosságának fele zsidó volt. Több zsinagóga is működött, mára már csak a romok maradtak meg…
A zsinagógából már csak a romok maradtak meg
Szeptember 5-én, csütörtökön Európa utolsó diktátorának szülőfaluja volt soron: összeszorult gyomorral, aggódva közelítettünk Kopys felé. Vajon mennyire őrzött a falu? Hány civil ruhába öltözött ügynök leselkedik majd ránk, követi minden lépésünket? A központban gyanús csend fogadott: minden az átlagosnál sokkal tisztább. Idillikus, festői környezet. Lukasenka tulajdonképpen az Alexandria elnevezésű faluban született, de ha már szomszédos település, akkor Kopyst is jól rendbe hozta. 
A diktátor szülőfalujában épített játszóteret nincs aki használja...
Az állami hivatalos narratíva szerint a kormány éppen e két településsel kezdte a fehérorosz falvak és községek infrastruktúrájának korszerűsítését, a közművesítést, a közterek felújítását és a közélelmezési egységek létrehozását… Ismerős?
Senkivel sem merünk szóba elegyedni. A településen modern játszóteret is építettek, bár egyetlen gyermek sem használja. Ugyanez a helyzet a főút mellett felépített házakkal, amelyekbe senki sem költözött be, bár ingyen bocsátották a polgárok rendelkezésére. A sportlétesítmények sokasága is feltűnt, hirtelen Felcsút jutott eszünkbe…
A korszerű sportlétesítmény is üres...
Búcsú a fegyverektől
Ernest Hemingway sehogy sem kötődik Fehéroroszországhoz, de annyi katonai létesítményt, járművet és repülőt, helikoptert láttunk, hogy nagyon hiányzott a „civil” élet. Ilyen vonatkozásban sikerült békét és nyugalmat találni Gomelben. A város óriási, esztétikusan berendezett parkjában tenyerünkből ettek a galambok és a mókusok…
Nem félnek a galambok Gomelben
Szerencsére geoládázásra is jutott idő. Igen veszélyes hobbi, a rendőrállam ugyanis azt gondolja, merényletre készülsz. Mindent figyelnek, látnak, nagyon sok helyen térfigyelő kamera őrködik. Ennek ellenére néhány helyen sikerült geoládát találni. Egyébként, sajnos, nagyon kevés van az országban.
Gomelben bementem egy iskolába, egy egyetem épületébe és egy kórházba: az emberek alig beszélgetnek. Az egyetemen nem volt zsibongás, mindenki hallgatott, csak a legszükségesebbet mondták el egymásnak. A kórházban csend, senki sem elégedetlenkedett. 
Patyolattiszta minden a kórházban is
A tisztaság itt is szembetűnő. Az is, hogy félnek a fehéroroszok. Gyanakvóak azzal a nagyon kevés külföldivel szemben, akik meglátogatják országukat, félnek egymástól. Nem lehet tudni, ki a besúgó, a KGB (most is ez a titkosszolgálat neve) embere.
Szinte mindenki apolitikusnak vallotta magát – addig van jó életük, amíg valamilyen formában szembe nem mennek a rezsimmel, mondták. Az emberek félnek a diktatúra represszív szerveitől: az utcák végén ott egy nagy kék furgon. Amennyiben valaki valamilyen kihágást, szabálytalanságot, törvényszegést, bűncselekményt követ el, nem mindig büntetik meg, veszik őrizetbe, tartóztatják le. Beviszik a nagy kék furgonba, és megverik, majd útjára engedik. Fellebbezés?! Ismeretlen fogalom.
A következő városban, Babrujszkban mondták: néhány évvel ezelőtt 2 ezer ember tüntetett a diktátor és a kormány ellen, 1700 személyt letartóztattak. A következő utcai tiltakozó megmozduláson már csak 200-an vettek részt, 175-öt őrizetbe vettek. Azóta nincsenek államfő- és kormányellenes tüntetések…
Az egyik zsinagógának csak a falai maradtak meg Babrujszkban
Babrujszk városát, ahol Victoria volt a házigazdánk, a nyugat felől előrenyomuló németek 1941. június 29-én foglalták el. A megszállás évei alatt mintegy 20 ezer helyi zsidót öltek meg, 1943-ig gettó is működött itt. A város rendkívül véres harcokban szabadult fel 1944. június 29-én (csak a németek 20 ezer katonát vesztettek, a várostól délkeletre bekerített egységeiket felszámolták). Lakosságszáma 28 ezerre csökkent, a város romokban hevert, ennek ellenére szeptember 20-án területi (oblaszty) székhellyé nyilvánították. A háború után gyors urbanizáció vette kezdetét, 1959-ben 96 ezer, 1989-ben már 232 ezer lakosa volt. Az egyik zsinagóga (a városban egykor 40 működött) romjait tekintettünk meg.
Életreszóló élményben volt részünk a zsinagógában
Szombaton, fehéroroszországi tartózkodásunk utolsóelőtti napján a még működő babrujszki zsinagógába mentünk. Házigazdánk, az örökmozgó és derűlátó Victoria megbeszélte: bemehetünk a szertartásra. Hatalmas élmény volt a kaotikus eseményt végigkísérni. A tórát is elővették (azt mondták, ritka alkalom, szerencsések vagyunk), a rabbi abból olvasott fel. A szertartás végén elmondták a nevünket, s mi helyeztük vissza a díszeket a tóra tartóira. Micsoda megtiszteltetés! Imbolyogva jöttem ki zsinagógából, elvarázsolva éreztem magam…
Miért Belarusz?
A diktatórikus rendszer, az országgal kapcsolatos információk hiánya, a szabadságjogok sárba tiprása miatt Fehéroroszország nem tartozik a kedvenc vakációs célállomások közé.
Lenin és a kortárs művészek
Bár Kolozsvárhoz közelebb van Breszt, mint Mangalia, mégis nagyon keveset tudunk az ottani második világháborús és a holokauszttal kapcsolatos történésekről, mint a tengerparti városunkról. Amennyiben körzőt ragadunk, eltöröljük a határokat, rádöbbenünk, hogy Erdély fővárosához közelebb vannak kárpátaljai, felvidéki, de még fehérorosz vagy akár lengyelországi városok is, mint romániaiak.
Amennyiben hajlandók vagyunk kilépni komfortzónánkból, egy teljesen más világ felfedezésére van lehetőségünk.
Nem lopják el a virágokat, koszorúkat a temetőből...
A politikai rendszerek, a határok, a vízumok ne jelentsenek akadályt, ne csupán a kényelemre összpontosítsunk: tény, alkalomadtán nehéz ilyen országokban az utazás, ügyintézés, ám az esetleges negatív tapasztalatok idővel mindenképpen tompulnak, s a Fehéroroszországhoz hasonló államokban átélt kalandok maradandó élményt jelentenek.
Ilyet egyetlen más európai város főterén nem lehet látni...
