Advent első gyertyáját már meggyújtottuk, holnap már a másodikat fogjuk, az ünnepváró hangulat mégis várat magára. Mindenki a politikával, a választásokkal van elfoglalva. Személy szerint oda jutottam, hogy az internetböngészőt sem merem megnyitni, rémisztő dolgokat lehet látni, olvasni. Veszélyzónába került az ország, vészesen közel kerültünk ahhoz, hogy egy tűkanyarral visszaforduljunk oda, ahol 1989 előtt voltunk. Az én generációm kristálytisztán emlékszik, milyen volt akkoriban az élet, mekkora érték volt a Nyugatról becsempészett farmernadrág, csokoládé, Bravo magazin, vagy egy pár cipő. Azt sem felejtettük el, mit lehetett akkoriban az újságban olvasni, milyen műsorokat sugárzott a tévé és a rádió. Most is beleborzongok, ha rágondolok. A mai fiatal generáció, a huszonévesek, akiknek ugyan már van szavazati joguk, szerencséjükre nem élték át mindezt, és az ő érdekükben remélem, nem is fogják soha. Nem kívánom nekik a sorkatonaságot sem, hogy csak egy példát emeljek ki a sok közül. Egyik elnökjelöltünk támogatja a sorkatonaság bevezetését, mert az „nemesít, erősít és tartást ad, és a nemzetnek erre szüksége van”. Nő létemre jól emlékszem a sorkatonaságra, első kézből jutottam információkhoz annak idején, és csak azt tudom mondani, a fennvaló óvjon meg mindenkit ettől a fajta nemességtől, erősségtől és tartástól. A bátyámnak egyetemi tanulmányai elkezdése előtt kellett bevonulnia katonának, még most is előttem áll, mai fordulattal élve, az „előtte” és az „utána” énje. Az unokatestvérem pedig, aki székelyként teljesen román alakulathoz került, sosem tért haza a kaszárnyából. Halálának pontos okát ma sem tudjuk, de jól sejtjük. Bízom abban, majd lesz annyira bölcs ez az ország, hogy nem a visszakanyarodást fogja megszavazni, hanem a szabad jövőt.
Miközben a sötét múlton és a reményteljes jövőn töprengtem, nem állt meg az élet, Mikulás napja is eljött, valami különlegességgel szerettem volna megörvendeztetni magunkat. Az „éljünk a mának, örvendjünk a pillanatnak” elv egyre fontosabbá válik manapság. Mikulás-nap tiszteletére valami olyan vacsorát szántam magunknak, ami igazán nagy gyerekkedvenc, de mégis kicsit ünnepibb, mint az átlag, betartva a számomra igen fontos három paramétert: legyen egyszerű, gyors és ízletes.
A spagetti az, ami mindenkinél nyerő, és hogy kicsit ünnepibb legyen, lazaccal és fekete, tintahalas tésztával készült el. A fekete tészta csak megjelenésében különleges, ízre pontosan olyan, mint a sima, tehát nyugodtan helyettesíthető bármilyen spagettivel vagy tésztával.
Hozzávalók:
4 gerezd fokhagyma
3-4 ek. olívaolaj
1 kk. mediterrán fűszerkeverék
1 kockákra vágott paradicsomkonzerv
1 paradicsompüré-konzerv
1 kisebb tök vagy cukkini
2 szál sárgarépa
3 lazackonzerv
1 kukoricakonzerv
200 ml főzőtejszín
néhány spenótlevél a tálaláshoz
só, bors ízlés szerint
500 g spagetti
Elkészítés:
A fokhagymát szeletekre vágom és pár másodpercig a forró olajban pirítom, majd ráöntöm a paradicsomkonzerveket, sózom, borsozom, majd belereszelem a tököt, a murkot, és megszórom a fűszerkeverékkel. Fedő alatt, alacsony lángon tíz percig rotyogtatom. Beleteszem a lazacdarabokat, a kukoricát, felfőzöm, a legvégén pedig a tejszínt is ráöntöm, azzal is felforralom.
Főtt tésztával tálalom, spenótlevelekkel dekorálom.
Egyik leggyorsabb ebéd, amit készíteni szoktam, kiváló a munkás hétköznapokra, és a különleges tésztának és a lazacnak köszönhetően pedig szinte ünnepi fogássá válik. A gyerekek imádták, meggyőződésem, hogy a Mikulásnak is ízlett volna. Hátha jövőre pont vacsoraidőben fog betoppanni, hogy megkínálhassuk.
