Csúcstámadás kora reggel, hatalmas forgalmi dugó a Transzfogarason
A világjárvány első évében a közeli helyeken és „ami belefér” jeligét alkalmazva csupán az országban túráztunk, így a Fogarasi-havasokat és a Bucsecs-hegységet szemeltük ki, két nap alatt hat 2500 méter fölötti csúcsot hódítottunk meg barátainkkal, Biró Józseffel (Jocóval) és Popovics Emmával. Akkor augusztus végén vágtunk neki az útnak, s a Brassó megyei Felsőszombatfalva (Sâmbăta de Sus) üdülőtelepen lévő Brâncoveanu-kolostorig, majd innen elsősorban a Dacia típusú személygépkocsiknak ajánlott, de nyugati típusú járművekkel is megtehető makadámúton a sorompóig (ne előtte parkoljunk!), gyalogszerrel pedig két óra alatt a Szombatfalvi-völgyben (Valea Sâmbetei) lévő menedékházig jutottunk el, ahová éjfélkor érkeztünk meg. Innen hajnali 7 órás indulással mentünk fel a Moldoveanu-csúcsra, s találkoztunk a Rossz-völgyből (Valea Rea) felfelé áramló tömeggel.
A Burnei-esztenát viszont személygépkocsival is el lehet érni, innen pedig csupán három óra alatt lehet kiérni Románia legmagasabb hegycsúcsára. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy szandálban és fürdőnadrágban „flangálók” is feljutnak a 2544 méteres magasságba...
Nem ők, hanem a "rövidnadrágos" turisták a szamarak...
Ezúttal mi is a legkönnyebb útvonalat választottuk. Mondjuk azért is, mert barátnőmnek, Biankának tériszonya van, ezért feltétlenül ki akarta hagyni a Moldoveanu és a Nagy Vista-csúcs közötti, láncokkal ellátott „kapaszkodós” szakaszt.
Elhanyagolt falfestmények a barlangkolostorban
Kolozsvárt már szerdán este elhagytuk, s a nagyszebeni éjszakázás után az Olt-völgyén áthaladva értük el az ország legrégebbi, a XIV. században alapított barlangkolostorát, amelynek a neve Corbii de Piatră. Csütörtök lévén senki sem zavarta meg a csendet, így nyugodtan szemügyre vehettük a csodálatos létesítményt. Szakemberek szerint azért is egyedi, mert csak itt található két működő oltár egy templomhajóban. Mi több, itt fedezték fel az ország legrégebbi falfestmény-együttesét, amely szintén a XIV. században készült, ám a 95 százalékos páratartalom miatt több mint 80 százalékban tönkrement. A román sajtó szerint, bár a 2007–2010 közötti időszakban bukaresti szakemberek készítettek egy átfogó restaurálási tervet, a művelődési minisztérium nem finanszírozta annak megvalósítását.
Kívül-belül lenyűgöző a barlangkolostor (A szerző felvételei)
Különleges, regénybe illő hangulata van a barlangkolostornak. Azt mondják, a beltérben azért található két oltár, mert a keresztények üldözése idején az ortodoxok és a katolikusok közösen használták az erdő által körülvett, rejtett bejáratú vallási létesítményt.
Lépcsőkön megyünk a bejárathoz, előbb egy kis helyiségbe lépünk, majd az oltárokkal ellátott templomhajó következik. A kereszténység kezdeteire visszavezető misztikus hely ez. Mennyi élet, mennyi sors kötődik a festett falakhoz, mennyi szem csodálta meg őket az évszázadok alatt…
Hűvös van, kint pedig kánikula, így még időzünk a sziklába vájt helyiségben. Senki nincs, aki megzavarna a falfestmények megtekintésében. Királyok, hercegek, vazallusok és szentek – ezeket a figurákat véljük felfedezni a rendkívül nedves falakon, amelyeket semmi és senki nem véd a vandáloktól: így történhet meg, hogy látható rajtuk néhány L+M=Love típusú felirat is…
Következik a kék ház, amelyben már senki sem lakik; a megannyi cikkben, blogbejegyzésben megszólaltatott néni már nem él. Sajnos a sárkány formája, amely a ház mögötti, a barlangkolostornak is otthont adó sziklán „pihen”, nemigen kivehető.
Keresztény fiatalok, eltévesztett sátorhely
A Nucşoara után tűrhető állapotban lévő, óvatosan még a nyugati típusú – azaz alacsonyabb – személygépkocsival is megtehető erdei útra térünk, s több mint két óra után érünk ahhoz a helyhez, amelyről azt hisszük, hogy a Burnei-esztena. Itt táborozik közel száz keresztény fiatal egy beomlott faépítmény mellett: minden bizonnyal ez a hely az esztena. Bár még csak csütörtök este van, elég sok a sátorozó, így aztán nem sokat válogatunk, az első szabad helyre felállítjuk ideiglenes lakhelyünket. Csak akkor döbbenünk rá, hogy nem a megfelelő helyen vagyunk, amikor már a hálózsákokat és a habkavics matracokat is elhelyeztük a sátorban. Sebaj, az esztena és a túra kiinduló pontja csak másfél, maximum két kilométerrel odébb van…
Meredek kapaszkodó vár ránk az erdőben
Pénteken már reggel hét óra előtt gépkocsik haladnak el mellettünk, az egyiket lestoppoljuk, ne gyalogoljunk a makadámúton, s ne szívjuk a port és a kipufogógázokat. Anca, egy marosvásárhelyi illetőségű, de Ausztráliában élő hölgy vesz fel. Bizonytalan, melyik útvonalon akar túrázni, így mi elindulunk a kék kereszttel jelzetten a Moldoveanu-csúcsra. Meredek emelkedő az erdőben, ám csak reggel 7 óra van, nincs hőség. A katlanból kivezető ösvény közepén vesszük észre, hogy Anca utánunk eredt. Bár mi is lassan haladunk, hiszen tudjuk, hogy innen már csak két óra az ország legmagasabb hegycsúcsa, az Ausztráliában élő harmincvalahány éves nő képtelen utolérni minket. A gerincen mégis megvárjuk. Elmondja, három héttel ezelőtt esett át a koronavírus-fertőzésen, légszomj gyötri, de azért két nappal korábban már felment az Omu-csúcsra és eljött a Fogarasi-havasokba.
Az Ausztráliából érkezett poszt-Covid túrázó
Együtt megyünk tovább. Szerencsére senkivel sem találkozunk, többnyire együtt haladtunk a Moldoveanu-csúcsig, amelyre a koronavírus-fertőzés utóhatásai miatt a fiatal hölgy alig tudott feljönni.
Románia legtetején a szokásos látvány fogadott: hegyi túrafelszerelés nélküli fiatalok és idősek, sorban állás a csúcsfotó elkészítéséért... Nem időzünk hát sokat, megyünk is tovább, Bianka azt mondja, megvizsgálja, milyen a Nagy Vist-csúcs felé vezető szakasz, lehet, mégsem kell ugyanott visszamennünk. Tériszonya és a tömeg ellenére bevállalja; gyorsan túljutunk a nehéz szakaszon, s egy kis mászás után máris a 2527 méter magas hegy tetején vagyunk.
Kapaszkodni kellett..
Az ereszkedés igen nehéznek bizonyul, de sok kocaturista számára a Nagy Vist-csúcsra való „felkapaszkodás” még nagyobb megpróbáltatással jár. Sokan teljesen felkészületlenül, minimális felszerelés nélkül vágnak neki az ország legmagasabb hegycsúcsának, kétezer méter fölött pedig szinte valamennyien szenvednek. Számomra képtelenség megérteni, mi az élvezet ebben? Csak azért teszik, hogy gyorsan feltöltsék a fotókat a közösségi médiára és dicsekedjenek? Minden bizonnyal igen. Egyszerűen ellenállhatatlan kísértést éreznek arra, hogy szinte bármilyen feltételek mellett megmásszák Románia legmagasabb hegycsúcsát…
A brazil csodamama
Ugyanez a helyzet azzal a 65 év körüli brazil nővel, akit a Nagy Vist-csúcs utáni nyeregben pillantunk meg. Egy fiatal hölgy, aki épphogy nem húzza maga után az idős személyt, elmondja: útközben találkoztak vele, s megtudták, hogy élete álma kimenni a Moldoveanu-csúcsra. A fiatal hölgy párja a közeli menedékhelyre vitte a brazil „hegymászó” csomagjait, ugyanis a távoli vendég ott akart megaludni, majd másnap folytatni a túrát.
Sok csodabogárral találkoztam a hegyekben, de ez mindent felülmúl, gondoltam magamban miközben leereszkedtünk a Rossz-völgyön. Az ösvényen „tanyázó” kedves kis csacsik látványa aztán feledtette velem a kocaturistákat és a brazil nőt. Szüleiket megsimogattuk – ők még félőseknek bizonyultak ehhez.
Háromórás forgalmi dugó a Transzfogarason
A Burnei-esztenának hitt helyhez visszaérve azt tapasztaltuk: valaki éppen a miénk mellé húzza fel a sátrát. Kiderült: Buzău megyei, régóta túrázó házaspárról van szó, így szerencsére nem volt gond velük – nem hangoskodtak, nem szemeteltek.
Szombaton a nagy autóözön elhaladása után vágtunk neki a közel két és fél órás makadámútnak, így gondmentesen jutottunk el a völgyben lévő első panzióig, ahol megreggeliztünk, aztán pedig a hegyimentőknek jeleztük a brazil nő küszködését – vélhetően a segítségüket fogja kérni.
Mindenki a hegyen volt, mi már a völgyben: pont jó így, sikeresen elkerültük a tömeget.
Nem ugyanez mondható el a Transzfogarasról: három órát töltöttünk a forgalmi dugóban, amely a Bâlea-tónál lávő zsibvásár és a kaotikus parkolások miatt alakul ki… minden hétvégén. Telefonhívás az Argeş és a Szeben megyei rendőr-főfelügyelőségre, panaszlevél a belügyminisztériumhoz. Nem mintha nem tudnánk, hogy jövőre úgyis ugyanez lesz itt. Brazil csodamama-turistákkal vagy nélkül…
Feltöltődés
