Tévedés, ez nem Hacsek és Sajó humoreszk helyi viszonyokra szabva, hanem vasárnap déli idill a Választóval. A szomszéd néni hűséges szavazó és előfizető, aki az egyszerű emberek józan ítélőképességének hála mindmáig valahogy eligazodott a román politika útvesztőiben, most azonban hitetlenkedve hallgatta okfejtésemet. Mint egy brazil szappanopera! Csak néhány pityergő politikus meg törvénytelen gyermek kellene, hogy teljes legyen a kép, mondta, aztán nem forszírozta a dolgot.
Örültem is, hogy másra terelődik a szó, kínos lett volna, ha tovább kell magyarázni a megmagyarázhatatlant. A liberálisok számára az jelenti a szívességet, ha a II. Orban-kormány ellen szavaznak a parlamentben. És az a kitolást, ha valaki mégis megszavazza Orbanékat. Ha tehát a PSD el akarja kerülni az előrehozott választásokat, hiszen ez nem érdeke, és azt akarja, hogy a liberálisok kihúzzák őszig, ráfizetve az átmeneti kormányzásra, Orbanékra voksolnak. Ezt a gesztust azonban legalább annyira nehéz lesz megmagyarázni a választónak, mint a liberálisoknak azt, hogy saját jelöltjük ellen szavaznak. De ha a PSD-sek rá is vennék magukat a cselre, Ludovic Orban gondoskodott arról, hogy mégse tegyék. Beígérte, ha ismét miniszterelnök lesz, sürgősségi kormányrendeletet ad ki a kétfordulós polgármester-választásról, ami eredetileg is a casus bellit jelentette a PNL és a PSD, illetve RMDSZ között. Ez a rendelkezés, amiért a kormány sunyin felelősséget vállalt, most, bukásukkal nem lépett életbe.
Úgy tűnik, Orban nem csak garanciát akart arra, hogy senkinek eszébe ne jusson újraválasztani őt, amíg az előrehozott választásokat ki nem írják, hanem mintha direkt provokálná a PSD-t a sürgősségi kormányrendeleteivel. Amennyiben három napos lesz a szavazás itthon és a külképviseleteken, az egyértelműen a PNL-nek és az USR-nek kedvez. Ha pedig bevezetik, hogy mindenki ott szavaz a parlamenti választásokon, ahol éri, és nem abban a megyében, ahova lakhelye szól, annak valamennyiünk számára beláthatatlan következménye lehet, lásd választási turizmus felvirágzása.
A PSD köztes megoldást választott: nem voksol Orban ellen, sem mellette, hanem bojkottálja az ülést. Ha képviselői nem vesznek részt a szavazáson, a testület döntésképtelen, és az egész kormányleváltási-visszaváltási procedúra elhúzódhat akár hónapokig is, amikor már az előrehozott választás okafogyottá válik. Ígéretük szerint hétfőn az alkotmánybíróságon óvást nyújtanak be azt kifogásolva, hogy Iohannis elutasította a PSD kormányfőjelöltjét, noha mögötte megvolt a parlamenti többség, ehelyett a bukott Orbant javasolta még egyszer. Hogy az időhúzás beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, biztosan tudni nem lehet, Ludovic Orban nagy titokzatosan annyit mondott: megvan erre is a megoldásuk, részleteket viszont nem árult el, az sem kizárt tehát, hogy csak blöffölt.
Egy párt rendeltetése, „életcélja” hatalomra jutni - a demokrácia játékszabályait tiszteletben tartva -, a hatalmi pozícióját pedig arra használni fel, hogy érvényesítse politikai programját. Romániában a program-érvényesítésre rendszerint már soha nem jutott elég idő, viszont a politikai harcművészet legváltozatosabb formáival, cseleivel volt alkalmunk megismerkedni. Ármánykodás, árulás, közelharc, támadás és védekezés… övön alul, övön felül. És mindez most elérte a maximumot: amikor már saját maguk ellen fordulnak! Ez a csúcs! Innen lesz ám „szép” győzni! – mondhatnánk. Elmagyarázni ezt az egész zavarodott helyzetet a választónak, elhitetni vele, hogy ennek az egész marakodásnak nincs semmi hosszú távú negatív következménye, s az a gazdasági válság, amire a hazai és külföldi szakemberek figyelmeztetnek, és ami elsősorban az ő hátán csattan majd, alaptalan riogatás. Rávenni a mindenkori szomszéd nénit, szomszéd bácsit arra, hogy azon a vasárnapon járuljon az urnához és tisztelje meg a pártot bizalmával. (Hm, talán mégse kellene azokat a választásokat olyan nagyon előrehozni…)
