Hétfőn nemzeti gyásznap Magyarországon a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére

Hétfőn nemzeti gyásznap Magyarországon a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére
Nemzeti gyásznappá nyilvánította a magyar kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át. Hétfőn Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

A veronai államügyészség gondatlanságból elkövetett, több ember halálával járó közúti baleset okozása miatt ismeretlenek ellen indított nyomozást. Tájékoztatásuk szerint tisztázni próbálják, ki felelős a tragédiáért, és késznek mutatkoznak találkozni az áldozatok rokonaival, valamint kapcsolatba lépni a magyar hatóságokkal.

Angela Barbaglio, az egyik vezető helyi ügyész az ANSA olasz hírügynökségnek elmondta: rendkívül nehéz kinyomozni, milyen okok vezethettek a tragédiához, és bonyolítja a vizsgálatokat, hogy nem könnyű azonosítani az áldozatokat. Tisztázni kellene, hogy mi is történt egyáltalán, hiszen a baleset részletei sem ismertek, még azt sem tudni pontosan, milyen összefüggés volt az ütközés és az utána rögtön bekövetkezett, a vélhetően gázolajjal működött buszt tönkretevő tűz között. Az igazságügyi tisztségviselő szerint rekonstruálni kellene a Franciaországból indult jármű egész útját, akárcsak azt, hogy a sofőrök mikor váltották egymást.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Lábát törte egy magyarországi nő pénteken a Székelykőn, a mentés nehézkesen zajlott az eső után rendkívül csúszóssá váló kövek miatt – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. 

A Fehér megyei Salvamont-Salvaspeo szolgálat képviselői szerint egy 50 év körüli nő esett el, és szenvedett lábtörést a Torockó fölött magasló Székelykő túraösvényén. 

“Nehéz volt a mentés az eső nyomán rendkívül csúszóssá váló ösvényen” –mondták a hegyimentők. 

A turistát a nagyenyedi SMURD csapata szállította kórházba.

Közhír