A decemberi választási kavalkád után már az ügyvezető kormány is kiírhatta volna az újra starthelyzetbe rendelt választásokat. Megalakulása után a második Ciolacu-kabinet rögvest eskütétel után, vagyis ünnepek előtt kiadhatott volna egy ilyen rendeletet. A költségvetést ugyan lehetetlen volt szilveszterig átgyúrni, de azért túlzás, hogy örvendenünk kell, ha február elejére összejön.
Sorozatos halogatások, odázások, érthetetlen vacakolás. Most, amikor helyzet van, gigászi nagy H betűs – bár mondom, nem kenyerem a pánikolós pátoszba mártott pennaforgatás. De válság van, többrendbéli, és a legindokoltabb kríziskezelés a kezdeményezés megőrzése. Ez pedig időzítésről, ütemérzékről szól. Ami most totális hiánycikk. Valahogy mégis marad idő a koalícióban egymás froclizására, gyenge testcselekre, mélyröptű poénokra. És meglepő döntésekre. A választásokra vonatkozó kormányrendeletben például egy ilyen gyöngyszem csillog: a május negyedikei voksnapon, amikor idehaza és külhonban egyaránt zajlik a szavazás, a tőlünk nyugatra levők, mármint idősávban eltérőek, a honi 21 óráig voksolhatnak. Hogy ne befolyásolják az eredményt – érvelnek a rendelet kiagyalói. Azon kívül, hogy „zseniális” a negyedike, mint időpont (ugyanis csütörtököt mondunk május elsején idén, rá jön a mindenkori bónusz péntek + a szombat, vasárnapn levezetésként – avagy maradék erőnkkel – majd voksolunk, piknikekből dubajokból, citybrékekből visszatérve), mintha arra gyúrtak volna a rendelet megalkotói (ez azért az eredményhez képest preciőz kifejezés), hogy minél enyhébb legyen a jelenlét. A külhoni módosítás beillesztésekor bizonyára megfeledkeztek két dologról: hogy eddig senkit sem zavart, ha saját idő szerint kilencig szavazott mondjuk Los Angelesben, illetve hogy ezzel a döntéssel meredeken szembemennek az eddigi (és ezúttal is érvényes) szándékkal, ami a diaszpórának minél kedvezőbb voksfeltételeket biztosított: egyetlen nap helyett a háromnaposra bővített szavazás+ a voksolási helyszínek alaposan megnövelt száma. Nagyjából ugyanazt a hibát követik el, mint Teodor Meleșcanu egykoron 2014-ben (és 2019-ben). Iohannis első győzelmét nagyrészt a nyugatra szakadt hazánkfiainak protest-szavazatai hozták, miután a választásokat rendező kormány alulszervezte a külföldi voksolást, mi több, szerencsétlenül kommunikált az ebből fakadó feszültségekre reagálva.
Ismétlem, talán a monotematikus mantrázás veszélyét is vállalva: nincs idő vesztegetni való, nem kapkodásra és féktelen improvizációkra biztatok, de haladéktalanul meghozott, megindokolt,egyértelmű döntésekre és koherens intézkedésekre. Még akkor is, ha a feszített ritmus, meg a népszerűtlen jelleg eleve rizikót, hibaszázalékot csempész „a közjóra való törekvés” hétköznapi erőfeszítéseibe.
