Kató Béla: a közösség épüljön lelki házzá
Tiszta ablakok, fehérre meszelt falak, új világítás várta a Törökvágási Református Egyházközség temploma megépítésének 10. évfordulója, az új gyülekezeti ház felavatásának alkalmával szervezett ünnepségre érkező híveket, virágok, terítők, minden a helyén. 48 órával az ünnepség előtt mindez még egy kicsit másképpen nézett ki.
Mások talán már pánikba esve szaladgáltak volna a teendők között, ám a törökvágásiak csapatán egyáltalán nem látszott, hogy kapkodnának az izgatott készülődés közepette a hurcolásra váró dobozok, a megtisztítandó lépcsőfokok, csengető telefonok kavalkádjában. Mintha mindenki tudta volna, mi a dolga, pedig sehol sem szerepel például a kántor munkaköri leírásában, hogy pénteken délben puha ronggyal törölgetnie kell a fából készült karzat fakorlátjának hosszú sorát. Imitt-amott még ragasztószalagok árulkodnak a templombelső falfestésének születésnapi felfrissítéséről, létra áll a szószék mögött, az ifjú Bea ablaktisztító arzenállal felfegyverkezve járja végig az épületet, az ügyfélszolgálati iroda bejárati ajtajának ablakszemein már szemernyi folt sem látszik. A mindenes-karbantartó, akit kicsik és nagyok egyaránt Jetinek hívnak, kék munkásruhájában mindegyre belénk botlik, és folyton valami más szerszámot cipel, amint végigjárjuk a gyülekezeti házat.
Földi angyalok között jártunk
1993-ban még egyetlen apró imaháza volt Kolozsvár törökvágási református gyülekezetének a líceum mellett. Kevesen hitték volna, hogy 25 évvel később több mint ötezer négyzetméteres telken tágas templom és a szinte teljesen lebontott régi parókia helyén nagy gyülekezeti ház szolgálja majd a betérőket. Visszatekintve szinte még azok sem hiszik, akiknek igazgatása alatt ez megvalósult: Bibza István ma már nyugalmazott lelkész és Bibza Gábor lelkipásztor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese. Az épületegyüttes ma már a református szervezkedés „klasszikus” formáját alkotja: templom és parókia, lelkészi lakás egyazon helyen, gyülekezeti házzal kiegészülve. Bibza István az emeletről érkezik, ahol menye kávéval kínálta, maga is hitetlenkedik, hogy „alig” 600 ezer eurónyi összegből sikerült megépíteni annakidején a templomot. Később Bibza Gábor 600–800 ezer euróra becsüli a gyülekezeti ház költségeit, amelyeknek fedezetét negyven pályázatból, adományokból, cégektől érkező támogatásokból, a régi imaház és a gyülekezet egy másik ingatlanának értékesítéséből származó pénzösszegekből fedezték. A 2013-ban elkezdődött munkálatokat nagyban nehezítették a bürokratikus eljárások – csak a kerítésre már nyolcadszor kérnek építkezési engedélyt a várostól... –, az esperes az egész építkezés legnehezebb részeként mégis a pénzforrás folyamatos biztosítását említi. Pedig a papírmunka sem volt semmiség. A telek több telekkönyvben szerepelt, azokat egyesíteni kérte a hatóság, már ez is tetemes összegeket felemésztett. A kerítés még most is szedett-vedetten düledezik, ugyanis hét alkalommal dobta vissza a város az építkezési kérvényüket, mindig más indokkal, azokat rendre megoldották, végső megoldásban reménykedve most már nyolcadik alkalommal is benyújtották az iratcsomót.
– Sokszor azt éltük meg, hogy elfogyott a pályázati pénz, elfogytak a szponzorok, és akkor jelentkezett valaki, sokszor teljesen idegen, hogy adakozni szeretne az építkezésre. Volt, aki egy köteg téglát hozott, más pénzt adott. Akadt olyan támogató is, akinek semmi köze a gyülekezetünkhöz, örömapa volt egy nálunk celebrált esküvőn, és jelentkezett, hogy nagyon tetszett neki, amit nálunk látott, európai szintű ceremónia volt, segíteni szeretne. Amikor mindenből kifogytunk, sokszor másnap érkezett a váratlan segítség, a gyülekezetben Isten csodájaként éltük ezt meg. Mindenki lehet ilyen földi angyal, aki jót tesz –mondja Bibza Gábor. A munkálat során magyar kormányzati támogatásból is részesültek, több csatornán, és rengeteg önkéntes munka felbecsülhetetlen értékkel segítette a megvalósulást.
Kányafő galéria, csocsóasztal, gyerekszoba
A gyülekezeti házban kapott helyet a Kányafőnek keresztelt galéria, tágas, világos kiállítóterem, amelynek falait az egyházközség saját gyűjteményének darabjai és az egykori Gy. Szabó Béla galéria gyűjteményének mintegy fele díszíti (Ferenczy Miklós kurátor adománya), itt kisplasztikai kiállításoknak lesz helye (most éppen Nemes Csaba szobrait láthatjuk), de akár előadásokra, könyvbemutatókra, beszélgetésekre is alkalmas tér ez. Skandináv stílusban rendezték be a gyerekszobát, fából készült polcok, szekrények, fiókos komódok rejtik a sok „kincset”, a földön számszőnyeg, a polcokon játékok, ceruzák. Itt tartják a heti három bibliaórát a különböző korosztályoknak, a heti egyszeri baba-mama bibliaórát, vasárnap a gyermek istentiszteletet, de itt találkoznak szombatonként a nőszövetség tagjai is. Az alagsori „műhely” és pince melletti amolyan klubhelyiség máris az ifisek kedvenc helyének látszik a pingpongasztallal, csocsóval. „Megkérdeztem az ifiseket, mi kell nektek ahhoz, hogy templomba gyertek? Azt mondták, négy hangfal és egy söntés.” – mondja megértő mosollyal Bibza Gábor. Hát ezek is megvannak, vízcsap, kagyló és egy pult is helyet kapott a klubszobában. Az emeleten a lelkészi lakás mellett saját fürdőszobás vendégszoba is van.
A földszinten a szó legszorosabb értelmében központi hely a pazarul felszerelt konyha, főzni, tárolni, melegíteni, mosni lehet itt. Minden irányból megközelíthető, a szomszédos helyiségre nyíló ablaka kiválóan alkalmas tálalásra. Mindez nem elhanyagolható jelentőségű, hiszen nyáron is teltház van itt, családos találkozók, ifjúsági rendezvények zajlanak. A törökvágási gyülekezet 2200 lelket számlál, statisztikák tekintetében kiemelkedő év az idei: eddig ugyan már 47 hívüket temették (ez is kirívóan magas), de a hálaadó istentiszteleten a 40. és 41. gyermeket keresztelték (az átlagos szám évi 20–30).
Kilépünk a kertre néző üveges ajtón, a hátsó tűzfalat a Makovecz-féle filozófiából fakadó építészeti stílus jegyében készült fák díszítik – a fehér meszelés sem hagyott volna kívánnivalót maga után, ám ezekkel az elemekkel kiegészülve igényesen szerves egészet alkot a ház és a Makovecz Imre tervei alapján Romániában Müller Csaba kolozsvári műépítész által szabványosított stílusban készült templom. Az udvaron kisteherautók, négyen-öten sürgölődnek csendben, az egykori fészer utolsó maradványait takarítják, önkéntesek ők, a gyülekezet tagjai – ki mivel tudott, azzal segített az építkezés 5 éve alatt. Vasárnapig az udvarra még kavicsot várnak. Ők is öklük összeérintésével köszöntik lelkészüket, ma itt mindenkinek poros vagy tisztítószeres, festékes, földtől piszkos a keze, de ez a laza üdvözlési mód illeszkedik az egész közösség és a hely hangulatához, a gyülekezeti élet „nyakkendős-talárosan” sem szakad el a csoportot alkotó emberek mindennapi életétől.
„Jeti, vegyél kőragasztót”, „Timi, írd meg, hogy fele fekete, fele fehér legyen” – hangoznak Bibza Gábor kérései a munkatársak felé, és szerintem észre sem veszi, ahogy szinte mindig egy köszönetfélét, elismerő szót, hanglejtést is csempész az utasítások közé. Nyolc főmunkatárssal dolgoznak a Törökvágáson, 5 vallástanár, 4 külső munkatárs és 27 presbiter segíti a munkájukat. A titkárságon Timi egyszerre két képernyőn dolgozik, három telefonon fogadja a hívásokat, és amikor vendéglátónk lekísér a lépcsőn, középső gyermeke, az alig több mint kétéves Mikolt sírva követeli vissza – három napja nem látta az édesapját.
Kolozsváron kétségtelenül az év legkiemelkedőbb projektje a lélegzetelállító Vallásszabadság Háza. Amilyen körültekintéssel és szakmai hozzáértéssel készült a fél évszázados örökséget a modernséggel ötvöző belvárosi épület, legalább olyan szintű igényességgel dolgoztak a törökvágási gyülekezeti ház építői. Egyesek akár hivalkodásnak, netán pazarlásnak érezhetik, ami ezeken a helyeken megvalósult, ám látszik, hogy nem egy évre, hanem hosszú távra terveznek, tartós épületet, berendezést, amely egy hónappal később nem szorul majd hétről-hétre folyamatos javításra, cserére. Nem tákolmány munka zajlott itt, nem vagyunk kénytelenek szerényen megelégedni a kispénzű erdélyi magyarságunk „ennyire futotta” jellegű sajnálkozó visszafogott örvendezésével. Ma még talán hihetetlen, de íme, Kolozsváron születhetnek ilyen létesítmények, amelyek bármely gazdag forrásokkal rendelkező nyugati nagyvárosnak is ékességeivé válhatnának. A mindannyiunké, éljünk velük, látogassuk, használjuk, lakjuk be hát őket.
Kerekes Edit
Kató Béla: a közösség épüljön lelki házzá
Két kislány nyerte el a keresztyénség sakramentumát október 21-én azon az ünnepi istentiszteleten, amelyen a törökvágási református egyházközség a Makovecz-templom felépítésének tizedik évfordulóját, illetve a gyülekezeti ház befejezését ünnepelte.
– Adjunk hálát, hogy a Makovecz-templom tíz esztendeje létezik, most pedig elkészült a gyülekezeti ház is. Mire való az építkezés az erdélyi reformátusok körében? kérdezték tőlem többször. Erre én azt szoktam válaszolni: azért kell építkeznünk, hogy közösségünk lelki házzá épüljön – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.
– Harminc-negyven évvel ezelőtt gondolni sem lehetett arra, hogy új templomunk épüljön. Legyünk hálásak ezért Istennek. Ha közösségünk nem épül lelki házzá, akkor a beolvadás és pusztulás fele megyünk. A lelki közösségnek erősnek kell lennie, ki kell bírnia a külső támadásokat, ezért a jézusi fundamentumra épül, ami megtartó erő. Ha a gyülekezet lelki házzá változik, akkor a templom megmarad. Épüljön fel tehát a lelki ház, amit nem lehet lerombolni – összegzett a püspök.
Bibza Gábor esperes, a törökvágási református egyházközség lelkipásztora a templom és a gyülekezeti ház építéséről számolt be.
– Az 1980-ban létrehozott törökvágási református egyházközség 1990-ben csak egy imaházzal rendelkezett. Közel tíz évet kellett várni, amíg elkezdődhetett a templomépítés. A magyar kormány segítségével telket vásároltunk, majd éveket vártunk az építkezési engedélyre. A templom építése 1998–2008 között zajlott. A több mint kétezer lelkes gyülekezet azonban nem adta fel álmát. A gyülekezeti ház építése pedig 2013–2017 között történt, Müller Csaba építész vezetésével. Először a régi parókiát összekötöttük a templommal. Majd felújítottuk a régi épületet, és ehhez új épületrészt húztunk fel. A magyar kormány támogatásával, különböző adományokból és sok közmunkával a gyülekezeti ház makoveczi pompában tündököl. Kellett ehhez harminc cég és kétezer egyháztag támogatása, húsz pályázat, 600 000 euró, az egységes nemzetben gondolkodó magyar kormány, az egyházközséget vezető presbiterek éleslátása – magyarázta Bibza Gábor, megemlítve, hogy a városi és a megyei tanács is támogatta az építkezést.
– A törökvágási református egyházközség bebizonyította, hogy nem ragadt le a reménytelenségnél, hanem megpróbálta a lehetetlent. Az összetartozás tudata erőt adott nekik. A közösség tagjai bíztak egymásban. Ennek eredménye a templom és a gyülekezeti ház, ami a szeretet műve. Az egyházközség tagjaiban tudatosott, hogy nem csak a közösség van értük, hanem ők is vannak a közösségért. Legyen ünnep minden együtt töltött napjuk – hangsúlyozta Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
Vákár István Kolozs megyei tanácselnök jókívánságait és a megyei tanács díszoklevelét Antal Pál adta át. Az ünnepélyen közreműködött az egyházközség énekkara és Marosán Csaba színművész.
Fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg.
