Otthoni kilincs
Nem akarok ezoterikus vagy érzelgős lenni, de ebben az esetben legszívesebben a vágyat nevezném meg szereplőnek. Kuncz Aladár Noirmoutier-ben raboskodik, és rendelet érkezik, miszerint a hatvanöt éven felüli férfiakat és a tizenhat éven aluli gyermekeket haza kell küldeni. Akkor még gondolkodtak ilyen keresztyén apróságokon.
A hazautazók közül a kis Feldenczer számtalan levelet visz bevarrva mindenfelé, az öreg és őrült Sarkadi bácsi viszont nem engedi meg, hogy bármit is bevarrjanak bárhová, így hát az elbeszélő csak azért beszélget vele, mert reméli, hogy mondani fog valamit, ha megteszi a „gyönyörűséges utat”.
„Hányszor teszem meg azóta képzeletemben, álmaimban az utat Budapesttől Kolozsvárig. Elmegyek a Majális utcai házig, s mikor a kapu kilincsére teszem kezemet, egyszerre eltűnik az egész kép. Felriadok álmomból.
Sarkadi bácsi hidegen, minden megértés nélkül bámul rám. Látom, hogy én is, körülöttem minden s ez az egész élet, már csak szemében tükröződik, de agyáig nem ér, amely felett mint prédáján a keselyű, undok rögeszme őrködik féltékenyen.
– Sarkadi bácsi, simogassa meg a házat, a Majális utcai házat, amikor odaér – mondom végső kétségbeesésemben. – Ezzel a kezével, amit én fogok, megteszi, Sarkadi bácsi?...
Az öreg fejével bólint, s furcsán elmosolyodik. Talán azt hiszi, én vagyok őrült.
– Jól van, jól, Koncz úr – mondja megnyugtatóan. – Megteszem szívesen!...
Hosszan fogjuk egymás kezét, azután az öregurat lekísérem a sötét lépcsőkön, hogy el ne botoljék. Egy sor írást, egy üzenő szót se tud vinni tőlem, mégis olyan féltve kísérem, mintha drága kincset bíztam volna rá.”
A halk hangosak
Kuncz Aladár, akit Sarkadi bácsi következetesen Koncz úrnak szólít, Dsida Jenő nagy barátja volt, ahogy Dsida is a Kunczé, bár huszonkét évvel fiatalabb, mint „Dadi”. Ez a barátság érthető: mindketten halk emberek, akik „hangos viták közt” érkeznek haza. Mindketten az európai színvonalú erdélyiség képviselői. Egyikük sem Kolozsvárt született, mégis mindketten ebbe a városba szerelmesek.
Mindkettőnek nehéz sors jutott, és mindkettő (viszonylag) fiatalon halt meg – a zárójel természetesen Kunczra utal, aki mégiscsak 46 évet élt Dsida 31 évével szemben. De Dadi halt meg először, és „Jenőkém” két versben búcsúztatta – nekem az Immáron ötvenhárom napja... a kedvencem, és nemcsak azért, mert ebben a Fürdő utca is szerepel.
