A köztársasági elnök bejelentése után lemondott Varga Judit is

Varga Judit – FOTÓ: FACEBOOK
A magyar igazságügyi miniszter a Facebookon tette meg a bejelentést.

A közösségi oldalán azt írta: a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Ő folytatta azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Úgy fogalmazott: az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalja.

Varga Judit kiemelte: visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is. 

Hozzátette: mindenkinek hálásan köszöni a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhatott, és Magyarország a továbbiakban is számíthat rá a nemzeti érdekek és értékek védelmében.