Mint ismeretes, az azóta hatálytalanított kormányrendelet egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeket módosította azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.
Iordache szerint minden kezdeményezése törvényes és alkotmányos volt. Hozzátette: olyan intézkedéseket javasolt, amelyek "létező, meglehetősen kényes" problémákra keresnek megoldást.
"A javasolt tervezetekről társadalmi vita zajlott, megjelentek a minisztérium honlapján, és most parlamenti vita tárgyát képezik. Mindez azonban a közvéleménynek nem volt elég, ezért úgy döntettem, benyújtom lemondásomat az igazságügyi miniszteri tisztségről" - jelentette ki rövid sajtónyilatkozatában Iordache, aki a csütörtöki kormányüléséről annak vége előtt távozott.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa a tavaly decemberi parlamenti választásokon képviselői mandátumot szerzett.
A miniszter lemondását, vagy esetleges leváltását a kormánykoalíció már öt napja lebegtette, az viszont nem derült ki, hogy miért halasztja.