Műhelybeszélgetés a 100 éves számvetés keretében
– Bátorítani szeretnék minden szakembert, hogy minél többen foglalkozzanak az erdélyi magyar zenekultúra feltárásával és népszerűsítésével, mert elég rosszul állunk ezen a téren. Az elmúlt években a Kolozsvári Operabarátok Köre már megjelentetett néhány kiadványt, így tavaly a 225 éves hivatásos magyar zenés színjátszásról, most pedig a 100 éves számvetésről adtunk ki könyvet. Nincsenek fizikai, anyagi akadályai az erdélyi zenetudományi kutatásnak. Igaz, hogy László Ferenc évekkel ezelőtt megalakította az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében a zenetudományi szakosztályt, de az inkább csak papíron létezett. Most abban reménykedem, hogy Sófalvi Emese visszaköltözik Kolozsvárra, és megbízzuk ennek a szakosztálynak a vezetésével – kezdte a beszélgetést Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, azt sem hallgatva el, hogy a zenetudományi tevékenység nem az opera specifikuma, mégis kiadványaikkal ezt a hiányt próbálják pótolni.
Sófalvi Emese
– Mi attól vagyunk emlékező közösség, hogy ugyanazokra az eseményekre emlékezünk. Azért vagyunk beszélő közösség, mivel egyazon nyelvet beszélünk. És azért vagyunk ugyanakkor értelmező közösség, mivel bizonyos jelenségeket azonos módon tudunk értelmezni. Egy történetben tudunk együtt lenni azokkal, akik ma már nem élnek. Nagy elődeink már csak ebben a történetben vannak velünk, és a történet azért is segít bennünket, mert jelzi azt, hogy valamikor valami elkezdődött. A kezdőknek, úttörőknek kijáró tisztelet mellett tisztelet illeti a folytatókat, akik felzárkóznak a kezdeményezőkhöz, és továbbviszik az elkezdett folyamatokat. Az, ami egy kultúrában, egy művészetben történik, a történetben állnak össze. Ezért kell a történetet feltárni és megírni – hangsúlyozta Keszeg Vilmos EME-elnök.
– Rettenetes adósságaink vannak, mivel az 1989-es rendszerváltás előtt fel sem merült, utána pedig nem tudott artikulálódni az az igény, hogy önismeretünk kiterjedjen a zenére is. Az erre vonatkozó dokumentumok szerteszéjjel, a történeti emlékek különböző raktárakban vannak. Tulajdonképpen a népzenekutatáson és a népi kultúra kutatásán kívül a helyzet katasztrofális. A polgári művészet és a magyar műzene térvesztése által felszámolódott az urbánus, azaz polgári kultúrának a jelenléte a nemzetközi kulturális promócióban – tette hozzá Selmeczi György zeneszerző.
– Kolozsvár kikerülhetetlen hely a Bartók és Kodály utáni zeneszerző-nemzedékek szempontjából, hiszen számtalan zeneszerző kötődik ehhez a városhoz. Büszkék lehetnénk azokra a zenészekre, akik itt tanultak. Zenepedagógiai és zenetörténeti megvalósításaiban Kolozsvár még Budapesttel is felveheti a versenyt – mondta felszólalásában Könczey Árpád zeneszerző.
Laskay Adrienne, a vasárnap bemutatott, A kolozsvári magyar muzsikusok száz éve című kötet szerkesztője zenével foglalkozó kutatók bevonását, a kutatási munka megosztását szorgalmazta.
Kulcsár Gabriella, lapunk munkatársa
A beszélgetésen jelen volt Kulcsár Gabriella zenei szakíró, lapunk munkatársa is. – Tulajdonképpen gyerekkoromtól érdekelt a kolozsvári zenei élet. Kisdiákként rendszeres látogatója voltam a hangversenyeknek. Később, amikor elég képzettnek éreztem magam arra, hogy tollat ragadjak, és egy-egy eseményről beszámolót, zenekritikát írjak, egyre jobban megszerettem ezt a munkát. Nem is munka, hanem szórakozás, ami kitölti az életemet. Örömömet lelem a zenehallgatásban és a zenekritika megírásában is. A Szabadság napilap felkérésére kezdtem írni zenekritikát. Elsősorban a kamarazenét illetően figyeltem a zenei életet, majd amikor Morvay István zenekritikus visszavonult, rám bízta azt a feladatot, hogy a filharmónia koncertjeiről írjak. Arra törekszem írásaimban, hogy azok legyenek zenetörténetileg megalapozottak és megfelelő nyelvezetűek is – mondta Kulcsár Gabriella, aki 1990-től rendszeresen publikál lapunkban kritikákat. Több mint másfélezer megjelent zenekritikájából a közelmúltban adott ki egy válogatást; doktori disszertációjában Kolozsvár 1970–2010 közötti zenei életét mutatta be.
Németh G. István erdélyi származású, Budapesten tevékenykedő zenetudós elmondta: ahhoz, hogy az erdélyi magyar zenetudományi kutatás öszszehasonlítható, illetve kompatibilis legyen a magyarországi kutatással, az egyéni kezdeményezések összefogására, csapatmunkára, a zeneszerzők hagyatékának összegyűjtésére van szükség. Fancsali G. János, a szintén erdélyi származású, jelenleg Magyarországon tevékenykedő zenetörténész a zenetudományos kutatáshoz szükséges szervezett keret létrehozását szorgalmazta, hiszen „vannak elődeink, akiktől tanulni lehet, akiknek az útját folytatni kell”. Horváth Bálint magyarországi zeneszerző kifejtette: az erdélyi magyar zeneszerzők esetében beszélhetünk ugyan egyfajta erdélyi írásmódról, ám ezt nehéz pontosan körülírni. Horváth a hagyományoknak megfelelő, szakértelemmel és tisztességesen elvégzett munkához hasonlította az erdélyi magyar zeneszerzők munkásságát. Ugyanakkor fontosnak találta az erdélyi magyar zeneszerzőknek a magyar zeneszerzésbe való integrálódását.
Keszeg Vilmos EME-elnök
Szép Gyula összegzésképpen elmondta: az EME zenetudományi szakosztályának egyéves tevékenységi tervet kellene kialakítania, Keszeg Vilmos pedig az apró lépések – rendszeres találkozók megszervezését, interjúkészítést, archívumok összegyűjtésének fontosságát hangsúlyozta, majd az EME támogatásáról biztosította a zenei világ képviselőit.
(Borítókép: Keszeg Vilmos, Sófalvi Emese, Szép Gyula, és Selmeczi György a műhelybeszélgetésen. Fotók: Rohonyi D. Iván)
