Párizsi vérengzés: lezárult a nyomozás, 2020-ban lesz a per

Párizsi vérengzés: lezárult a nyomozás, 2020-ban lesz a per
Lezárult a nyomozás a 2015. januári, 17 áldozatot követelő párizsi dzsihadista támadások ügyében, amelynek pere 2020-ban kezdődhet a párizsi esküdtszéken – erősítette meg kedden a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege a France Inter közrádió értesülését.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek, és 11-et megsebesítettek. A támadókat két napig üldözte a rendőrség. Eközben egy harmadik társuk lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet szintén megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban összesen 17-en vesztették életüket, köztük három rendőr, és 21-en sérültek meg. A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben 246-an vesztették életüket.

A hétfőn lezárult nyomozás keretében 15 ember ellen indult eljárás, közülük 11-en vannak előzetes letartóztatásban – valamennyi gyanúsított tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről –, további három ember, köztük a feltételezett megrendelő és az egyik dzsihadista felesége ellen pedig elfogató parancs van érvényben.

Az ügyészségnek egy hónap áll rendelkezésre, hogy eldöntse: egyszerre vagy külön-külön állítja az esküdtszék elé a gyanúsítottakat, akiknek többségét logisztikai segítségnyújtással vádolják.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, amely Irakba toborzott európai harcosokat.

A nyomozók azonosították a támadássorozat feltételezett megrendelőit és már azt is tudják, hogyan szerezték be a támadók a fegyvereket.

A három vizsgálóbíró a közelmúltban megváltoztatta az egyik gyanúsított, a 33 éves Ali Riza Polat elleni vádakat. A túszejtő Amédy Coulibaly barátjáról azt gyanítják, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért terrorista emberölésben való bűnrészesség gyanújával folyik ellene eljárás. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Alig több mint egy héttel a július 26-án kezdődő párizsi nyári olimpia előtt, magas készültségben vannak a francia hatóságok a különféle szervezetektől érkező fenyegetések miatt, számolt be a híradó.hu portál. A Euronews arról tájékoztat, hogy katonák ezreit küldték a francia fővárosba, hogy segítsék a párizsi rendőröket az olimpia ideje alatt a játékok biztosításában. Néhányan közülük korábban Maliban vagy Afganisztánban is teljesítettek szolgálatot. Ideiglenes tábor létesült, 4500 katona települt a francia főváros peremére. A készültség nem véletlen, hétfőn ugyanis már megsebesítettek egy rendfenntartót: a párizsi Gare d’Est pályaudvaron egy migrációs hátterű férfi megkéselt egy, az olimpia biztonságáért felelős terrorelhárító katonát.
Külpol