Rakétaesővel indult 2024 Izraelben

Az iszlamista szervezetek a Gázai övezetből éjfélkor rakétákat indítottak Izraelre, az izraeliek nagy része az óvóhelyeken töltötte szilveszter első perceit.

Éjfélkor huszonhét rakétát lőttek Tel-Avivra és a körülötte lévő városokra, valamint az ország középső vidékére, melyek nagy részét megsemmisítette a vaskupola légvédelmi rendszer. Az izraeli hadsereg becslése szerint a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezetnek még mindig sok rakétája van, és képes azok útnak indítására.

Palesztin beszámolók szerint Izrael légicsapásokat hajtott végre éjszaka a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz városában, amelyben többen meghaltak és tucatnyian megsebesültek.

Tüzérségi tüzet vetettek be az Abu Davud mecset környékén a Nuszeirat menekülttáborban a Gázai övezet közepén, Dzsabalijában északon, valamint Gáza város keleti részén. Emellett heves robbanásokról érkeztek jelentések az övezet középső vidékéről.

A gázai szárazföldi hadművelet október végi kezdete óta harminc izraeli katona vesztette életét katonai balesetben. 2023-ban az övezetben folytatott harcokban százhetvenegy katona esett el, ez tizennyolc százalékukat jelenti - közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője hétfőn.

Az IDF bejelentette, hogy megkezdte tartalékos erőinek csökkentését a Gázai övezetben a 2024-es harcokra készülve. Teljes egységek kezdték elhagyni az övezetet, és hamarosan folytatják a sorkatonai szolgálatosok számára az október 7-e előtt megkezdett kiképzéseket.

Éjszaka két drónt indítottak Szíria felől Izrael felé, melyeket az izraeli légierő vadászgépei lelőttek. Irán-barát milíciák magukra vállalták a támadást, amely szerintük a Golán-fennsíkon egy "katonai célpont" ellen irányult.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.
Külpol