A szenátus is elutasította az erdélyi magyar autonómiatervezeteket

A képviselőház után a szenátus is elutasította pénteki plenáris ülésén az erdélyi magyar autonómiatervezeteket, amelyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők kezdeményeztek. A 136 tagú felsőház jelen lévő vagy interneten szavazó szenátorai közül több mint százan - az első esetében 104, a másodiknál 101, a harmadiknál 102 honatya - támogatták a jogszabálytervezetek elutasítását, míg nyolcan mindhárom esetben az elutasításuk ellen szavaztak. A Székelyföld autonómiastatútuma védelmében az RMDSZ részéről felszólaló Császár Károly hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségek Európa számos államában autonómiát élveznek, uniós ajánlások is vannak erre. Rámutatott, az autonómia témája mindig nagy ellenkezést vált ki a román törvényhozásban, holott átfogó, észérveken alapuló vitát kellene folytatni erről. A Maros megyei szenátor leszögezte: az RMDSZ továbbra is kiáll a szubszidiaritás elve mellett, mely a helyi közösségek fejlődését szolgálja. A magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény védelmében felszólaló Turos Lóránd hangsúlyozta, ezek segítenék a nemzeti kisebbségeket identitásuk megőrzésében. A Szatmár megyei szenátor elmondta: a román parlament 30 éve adós az RMDSZ-nek a kisebbségi törvénnyel. Reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben átfogó vitát folytathatnak és kidolgozhatják a valamennyi romániai kisebbség védelmét szolgáló jogszabályt. A román pártok szenátorai képviselőtársaikhoz hasonlóan fő érvként azt hangoztatták, hogy a jogszabálytervezetek ellentétesek a román alkotmánnyal, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Szerintük a tervezetek etnikai alapú szegregációt, enklávékat eredményeznének. Több honatya szerint Románia átültette gyakorlatba a nemzeti kisebbségekre vonatkozó nemzetközi ajánlásokat, a romániai kisebbségek helyzete európai szinten kimagasló. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Titus Corlățean volt külügyminiszter a székelyföldi autonómiaigény kapcsán rámutatott: Romániában szükség van a régiók újragondolására az uniós források hatékonyabb lehívása érdekében, de ennek nem etnikai, hanem gazdasági szempontok alapján kell történnie. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője, Daniel Fenechiu hangsúlyozta, pártja mindig el fogja utasítani a "toxikus" tervezeteket, amelyekben szerepel az "autonómia" szó. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Eugen Negoi "áltémaként" jellemezte a tervezeteket, mellyel a hatalom a valós problémákról próbálja elterelni a figyelmet. A szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Claudiu Târziu úgy vélte, ezek a román állam, a társadalmi béke, de a romániai magyar és székely közösségek ellen is irányulnak, mivel utóbbiak "rabok" lennének az adott területen. A szenátus plenáris üléséről a botránykeltéseiről hírhedt Diana Sosoaca magyarellenes megnyilvánulásai sem hiányoztak, az AUR-ból kizárt független szenátor ezúttal is a magyarokat és az RMDSZ-t támadt és Budapest román elfoglalásával fenyegetőzött, egy pár bocskort lóbálva a kezébe. Azzal fenyegetőzött: kifüstölik a RMDSZ-s uraknak és Orbán úrnak az önkormányzati gondolatokat a fejükből” – üvöltötte. "Ha nem tetszik Romániában, menjetek Magyarországra!" - üzente nekik. Utóbbi kijelentésért a PNL-s Daniel Fenechiu elnézést kért, rámutatva: Románia európai állam, nem fenyegeti szomszédjait.

A kétkamarás román parlament felsőháza - a képviselőházhoz hasonlóan - sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet. A plenáris ülést hibrid formában tartották, a jelen nem lévő szenátorok online csatlakoztak és szavaztak.

Elsőként Székelyföld autonómiastatútuma szerepelt napirenden, melyet a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete követett.

A szenátorok a jogszabálytervezetek elutasításáról szavaztak, valamennyi román párt az elutasítás mellett voksolt, csupán az RMDSZ honatyái támogatták szavazataikkal a tervezeteket.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Május 4-én lesz az elnökválasztás első fordulója és május 18-án a második forduló – döntöttek a kormánykoalíciós pártok vezetői. A másik napirendi pont a szerda délutáni tanácskozáson a koalíció elnökjelöltjével kapcsolatos helyzet tisztázása volt, miután Crin Antonescu bejelentette, hogy „önszántából” felfüggeszti jelöltségét. A Szociáldemokrata ípártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL), az RMDSZ-ből és a nem magyar nemzeti kisebbségek vezetőiből álló koalíció képviselői megerősítették: Crin Antonescu volt liberális politikus marad a koalíció jelöltje az elnökválasztáson.
Belpol