(Borítókép: Gints Glinka karmester és Asi Matathias hegedűművész „párbeszéde”. Fotók: Cristina Rădulescu)
Ha jól tudom, Gints Glinka lett karmester először vezényelte zenekarunkat. Már az első műben megtetszett magabiztos, precíz, temperamentumos, szenvedélyes, szuggesztív erejű dirigálása, ahogyan a zenekarral a zene belső szépségeinek maximális tolmácsolására törekedett.
Constantin Silvestri (1913–1969) eredetileg zongorára komponált, majd zenekarra átírt Prelúdium és fúgájának (Toccata) felcsattanó drámai ereje meglepő, tömör zenekari faktúrájából rövid, folklórihletésű, panaszos oboaszóló (Haáz Bence) emelkedik ki. A rezek és vonósok által közvetített zaklatottságba, drámai feszültségbe az oboa, fuvola és piccolo lop csöppnyi játékosságot. Bár Silvestri vidámságot, monumentalitást, életerőt óhajtott tolmácsolni, de a mű pazar színekben játszó, és az ütősök erőteljes „szívdobbanásaival” felerősített vészjósló, drámai zeneszövete mégis inkább küzdelmet, vívódást, vergődést sugall.
Aram Hacsaturján (1903–1978) d-moll hegedűversenyének technikai és művészi buktatói nagy kihívást jelentenek szólista és zenekar számára egyaránt. Asi Matathias csillogó virtuozitású hegedűművész tolmácsolásában jólesett újra felfedezni a rég hallott mű virtuóz és lírai szépségeit. Előadásában minden olyan természetesen könnyű és gördülékeny, mint akinek a concerto sem technikai, sem művészi megoldásokban még véletlenül sem okoz(hat) problémát. Lírai részeit meleg tónusú poézis, szélesen áradó „dalolás”, színekben gazdag érzelmi skála, sóhajok és panaszos motívumok bensőséges tolmácsolása jellemezte.
Szenvedélyes-szeszélyes hegedűszólamával sajnos a zenekari kíséret helyenként nehezen „tartotta a lépést”, gondolom, emiatt főleg a karmesternek volt néhány „forró” pillanata. A határozott ritmikájú, virtuóz, keleti varázstól tündöklő első tétel után, az andante sostenuto elején felcsendülő bánatos fagott- és klarinétszóló megszabja a lassú tétel szívbe markolóan fájdalmas líráját. A mélyhegedűk keserves panaszát a hegedűszóló éteri hangon veszi át, a lélek mélyén izzó belső feszültséggel, a ki nem mondott szó fájdalmával. A robbanó erejű utolsó tételben a szólóhegedű játékos, táncos-szökős csillogása minden addigi fájdalmat szívörömmé varázsol. Az ovációval kísért hosszas tapsból ítélve, Asi Matathias tolmácsolásában az érzelmekben tobzódó concerto drámai és lírai szépségei megérint(h)ették a közönség lelkét. A fiatal hegedűvirtuóz ráadásként Ernest Bloch Baal Shem szvitjének könnyes-panaszos Nigun tételét játszotta.
Szergej Prokofjev (1891–1953) VII. cisz- moll szimfóniája (op. 131) a zeneszerző utolsó zenekari műve, amelyben lehetetlen nem megérezni a Rómeó és Júlia, a Hamupipőke balettek szerzőjének – Sztravinszkij Petruskájának fanyar humorát idéző – zsenialitását. Bár Prokofjev Hetedikjét Ifjúság szimfóniaként is szokták emlegetni, ez a szimfónia annál sokkal több, akár Prokofjev „zenei emlékkönyvének” is tekinthetnénk. Nagyívű visszapillantásnak egy elmúlóban lévő, örömmel, küzdelemmel és bánattal teli életre, amelyben benne lüktet ugyan a (mesehangulatú) gyermekkor boldogsága, az ifjúkor szenvedélye, lendülete, de a művet mindvégig átjárja a vidám álarc mögé rejtett szomorúság és nosztalgia, az érett korral járó bölcsesség, friss humor és groteszk fricska. De az élettől való búcsúzás melankóliája is, amelyet csak a zene(művészet) jövőjébe vetett hit ír(hat) fölül. Mindez csodálatos zenei köntösbe bújtatva, amelynek aranyfoglalatát az egyedi hangvétel és az orosz dallamörökség, a játékos ritmika és a színes hangszerelés képezi.
Karmester és zenekar
Van benne egész zenekarra kiterjedő szélesen szárnyaló szomorkás dallamvonal, játékos-ritmikus indulószerűség, sokszínű karaktert felvonultató balettszerű zenebetét, nagyszerű oboa-, klarinét-, fuvola-, fagott- és angolkürtszóló, groteszk humorral ellenpontozott lendületes keringő, játékosság és szenvedély, dráma és poézis. A zenekar gördülékenyen követte az energikus karmester intencióit, aki, ha kellett szárnyalt, vagy éppen játékos volt a szimfónia ragyogó karakterváltozásainak színességére összpontosítva. Gints Glinka széles mozdulatokkal, precízen, céltudatosan, lényegre törően vezényelt.
Tartalmas, szép este volt, érdekes műsorral, zseniális hegedűművésszel és kiváló karmesterrel, ritkán játszott vagy rég nem hallott művekkel, amelyekben a szenvedélyesen szárnyaló dallamok szépségének, a hangszerek sokszínű párbeszédének, a játék és komolyság, dráma és poézis, a színek és a keleti varázs, a lendületes tánc, melankólia és groteszk fricskák zenés impresszióival gazdagodva távoz(hat)ott a közönség.
