Színes, változatos programok a mától kezdődő Tordai Magyar Napokon

Az ótordai református templom (fotó: Kiss Gábor)
Színes és változatos, gazdag program várja a résztvevőket a Tordai Magyar Napokon, a rendezvények mától, október 3-ától már elkezdődnek és vasárnapig, október 6-áig tartanak.

Kultúra, szórakozás, gasztronómia, közélet, gyermekfoglalkozások, játékok és mindezeken kívül a legjobb alkalom arra, hogy pulzusát vegyük magyar közösségünknek – írják a szervezők a honlapjukon (tmn.torda.ro), ahol a teljes és részletes program is megtalálható. Ma, csütörtökön este 7 órától tartják a rendezvénysorozat megnyitóját az ótordai református templomban, ahol Telegdi Gréta orognakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd ezt követően, 8 órától „Magyar sors és jövő Tordán” címmel nyílt beszélgetés less a református gyülekezeti házban, a témához illő meghívottakkal, moderátor Sipos Árpád.  

Pénteken, október 4-én a gyerekekre vár több érdekes program: 13 órától állatbarát rendezvény lesz a Jósika Miklós Elméleti Líceum udvarán az állatok világnapja alkalmából, majd ugyanott 16 órától bábszínház következik az előkészítő osztályosok számára. Szintén 16 órától adják át a Rákóczi Szövetség iskolakezdő ösztöndíjait, 18 órától pedig „Úz völgye – szélsőséges cselekedetek és jogvédés” címmel esettanulmányt mutat be Kiss Júlia ügyvéd az ótordai református gyülekezeti házban. Majd ugyanott filmvetítés következik 19 órától: Hegyizene címmel Szendőfi Balázs újabb természetfilmjét nézhetik meg, amely az Erdélyi-szigethegységben készült, és beszélgethetnek a szerzővel. 

Szombaton, október 5-én egész napos tevékenységek lesznek, a programok pedig több helyszínen zajlanak: 9-13 óra között tartják a bográcsos főzőversenyt (helyszín a Bethlen Gábor Gyülekezeti Ház udvara), amit az elbírálás és közebéd követ; 9-14 óra között ifjúsági focibajnokság zajlik; 10-11 óra között interaktív gyerekfoglalkozást tartanak Kingricével a Süni-Lak Baba-Mama klub szervezésében; 11.30-12.30 között Mokázó Együttes koncert ovisoknak-iskolásoknak; 12.30-14.30 között pedig az udvaron szerveznek cserkészjátékokat; 14.30-kor nótázás a Tordai Magyar Dalkörrel; 15-16 óra között Pap Istvánnal tanulhatnak íjászni; 16.45-kor megnyitják Sógor Aranka grafikai kiállítását. Az Újtordai Amatőr Szíjátszó Csoport fellépésére 17 órakor kerül sor, “A randevú” előadást Vincze Márta szerezte és rendezte. Este koncert lesz, 19 órától fellép a szászrégeni Dreamflow együttes.   

A vasárnap, október 6-i programok is már 9 órától elkezdődnek: harmadik alkalommal szervezik meg a magyar napok túrát az Aranyos-vidéki magyar motorosokkal, túravezető Vígh Lóránt. 16-16.30 óra között az aradi vértanúkra emlékeznek az újtordai református templomban. Ezt gálaműsor követi a Bethlen Gábor Gyülekezeti Házban, fellépnek a Jósika Miklós Elméleti Líceum tanulói, illetve a 122. Jósika Miklós cserkészcsapat. 18.30-19.30 óra között “Kit szerettél, Madács?” címmel színdarabot ad elő  a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház, szintén a gyülekezeti házban. Oklevelek, emléklapok átadását és a záróbeszédet 19.30 órától tartják a Bethlen Gábor Gyülekezeti Házban.