Nyitott könyvek sorozata
Az est kezdetén Keszeg Vilmos ismertette az általa megálmodott és szerkesztett, 2008-ban útjára indult Emberek és kontextusok sorozatot, valamint annak köteteit. A kezdeményezés mögött húzódó kutatásszemlélet kapcsán elmondta: minden ember benne él egy korszakban, így az egyén pályájának, teljesítményének, döntéseinek, választásainak részletes vizsgálata közben az adott korra is következtetni tudunk, ugyanakkor maga az ember sem érthető meg az őt körülvevő világ, a kontextus ismerete nélkül. A sorozat másfelől Erdély és a folyamatosan változó világ felfedezésére, újrafelfedezésére is vállalkozik új módszerek alkalmazásával, valamint új – és új típusú – források megszólaltatásával.
„Ezek mind nyitott könyvek” – fogalmazott Keszeg Vilmos, kifejtve, hogy a szerzők által írt tanulmányok mellett a kötetek tartalmazzák magukat a nyers forrásanyagokat is – digitalizált kéziratokat, dokumentumokat, fényképeket, a hátsó borítón található lemezen pedig hangfelvételeket, filmeket –, láthatóvá téve az olvasók számára mindazt, amivel a kutató dolgozott. Mint elhangzott, a sorozattal gyakorlatilag új tudósgeneráció indult, a szerzők általában elsőkötetesek, többségük – köztük Csibi László is – ezzel a tanulmánnyal szerezte meg doktori címét. Az (újra)felfedezés alapszándékához Csibi László a kötetével azt teszi hozzá, hogy „a felfedezőket is fel kell fedezni” – emelte ki zárásként Keszeg Vilmos.
Főbejáraton lépni a tudósemberek termébe
„Az élet ízét csak az őrültek ismerik” – idézett méltatása kezdetén Tibori Szabó Zoltán Az Ezeregyéjszaka meséiből, hiszen – ahogy fogalmazott – Csibi László szemében már doktori dolgozatának témabemutatóján meglátszott „az őrület lángja”. „Gondoltam, kár nem kihasználni ezt a lángot, így végül az én szerepem a disszertáció alakulása során abban merült ki, hogy bosszantottam Csibit” – mesélte Tibori Szabó Zoltán, majd a jelenlévők „bosszantgatások” egész sorát ismerhették meg, amelyek többek között hozzájárultak ahhoz, hogy Csibi László felkeresse Erdélyi Lajost, az 1977-es Teleki Samu Afrikában című kötet szerzőjét, hogy az addig nyilvánosságra került Teleki Samu-fényképeken kívül továbbiakra bukkanjon a kolozsvári levéltárban, sőt, hogy magát a naplót is felkutassa Amerikában, a Michigani Állami Egyetemen.
A méltató elmondta: Afrikai útjairól Teleki Samu kivételes fotódokumentumokkal tért haza, ám ezek sorsa nem alakult kedvezően a második világháborút követően, ugyanis a pusztítások és fosztogatások áldozatául esett kastélyok között volt a sáromberki Teleki-kastély is. A főúri kastélyok levéltáraiból Jakó Zsigmond és Entz Géza szekérrel igyekezett menteni, ami menthető: az értékes fényképeket, dokumentumokat, leveleket, családi emlékeket Sáromberkén a földön, sárba tiporva találták meg, majd összeszedték, dobozba rakták és elvitték a Kolozsvári Állami Levéltárba. A doboz tartalmát jelenleg is változatlan állapotban őrzik, így Csibi László rengeteg munkával tudta a fényképeket megtisztítani és kutatásához használhatóvá tenni – fogalmazott Tibori Szabó Zoltán.
Ennek a képanyagnak a feldolgozása önmagában is megállta volna a helyét doktori disszertációként, de Csibi László ezen felül végig pásztázta az afrikai expedíció sajtóvisszhangját, felhasználta az Amerikában befotózott napló anyagát – amely néha bizony embert próbálóan olvashatatlan volt –, járt a bécsi levéltárban – ahol még senki által nem kutatott Teleki Samu-leveleket talált – és felkereste a Teleki család tagjait is – részletezte a méltató. „Továbbra is bosszantani fogom Csibit, mert ezt a naplót – amit bőségesen felhasznált már ebben a kötetben is ahhoz, hogy Teleki Samu történetét megírja – ki kell adni olyan kritikai kiadásban, amit Teleki Samu megérdemel” – emelte ki Tibori Szabó Zoltán.
„Ismerek olyan kutatókat, akik Teleki Samuból akadémiai karriereket építettek fel, anélkül, hogy vették volna a fáradtságot és elmentek volna 150 év után legalább a levéltárakba, irattárakba megnézni, megkeresni, hogy ez az ember hagyott-e még valamit maga után és fellelhető-e még valami abból, ami utána maradt” – fogalmazott Tibori Szabó Zoltán, hangsúlyozva: „ezzel a doktori disszertációval Csibi László a főbejáraton lépett be a tudósemberek termébe és kikövetelte magának a helyet az asztaluknál”.
Afrika előtt, Afrikában, Afrika után
A felszólalók sorát maga a szerző, Csibi László folytatta, elmondva, hogy nagyon régen kezdődött történet eredménye öltött most kötet-alakot, hiszen első alkalommal nagyjából nyolc éve vette kezébe Erdélyi Lajos 1977-es, Teleki Samuról szóló könyvét. Csibi László kiemelte: amikor 2014-ben életében először besétált a levéltárba, elsősorban arra volt kíváncsi, hogy „miből főzött” Erdélyi Lajos, miből készült az a kötete, ami mai napig sok erdélyi magyar család polcán fellelhető. Mint mondta, megdöbbentő volt számára, hogy míg a Teleki Samu Afrikában című kötetben 64 fotó szerepel, addig az általa kikért levéltári Teleki-dobozokban összesen több mint 700 fénykép volt. „Ilyenkor elsőre remegni kezd az ember lába” – fogalmazott, majd hozzátette: hamar kiderült azonban, hogy a dobozok Teleki Samu afrikai fotói mellett sok nem oda tartozó fényképet is tartalmaztak. „Valóban, először a képekkel kezdődött a munka, de aztán mindig nyíltak újabb és újabb kapuk, bármilyen kutatómunkába kezd is az ember, az előbb-utóbb egyre jobban beszippantja” – fogalmazott Csibi László.
Biró Annamária kérdésére válaszolva a szerző úgy fogalmazott: a kötet megjelenése ellenére nem engedte még el teljesen a történetet, hiszen, ha 2020-ban nem ütött volna be a világjárvány, akkor talán ma filmet is csatolhatna a könyv mellé, ennek ötlete pedig még mindig foglalkoztatja. A terv szerint Teleki Samu afrikai útvonalát járta volna – illetve járná – újra az egyik családtaggal, a Kanadában élő Teleki Sándorral.
Csibi László munkája során „beleszaladt” egy másik – huszonhat füzetből álló – útinaplógyűjteménybe is, mégpedig Teleki Samu osztrák útitársának, annak a Ludwig von Höhnelnek a feljegyzéseibe, aki 1892-ben egyébként meg is írta közös utazásaiknak könyvét. Csibi László szerint kettőjük – Teleki Samu és Ludwig von Höhnel – naplóinak ütköztetése kifejezetten izgalmas könyvet eredményezne, hiszen kirajzolódhatna belőle, hogy a két utazó hogyan látta, hogyan élte meg ugyanazokat a kalandozásokat.
Csibi László. Fotó: Tompa Réka
„Teleki Samuról mindenki tudja, hogy 1886 és 1889 között volt ez az emlékezetes afrikai expedíciója, de én személy szerint soha nem találkoztam olyan írásokkal, amelyek arról szóltak volna, hogy mit művelt ez az ember Afrika előtt, illetve Afrika után” – mondta el a szerző, hozzátéve: innen jött az indíttatás, hogy kutatása során a korabeli sajtóanyagokból kikövetkeztetve megpróbálja megrajzolni az átfogóbb Teleki Samu-portrét, illetve feltérképezni, mi történt a halála után hátra maradt vagyonnal, hagyatékkal. A munkát nehezítette, hogy nagyon kevés forrás állt rendelkezésre és Teleki Samu naplójából, leveleiből is kifejezetten kevés személyes vonatkozású információ volt kihámozható – tette hozzá Csibi László.
„A könyv ennek ellenére igyekszik visszaadni, hogy ki is volt ez az ember az afrikai úton kívül, milyen motivációi lehettek egyáltalán abban, hogy erre az útra elinduljon és nyilván nem mehetünk el amellett sem, hogy élete főműve, az afrikai expedíció milyen sikerekkel és sikertelenségekkel járt” – fogalmazott kötete kapcsán a szerző, kiemelve: a napló felhasználásával azt a törekvést sikerült megvalósítani a könyvben, hogy Teleki Samu utazása ne mások, hanem maga Teleki Samu szavaival legyen bemutatva.
