Utólag kiderült, kész tortúra volt a közel másfél óra! A hosszú várakozás az előtérben kínosan telik nekem is, amíg végül kinyílt az az ajtó, amelyen ő bement. Egy barna, lecsupaszított egérszerű négylábú ugrott ki, és megállt előttem. Ebből tudtam, hogy ez nem lehet más, csak Tücsök: húzott is kifelé az ajtón, minél hamarabb menjünk már innen. Jutalomfalatkával vigasztaltam, valahogy csak kiengesztelem! Ne haragudj rám, Tücsök, nehéz a kutyaélet…
A múlt augusztusi kutyatámadás óta Tücsök nehezebben barátkozik, bizalmatlan kicsikkel és nagyokkal, beleértve a kutyákat, macskákat is. Mint egy igazi vadászkutya, becserkészi áldozatát, óvatosan megközelíti, és megszagolja elölről, majd hátulról. Ha az nem morog vissza, szerencséje van… fajtától és nagyságtól függetlenül, nála nem számít, ha a kiszemelt kedvenc nagyobb, magasabb, hosszabb lábú. Szelíden rám néz, na, mit szólsz hozzá?
Így hát eljött az idő a reszocializálásra, ami jót tesz a kutyának és gazdijának egyaránt. Egy hosszabb séta után irány a kifutó, hiszen ott találkozhatunk a régi és új négylábúakkal és azok hozzátartozóival. Ott értesülünk azokról a kutyákról, akik a mennybe távoztak, vagy akinek a gazdija átkutyagolt az örök vadászmezőkre…
A kisebb területű elkülönített részben már ott szaladgál Mózsi, a yorkshire terrier, Bizsu, a fehér uszkár, akinek már Tücsök is csapta a szelet, és Káli, a tacskó-agár keverék, akinek a feje és testhossza tacskó, színe és hosszú lábai viszont az agárt utánozza. Furcsa keverék, és nagyon fél a kanoktól, de miután megtapasztalta, hogy nem bántják, játszani hívja őket, és a kergetőzésben derül ki, hogy nem is akármilyen alomból származik, mindenkit maga mögé utasít. Káli nem szereti a Jack Russel-terriereket, Tücsök közeledését viszont nem utasítja vissza, behódol: hanyatt veti magát a fűben, és állja, hogy Tücsök körbeszagolja, megnyalja, és melléje telepszik.
Kutyám viszont feszült, ideges lesz a francia mopszok és francia meg angol buldogok társaságában: rájuk morog, főleg akkor, ha a közelében tétlenkedem, ácsorgok a többi gazdival egyetemben. Mi gazdik ott időzünk ebeink társaságában a kifutón, az egyetlen padot a nap telibe találja, így a fa árnyékában való szobrozás közben folyik az eszmecsere a kenyérsütéstől kezdve a foci-világbajnokságig, a divattól a világpolitikai helyzetig, főleg amikor a francia orvostanhallgató diák is jelen van. (Siettettem Tücsköt, hogy megnézzem az orosz–egyiptomi meccset, legyen másnap miről beszélgetni). Zsák nevű Jack Russel-terrierje nagyon eleven, de Tücsökre rá sem hederít… pedig állandóan ugatja a többi kutyát. Ha a kifutó kapuján be akar térni egy másik eb, már ott van és hangos (néha túl hangos) ugatással jelzi, szabad-e bejönni.
A nagyobb kifutót a kisebbtől drótkerítés meg kapu választja el, amin keresztül látható, hogyan bakalódnak a „nagykutyák” egymással. Tücsök kíváncsiskodik, menne is közéjük, de én megálljt parancsolok, na, csak oda ne! (Gondolom, most néhány kutyatartó gazdi erre felszisszen, sokszor a kisebb testűek agresszívabbak, mint a nagyok.)
Szóval: a reszocializálással a kutyák között, a gazdikkal, ha nehezen is, de működik. Ha mégsem járunk teljes sikerrel, még mindig ott van a művészetterápia: tappanccsal való festés, papíron. Igaz, Tücsök nem ismeri a színeket, de a látvány kedvéért bevethető a kék–zöld–vörös színskála, hogy a gazdi szíve és lelke is ámulatba essen… de erről majd legközelebb.
