Újabb összecsapások a Gázai övezetnél, többen megsérültek

Újabb összecsapások a Gázai övezetnél, többen megsérültek
Három palesztin megsebesült a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a helyiek között pénteken kirobbant összecsapásokban – jelentette az izraeli sajtó. A Háárec című újság úgy tudja, hogy a három palesztint izraeli lövedékek sebesítették meg. Mindhármunkat az övezet északi részén, Dzsebáliától keletre érte lövés.

Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentették, hogy tömegoszlató eszközöket, s  ha szükséges, lőfegyvert is használni fognak a határsértőkkel szemben.

A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolyog a környéken. A füsttel – és tükrökkel – az izraeli mesterlövészeket igyekeznek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.

Mahmúd al-Zahar, a Hamász szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnának, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.

A múlt héten legalább 16 palesztint lőttek agyon izraeli katonák a határnál kezdődött tiltakozások alkalmával. A Hamász ugyanis arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket. Arra ugyan az izraeli hadsereg és a szervezők is felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos távolságban az izraeli határtól, de ezt sok feldühödött fiatal figyelmen kívül hagyta. Az izraeli hadsereg akkor arról adott számot, hogy a határnál több ezer palesztin gyűlt össze, akik kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, és égő gumiabroncsokat gurítottak feléjük. Az izraeli katonaság szerint tömegoszlató eszközöket vetettek be, és a „fő felbujtókra” nyitottak tüzet, emellett két agyonlőtt palesztin szerintük lőfegyverrel támadt az izraeli katonákra.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.
Külpol