Victor Rebengiuc és Mariana Mihuț kapja idén a Gopo-életműdíjat

Victor Rebengiuc és Mariana Mihuț kapja idén a Gopo-életműdíjat
Victor Rebengiuc és Mariana Mihuț kap idén életműdíjat, jelentette be a Román Film Népszerűsítéséért Egyesület. A közlemény szerint a romániai film- és színházművészet két jeles képviselőjének május 3-án, a 16. alkalommal szervezett Gopo-gálán adják át az elismerést a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban.

Amint arról már olvashattak lapunkban, a román filmipar legjelentősebb díjairól a filmszakma több mint 650 képviselője szavaz a március 3-án nyilvánosságra hozott jelöltlista alapján.

A két életműdíjas színész rendkívüli karriert futott be mind a film-, mind pedig a színművészet terén, a művészházaspár számos elismerésben részesült mindkét területen az évtizedek során.

Victor Rebengiuc 1933. február 10-én született, filmszínészként 1956-ban debütált Marius Teodorescu Büszkeség (Mândrie) című nagyjátékfilmjében, 1964-ben pedig a Liviu Ciulei rendezte Akasztottak erdejében játszott szerepéért nyerte el a közönség tetszését. Számos további alkotásban nyújtott rendkívüli alakítást az évek során, olyan neves filmrendezőkkel dolgozott mint például Stere Gulea (Moromeții, 1987), Lucian Pintilie (De ce trag clopotele, Mitică?, Balanța, Prea târziu, Terminus Paradis, Niki Ardelean, colonel în rezervă, Tertium non datur), Dan Pița (Tănase Scatiu, Dreptate în lanțuri, Faleze de nisip). Több díjnyertes filmben szerepelt a 2000-es években is (Medalia de onoare, r. Călin Peter Netzer, 2009; Câinele japonez, r. Tudor Cristian Jurgiu, 2013, alakításáért Gopo-díjat kapott; Aferim!, r. Radu Jude, 2015).

Több mint hetven filmszerepe mellett mintegy 200 szereplőt „keltett életre” a különböző romániai színházakban, 1991 és 1996 között a bukaresti film és színművészeti egyetem rektora volt, ahol díszdoktori címmel ismerték el tevékenységét, és számos díjjal tüntették ki hat és fél évtizedes színészi karrierje alatt.

Mariana Mihuț 1965-ben debütált a film világában, szintén a Liviu Ciulei által rendezett Akasztottak erdejében. „Már gyerekkorában felfedezte önmagában a színészet iránti szenvedélyét, ezért is döntött úgy, hogy követi álmát. Különleges varázsa, tehetsége már karrierje kezdetétől elvarázsolta a közönséget” – olvasható a közleményben.

A román színművészet „arany generációjának” tagjaként számon tartott színésznő több emlékezetes alakítást nyújtott a film területén is. Játszott Lucian Pintilie két nagysikerű alkotásában (De ce trag clopotele, Mitică?,1981; Balanța, 1992), de a mozikedvelők láthatták a Manole Marcus, Șerban Marinescu, Andrei Blaier, Dan Pița, Alexandru Tatos, vagy Horațiu Mălăele által rendezett filmekben is.

Színpadi szerepeinek száma is lenyűgőző, kiemelkedő alakításait fontos díjakkal ismerték el karrierje során.

A május 3-i Gopo-gála a premiilegopo.ro és a TIFF Unlimited weboldalon követhető élőben, a díjátadó gálát a Román Film Népszerűsítéséért Egyesület szervezi, az Országos Román Filmközpont és a Babel Communications támogatásával.

(Fotó: Adi Marineci)