Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) D-dúr hegedűversenyét (op. 35.) a magyar Auer Lipótnak ajánlotta, aki kezdetben ugyan „lejátszhatatlannak” tartotta – ezért a művet az orosz Adolf Brodsky mutatta be –, de később véleményét megváltoztatva, a concertót kitartó szenvedéllyel népszerűsítette.
Való igaz, hogy a versenymű a hegedűirodalom egyik legnépszerűbb darabja, ugyanakkor előadójának hatalmas kihívást, óriási erőpróbát jelent. A concerto szépsége, az európai hagyományok és az orosz dalbőség harmonikus egymásra találásában, a drámai és lírai sokszínűségben, a virtuozitás, szenvedély és poézis összhangjában rejlik.
Első tételét – amely felér egy teljes concertóval –, Sarah Christian a megszokottnál lassúbb tempóban játszotta, nőies lírával, de férfias virtuozitással. A „nyaktörő” kadenciában előadásának minden pozitívumát megcsillogtatta: a meleg, szép tónust, a technikai merészséget és a határozottságot, a könnyed virtuozitást és az érzékenységet, a drámai erőt és a bensőséges poézist, a szenvedélyt és a dinamikai sokszínűséget. A fájdalmas, románc jellegű, leheletnyi pianissimókkal „elénekelt” lassú tételben, a fuvolával és klarinéttal folytatott dialógusok, a korál-szerű fúvós betétek a végtelen bánat hordozói. A megállás nélkül kapcsolódó finálé fékeveszett táncritmusai, vérpezsdítő virtuozitása véglegesen fátylat borít az előző borús-nosztalgikus hangulatra.
Sarah Christian (Fotó: Bogdan Meseşan)
Stefan Geiger pontos kísérő, aki „jól vette” az akadályokat, ugyanis a gyors tempó, a hegedűszólam szenvedélyes- virtuóz száguldása és a nehéz zenekari kíséret harmonikus összedolgozást igényelt a szólista–zenekar és karmester között. Sarah Christian virtuóz csillogású, színekben gazdag Csajkovszkij -interpretációját, valamint a Bach-ráadás elmélyült tolmácsolását a közönség ovációval és vastapssal köszöntötte.
Hector Berlioz (1803–1869) halálának 150. évfordulóján, ismert és ismeretlen műveinek tolmácsolására Európa-szerte a legkiválóbb zenekarok vállalkoznak. Filharmonikusaink választása ezen az estén a népszerű Fantasztikus szimfóniára esett.
Az öttételes program-szimfónia eredeti címe Epizódok egy művész életéből, alcíme: Fantasztikus szimfónia, amelynek középpontjában, az eszményített nőt jelképező, állandóan visszatérő zenei vezérmotívum, az „idée fixe” áll. Minden tétel, az elérhetetlen nő kegyeiért harcoló szerelmes férfi/művész lelki vívódásait tárja elénk: az epekedőt és az álmodozóan vágyakozót, a megtaláltnak vélt szerelmi boldogságtól áradozót és a szerelem kínjai elől a vallásba menekülőt, a féltékenyt, a csalódottan kétségbeesettet és a kiábrándultat. Az érzelmek hullámzásainak megfelelően, az „idée fixe” is más-más színben és hangulati „megvilágításban” szólal meg.
Az első tételt programja szerint is „álmodozások-szenvedélyek”, érzelmi feszültségek uralják, hangszíneit a fuvola, kürt, oboa, klarinét és a rézfúvósok teszik változatossá. A második tételben a két hárfa fátyolosan sejtelmessé varázsolja a báltermet, amelyben ezernyi színtől csillogó keringőt lejtenek. A harmadik rész nyugodt természeti kép, bensőséges hangulatú idill.
Élménypillanatként kiemelném, a gyereknevelési szabadságról nemrégiben visszatérő Hary Noémi érzékeny líraisággal megformált angolkürtszólóját, és azt a „pásztorok” közötti bensőséges párbeszédet, amely az erkélyről felelgető Haáz Bence tökéletes oboaszólójával valósult meg.
A negyedik tételben, a viszonzatlan szerelemtől gyötört művész ópiumos lázálmában megöli imádottját, őt pedig halálra ítélik. A vesztőhelyre kísérő menet indulójában az ütősök és a fúvósok remekeltek.
A legnépszerűbb tétel a Boszorkányszombat, amelyben az eszményített nő rikácsoló boszorkányként, seprűn táncolva jelenik meg a művész/ zeneszerző rémálmában. Az „idée fixe” torz formát ölt, a női ideál gúny tárgya lesz. A fergeteges tivornya, a pokoli boszorkánytánc közben harang kondul, és fel-felhangzik a parodizált Dies irae félelmetes dallama.
Magával ragadó, zseniális alkotás! Stefan Geiger jó tempókat diktált, felszabadult, ugyanakkor energikus és precíz intencióira a zenekar kiválóan válaszolt.
Sikeres este volt, amelyen a virtuóz csillogástól és a hangszínek játékától ragyogó zene bűvkörében, jobbnak és szebbnek érez(het)tük a minket körülvevő világot.
(Borítókép: Pillanatfelvétel a koncertről. Fotó: Bogdan Meseşan)