XX. ETDK: szombaton nyelvi jelentés, ma anyagi kultúra

XX. ETDK: szombaton nyelvi jelentés, ma anyagi kultúra
Szombaton a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián már kora reggeltől elkezdődtek a bemutatók, a harmadik napon összesen 15 szekció diákjai mutatták be dolgozataikat – olvasható a szervezők mai sajtóközleményében.

A dokumentum szerint a bemutatókat az előző napokhoz híven plenáris előadások színesítették. Prószéky Gábor a magyar nyelvtudomány szekciót A nyelvi jelentés felismerése új számítógépes módszerekkel című előadásával zárta. A nap záróelőadása pedig Paizs Csabáé volt - A biotechnológia-bio(kémia) esete az alkémiával címmel.

Ma zajlott az utolsó két szekció is egy-egy előadással. Dobos Alpár a régészet szekció nyitóelőadását tartotta Anyagi kultúra és etnikum a népvándorlás kori régészetben címmel, míg Korondi Ágnes a középkor és kora újkor magyar irodalom szekciót nyitotta meg Szent Jeromos kultusza és az anyanyelvű írásbeliség a késő középkori Kelet-Közép-Európában című előadásával.

Az ETDK szervezői emlékeztetnek: a rendezvénysorozat zárógálája ma 18 órakor kezdődik az Auditorium Maximumban, amelyen sor kerül az eredményhirdetésre is.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A megyei vészhelyzeti bizottság vasárnap elrendelte a Galac megye árvízveszélyes területein élő lakosság evakuálását – közölte az Agerpres hírügynökség.
Közhír
Növelni fogják a katasztrófavédelem bevethető kapacitásait a heves esőzések miatt narancssárga jelzésű riasztás alatt álló megyékben, és készenlétbe helyeznek két csörlős mentőhelikoptert is a szükséges felszereléssel – számolt be Raed Arafat a prefektusokkal tartott szombat esti távértekezleten.
Közhír
Heves esőkre és a szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a Bánságra, Körösvidékre, Máramarosra és Erdély nyugati részére – közölte az Agerpres hírügynökség.
Közhír