Horváth Benji költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője kapja a Libri Kiadó által felkínált 2017-es Dunajcsik Mátyás Lehetőséget – közölte a kiadó az MTI-vel pénteken.
Minden tartalom
Zilahon tartja május 13-án kongresszusát az RMDSZ – jelentette be pénteken Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Mint emlékeztetett: a szövetség idei kongresszusának tétje irányt mutatni a következő két esztendőre, számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
Mindig arra gondolok, hogy mással is megesik, hogy szembe megy valakivel az utcán, leül valaki mellé a színházban, valaki ráteszi a vállára a kezét, és tudja, hogy az illetőbe menthetetlenül bele tudna szeretni. Történik ez így néha egy házasság derekán is: ilyenkor pedig csak a józan ész és a csikorgó fog tud ellenállni a vonzásnak. Van úgy, hogy érzem: kimondatlanul is tudjuk mindketten, hogy vigyáznunk kell, mert a lépcső tetején banánhéj van, és van olyan is, amikor a banánhéj csak rám leskelődik.
Bár a hivatalos lépés még nem történt meg, Budapest minden bizonnyal visszavonja a 2024-es olimpia szervezésére benyújtott pályázatát, miután a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció is emellett foglalt állást.
A listavezető Real Madrid 2–1-re kikapott az FC Valencia vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szerdán.