Elballagtak a nagyenyedi Bethlen-kollégium végzősei
Három osztály 82 tanulója, élen az osztályvezetőkkel, a 11. osztályos diákok sorfala között átvonult a vártemplomba a népes ünneplők kíséretében: 12. A, természettudományi osztály, osztályvezető Lőrincz Ildikó vallástanár; 12. B, tanító-óvóképző, osztályvezető Bartha Melinda pedagógia-magyar tanár; 12. C, turisztika-közélelmezési osztály, osztályvezető Szabó Hajnal franciatanár. A városban éppen arra járók is csodálattal szemlélték a fiatal sereg vonulását, különösen a lányok voltak szépek csipkével díszített, fiatalos, derűt sugárzó ünnepi öltözetükben. Kis időre a forgalom is leállt. A templomban Kónya Tibor iskolalelkész prédikációjának központi gondolatát az igébe foglalta: „Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt (…) Mától szabadjára engedlek Benneteket, de nem maradtok magatokra, mert a »csodálatos vezető« átsegít a fordulópontokon”. Majd az ünneplők visszavonultak iskolájukba, szépen feldíszített osztálytermeikbe, ahol megtartották utolsó osztályfőnöki órájukat.
Ünnepi és búcsúbeszédek a Bagolyvár előtt
A bensőséges hangulatot, az elballagók utolsó óráját legfontosabb nevelőjükkel, négyévi vezetőjükkel senki sem zavarhatta meg, ezt az őrt álló 11-es diákok biztosították. A végzősök az udvaron félkört leírva, a harang ismert kongásai mellett haladtak a Bagolyvár elé, ahol a rokonok, az érdeklődők népes tömege fogadta őket. Bartha Melinda aligazgató és egyben végzős osztályvezető üdvözölte a megjelenteket, majd Márai Sándor gondolataival folytatta: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. (…) Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van, elvezetnek valahová (…) De ezt csak az utolsó percben értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” Csodálatos gondolatok, hiszen diákjainkat nemcsak tudásra, hanem az útkeresés nehéz, néha gyötrelmes feladatára is meg kell tanítanunk. Ez legalább olyan érték, mint a tudás, ami gyorsan kopik és változik. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere tanárként is átélte az ünnepi eseményeket: A diák ma örvend, mert szabad, de a búcsú után megváltozik valami, vége a gondtalanságnak és beköszönt a felelősség – mondta beszédében. Gudor Botond református esperes szerint izgalmas és egyben méltóságteljes pillanatoknak vagyunk szemtanúi. Néha öregeknek teszik fel a kérdést: ki vagyok én, és milyen ember vagyok? Itt, Fehér megyében kevés intézménye van az anyanyelvnek, de a „Bethlen szellem”, amit iskolán belül és kívül sokat emlegetnek, nemcsak egy intézmény öröksége, hanem egész Erdély üzenete. A családon kívül a magyar templom és az iskola az identitást képviseli, mert az ifjú felnőttek „tűzfelelősök” is egyben – fogalmazott. Stefanovszky András Budapesten élő üzletember a ballagó diákok „keresztszülői” nevében tolmácsolta az üzeneteket, többek közt az asszimiláció veszélyeiről. Értékes, megszívlelendő gondolatok hangzottak el Deák Szilárd Levente, a pedagógusszövetség megyei elnöke részéről. Majd nemsokára felhangzott a kórus Kelemen Ferenc zenetanár vezényletével, utána megtörtént az ünnepélyes zászlóátadás, és újabb ének következett. Ferencz Boglárka 11. osztályos diáklány búcsúztatta a végzős iskolatársakat. „A mai napon nektek szól a csengő, a dal, értetek öltözött virágba az iskola, szép ruhánkat értetek öltöttük fel, és minden ünneplő szívében miattatok ragyog ma az öröm.(…) Egy »bezárt ajtó« mögött egy új kezdetnek lángja ragyog fel, mely lángot ifjú szívetek lendületével és tenni akaró kezeitek munkájával táplálnotok kell. Az ismeretlen utak pedig mindig bizonytalanok, a végük nehezen belátható. (…) Szárnyaitok megerősödtek, s most itt az idő, hogy kipróbáljátok őket.” Üdvözlő és búcsúzó beszédet Moga Petra 12-es tanuló mondott, Turzai Tamás végzős diák Magyari Lajos: Bethlen Gábor álma című versét szavalta el, Bodor Krisztina 12-es diáklány népdalt énekelt.
Zárszó és díjazások
Végül Szőcs Ildikó igazgató mondott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy éppen befejeztek egy újabb pályázatot az idén 395 éves kollégiumban, amely most 82 végzős diákjától búcsúzik. A kollégium minden diákja révén él és élni fog, közöttük pedig a pedagógusok, annak ellenére, hogy elszállnak az évek, mégis örök ifjak maradnak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat tettek az iskoláért, a végzősökért, külön a kedves diákoknak, hogy megtapasztalhattuk a ,,szimfóniát’’, az egybehangzást.
Ezután következett a néhány éve már szokássá vált jellemzése a három végzős osztálynak. Mert az osztályközösségeknek is van karakterük. Olyan megfigyelések összegződtek, amelyek csak a diákjait jól ismerő pedagógustól származhatnak. Az elhangzott szavak mind előremutató üzenetek voltak, ezekből az odafigyelő diák megtudhatta közössége pozitív tulajdonságait, ahogyan igazgatói szemmel látszik, és benne érzékelhette önmagát is. Az idei végzősök jól felkészültek, a pedagógusokkal jól együttműködtek, közülük sokan tovább óhajtanak tanulni a felsőoktatásban.
A ballagás utolsó mozzanata 24 díjnak a kiosztása volt: a díjak az érdemek mellett azt is jelzik, hogy többen nyomon követik a Bethlen-kollégium diákjainak sorsát, és díjaikkal bíztatni akarják őket, hiszen önbizalomra lesz szükségük ahhoz, hogy az első „felnőttkori” döntések jól sikerüljenek. Teljes felsorolásuktól eltekintünk, de a régiek közül megemlítjük: a Vita Zsigmond-díjat, amelyet leányai, Etel és Ágnes alapított (idén Ferencz Rebeka érdemelte ki); a Múlt és jövő-díjat, amit Fekete Ilona, a Soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola ny. aligazgatója, tanára alapított a gyümölcsöző testvériskolai kapcsolatok eredményeképpen; a négy év legjobb általánosáért járó RMDSZ-díjat (idén Szabó Dorottya a díjazott); a legjobb történésznek adott díjat (Kocsis Norbert); a Stefanovszky felsőfokú tanulmányi ösztöndíjat (Moga Petra); a Bethlen Gábor Alapítvány díjait a közösségépítésben kifejtett munkáért adományozzák (idén Bartha Enikő Tímea, Fülöp Andrea és Vass Richárd kapta).