Zeneművek az emberi lélek szenvedéseiről
Johannes Brahms (1833–1897) komor hangulatú Tragikus nyitányának (op. 81) tömör hangszerelésű zeneszövetében a lírai szépségű oboa- és klarinétszólók a lelki fájdalom, a szenvedés hangját erősítik. 1880 nyarán Brahms nagyjából egyidőben dolgozott az életvidám Akadémiai ünnepi nyitányon és a mélabús színekben játszó Tragikus nyitányon. Az ellentétes hangulatú „testvér-kompozíciókat” Brahms így jellemezte: „Az egyik sír, a másik nevet.” Vajda Gergely vezényletével a Tragikus nyitány szenvedélyes drámaisága megrendített.
Ernest Bloch (1880–1959) zsidó származású svájci-amerikai zeneszerző számos művét a Richard Strauss-féle kései romantika és Debussy impresszionizmusa befolyásolta, de zenéjének leghíresebb darabjait a zsidó népzene ihlette. Emberként és művészként meggyőződéssel hitte és vallotta, hogy „A szellemi értékek soha nem halnak meg: az egyetemes eszméknek győzedelmeskedniük kell. Végső hitem és bizodalmam az emberiség egysége, az egyébként meglévő faji értékek és különbözőségek ellenére. Hiszem, hogy – ha késik is – igazság lesz a Földön, és hiszem minden ember jogát a méltó, hasznos élethez, hogy azt tudja nyújtani a közösségnek, amit adottságaihoz és erejéhez mérten adni tud.” Ezen az estén Valentin Răduțiu román származású, svájci csellóművész tolmácsolásában Bloch 1916-ban komponált Schelomo – Héber rapszódia csellóra és nagyzenekarra című darabja hangzott el. A rapszódia műfajában a zenei gondolatok szabad szárnyalása, a szenvedélyes érzelmek jutnak kifejezésre. Bloch versenyműve a csapongó érzelmek rapszódiája, amelyben az élet során felgyülemlett fájdalmak, bántalmak, sérelmek, az emberi lélek szenvedései jutnak kifejezésre. Panaszos hangú „énekére” Bloch nem is választhatott volna kifejezőbb hangszert, mint a cselló, és ezen az estén Valentin Răduțiu éppen az a csellóművész volt, aki fantasztikus meggyőző drámai erővel, megható lírikus felvillanásokkal, és árnyalt színpalettával csalta elő azokat a lélek mélyéről feltörő hullámzó érzelmeket, amelyeket a zeneszerző a Héber rapszódia hangjaiba zárt. A zenekar és a cselló megdöbbentő-figyelmeztető „felkiáltójele” után ugyan nem jön feloldozás a szenvedésre, mégis hallani az emberiségbe vetett hit és szeretet hangját. Valentin Răduțiu drámai és lírai szépségekben gazdag művészi tolmácsolását a közönség ovációval kísért vastapssal jutalmazta, majd Răduțiu a ráadásként játszott Bach C-dúr Sarabandejával búcsúzott.
Bartók Béla (1881–1945) A csodálatos mandarin (op. 19) című balettzenéjét Lengyel Menyhért története ihlette, amelyre a zeneszerző egy 1917-ben megjelent folyóiratban bukkant rá. Annak ellenére, hogy az 1926-os kölni premier utáni közvélemény és kritika a balettet „botrányosnak” és „erkölcstelennek” bélyegezte, Bartók A csodálatos mandarint egyik legkedvesebb darabjának tartotta, az viszont felettébb szomorú, hogy a Kölni Operaház bemutatóját követő botrány miatt levették műsorról, és Bartók soha többé nem láthatta A csodálatos mandarint színpadi előadásban. A balett zenéje egzotikus folklorisztikus elemekkel tarkított erőteljes kromatikát alkalmazó disszonáns muzsika, csábító hangú klarinét és oboaszólókkal, feszültségkeltő, makacsul ismétlődő dallami és ritmikai képletekkel, az ütős- és fúvós hangszerek erőteljes használatával. A balettben a hármas számnak sorsdöntő szerepe van: egy apacstanyán három csavargó kényszeríti a fiatal Mimit, hogy csábítson el férfiakat, akiket majd ők kirabolnak; a lány három alkalommal énekel csalogató dalt, aminek hallatán három férfi – egy szegény öreg, egy rózsás arcú fiatal és az egzotikus világból érkező mandarin – közeledik sóvárgó szerelemmel hozzá. Mivel pénz nem csörög a zsebükben, az öreget és a fiatalt kigúnyolják, kidobják, a szerelem vágyától égő mandarint párnával fojtják meg, majd kést szúrnak belé, harmadszor felakasztják, de mind a háromszor magához tér. A mandarin szenvedése – amelyet az énekkar szöveg nélküli jajgatás-motívuma is fokoz – csak akkor ér véget, amikor érzéseit viszonozva, immár a mandarin szövetségeseként az utcalány neki adja magát, így boldogan hal meg a lány karjaiban, hiszen beteljesült szerelme megváltotta lelkét a szenvedéstől. Izgalmas, feszültségektől izzó, felkavaró muzsika, melynek Bartók által is hangsúlyozott végkicsengése máig is érvényes üzenet, miszerint a nyomorúsággal, gyűlölettel, embertelenséggel és erőszakkal telt mindennapi életben az emberi lélek szenvedésének megváltása csakis a szeretet, a szerelem által lehetséges.
Vajda Gergely – külföldön Gregory Vajda – az est kiváló magyar karmesterének művészi intencióira a zenekar profi módon reagált. Stílushű víziójában, amíg Brahms Tragikus nyitányának érzelmi crescendóban kiéleződött szenvedélyes-drámai feszültségei a letaglózó fináléban érték el a tetőpontot, addig Bartók Csodálatos mandarinjának idegtépő-megrázó lelki drámája az első hangtól az utolsóig lenyűgözött, fogva tartott.
Borítókép: illusztráció (Filarmonica Transilvania Facebook)
