A Zenei Ősz október 11-i nyitókoncertje léleksimogató műsorral várta a fesztivált ünneplő közönséget, hiszen szürke hétköznapjainkban Mendelssohn e-moll hegedűversenyének és Bruckner Romantikus szimfóniájának a lélek húrjain felcsendülő romantikus dallamai megnyugtatnak, felemelnek, reménnyel, örömmel és boldogsággal töltik meg a mindennapi rohanásban megfáradt lelkeket.
A közönség nagy érdeklődéssel várta a sok év után újból városunkba visszatérő Liviu Prunaru hegedűművészt, hogy légiesen könnyed előadásával ezernyi színt lopjon Mendelssohn lírai és virtuóz pillanatoktól ragyogó hegedűversenyébe. Cristian Mandeal karmester a legapróbb részletekre is nagy figyelmet fordítva, művészi igényességgel vezényelte a fárasztó turné után hazatért, de megújult erővel muzsikáló zenekart.
Ezen az estén Felix Mendelssohn Bartholdy (1809–1847) e-moll hegedűversenye mintha visszavarázsolta volna a virágillatú tavaszt ebben a felemás hangulatú őszben. A romantikus szenvedéllyel és daloló kedvű poézissel megalkotott remekműben végig ott bujkál a Szentivánéji álom tündérvilága, és a zongorára komponált Szöveg nélküli dalok érzékeny költőisége. Zeneszövetének szépségét a bensőségesen éneklő, simán sikló dallamvonalak, a feleletekre váró zenei kérdések, a bravúros virtuozitású kadencia, valamint azok a hegedű és zenekar közötti költői párbeszédek alkotják, amelyek egy-egy nyugvópontot, csendes „zenei kisszigetet” képeznek. A második tétel a lélek húrjain felcsillanó érzelmek „hegedűáriája”, egy álombeli szerelmi vallomás, telve zenében megfogalmazott kérdésekkel, melyeket, válaszra várva, a zenekar is megismétel. Örömteli, vidám választ az utolsó tétel ígért, amely „habos” gördülékenységével, csillogó virtuozitásával el is nyerte a közönség tetszését. Liviu Prunaru nemcsak a színek mestere, de bársonyosan meleg, selymesen puha tónusával, légiesen könnyed virtuozitásával, érzékeny-bensőséges lírai pillanataival Mendelssohn hegedűversenyének minden szépségét elővarázsolta. Művészi előadását a közönség hangos ünnepléssel jutalmazta. Prunaru nem sokáig kérette magát, ráadásként két Bach-művet játszott – a 2.hegedűszonáta Andante tételét, valamint az I. Partita Bourrée tételét – és meglepetésként megcsillogtatta a koncerten jelen lévő Vădan Vasile által készített mesterhegedű gesztenyebarna hangszínét.
Meggyőződésem, hogy Cristian Mandeal karmester tudatosan választotta Anton Bruckner (1824–1896) IV. Esz-dúr Romantikus szimfóniáját a Zenei Ősz október 11-i nyitókoncertjére, hiszen Bruckner legnépszerűbb szimfóniája méltó tisztelegés volt a zeneszerző emléke és zsenialitása előtt, aki 1896-ban éppen ezen a napon hunyt el Bécsben. Óriási méretű, fantasztikus szimfónia, és habár mind a négy tételének tárgya az erdő, romantikus természetábrázolásában valójában egy emberélet zenében elmesélt élményei elevenednek meg. A szimfónia elején felhangzó kürt-szignál a hajnali pirkadás érzetét kelti. Magasztos pillanat, amint a felkelő nap sugarai elárasztják az erdőt, mindenhol szöcskék ugrálnak, az állatok örömtáncot járnak, a fák összesúgnak, és érzed, hogy ez az a hely, ahova bármikor elviheted a bánatodat, mert megértésre, megnyugvásra találsz. Miközben korálszerű zenekari részek, drámai csúcspontok és mesehangulatú népies motívumok kergetik egymást, fokozatosan hatalmába kerít az erdő békés varázsa. Szélesen hömpölygő titokzatosság lengi be a második tételt, melynek zeneszövetében nyomasztó érzések, a fájdalom hangja uralkodik. Bánatos „alt áriaként” szólalnak meg a mélyhegedűkön a zeneszerző gondterhes ifjúságának keserű csalódásai. A gyászos hangulatot kirobbanó örömpillanatok váltják fel, ez a híres Scherzo-tétel, a kürtmotívumoktól hangos vadászjelenet, telve vidámsággal, dallal, tánccal, vadászlakomával. Habár egy-egy szomorú „zenemorzsa” itt is meg-megzavarja a boldognak hitt pillanatokat, a pregnáns ritmusú fúvós felelgetések mindig visszaidézik a kedves melódiákban kibontakozó táncos ünnepi hangulatot. Habár a szimfónia különböző alakokban visszatérő nyitómotívuma az utolsó tétel erdei és lelki viharában mély drámai nyomot hagy, a finálé mégis reménykeltő, magasztos és a magasba emel.
Csodálatos este, fantasztikus hangverseny volt, méltó kezdése az 57. Zenei Ősznek. Bevallom, kicsit összeszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy fiatal diákként, már az első Zenei Őszök felejthetetlen zenei élményeinek is részese voltam. Azóta minden megváltozott, a zenekar is megfiatalodott, csak a zene lélekgyógyító szerepe maradt változatlanul életünk öröme, vígasztalója.
Borítókép: kolozsvári filharmónia Facebook oldala