A lapok 1921. június 12-én számoltak be arról, hogy a Sétatér végén, a Malomárok mellett megnyílt a város új strandfürdője. Tulajdonképpen a Sétatér fő sétányának folytatását képező út bal oldalán lévő fás berket kerítették be, s itt létesítettek egy úszómedencét, amelybe a Malomárokon létesített gát segítségével vizet tudtak vezetni. Asztalos Lajos szerint egy időben „Nyári fürdő” volt az elnevezése, az én gyermekkoromban már csak Strandnak nevezték. Még két nagyobb fürdője volt a városnak. Az egyik a Stadion (mai Haţieganu-park) közepén lévő úszómedence, ahol többnyire edzések folytak, inkább vasárnaponként lepte el a fürdőző közönség. A másik a Herbák-strand, még a Dermata idejében létesítették a bőrgyár sporttelepének részeként a Szamos mellett. Távol esett a városközponttól, úgyhogy ide főleg a város keleti részének lakói jártak.
A Strand az 1950-es években, a nyári meleg hónapokban hétvégeken zsúfolásig megtelt. Sokan reggeltől záróráig itt töltötték a napjukat. A Sétatér felöli árnyas részen pokrócra telepedtek, s néha-néha hűsölni mentek a medencéig. Akkoriban csak két medence volt. A nagy és mély úszómedence a magas, kétszintes trambulinnal, valamint egy gyermekmedence. Vasárnap jóformán egyikben sem lehetett mozogni, ember ember mellett szorongott a vízben. Hétközben a nagy medencében órarend szerint folyt az úszásoktatás, az edzés, főleg délután a nagyközönség rendelkezésére állott a víz. Az 50-es évek végén én is itt tanultam meg úszni Bogdán Kuli bácsi úszómestertől, akihez Édesapám íratott be. Hetekig minden reggel tutajoztunk, gyakoroltunk lábbal és kézzel, amíg egyszer csak éreztük, hogy összehangolt mozgásunkra fenntart a víz, haladni is tudunk. Attól fogva bárhol, folyóban és tengerben is szívesen úszkálok.
A nagy trambulinra gyermekeket nem engedtek fel, volt egy partról benyúló ruganyos deszka, arról ugráltunk a vízbe. A jól edzett tizenévesek azonban néha bravúros ugrásokat mutattak be a trambulinról. Nagy volt a derültség, amikor egyik-másik ugró a levegőben megperdülve végül a hasán kötött ki.
Eleinte a betonozott medencén és a trambulinon kívül minden építmény fából volt. A területet körben fakabinok övezték, a jegyváltáskor lehetett kabinjegyet is venni, amikor a kabinos néni aztán kinyitotta valamelyik kabint, s ide adta annak lakatkulcsát. Soha sem volt elég lakat. Volt közös öltöző helyiség is, bár a későbbiekben, hétköznaponként az ember inkább egy üres kabinba lépett be, s ott öltözött át, ha nem vett ki külön kabint. Valamikor az 1970-es évek táján egy egész nyáron át zárva tartott a fürdő, mert felújították. Még néhány új gyermekmedencét, -pancsolót építettek, a sétányok egy részét leaszfaltozták, a bejárathoz két jegyárusító fülkét emeltek sorképző korlátokkal. Hiszen néha vasárnap félórás sorokat kellett kiállani a jegyváltáskor. Hétköznap csak az egyik fülke működött. Ilyenkor a másik korlátjához láncoltam a biciklimet.
A Strand pusztulását az 1970-es évek végén területének megosztása indította el. A telep felét leválasztották s az épülő Sportszálló részére utalták ki. Ettől fogva az egyre népesebb városnak már sehogy sem felelt meg a kisterületű fürdő. Többet nem is költöttek rá. A 90-es években talán még működött. Aztán már nem nyitott ki nyaranta. Vagy tíz év óta, ha arra járok, mindig be-benézek a kerítés résein, hogy megvan-e még a medence, vajon használható-e. Most a Sportszálló átépítése meghozta végóráját.
A Diána Fürdő
Ami az én nemzedékemnek a Strand volt, azt az Édesanyám 1910-es évekből származó nemzedékének a Diána Fürdő jelentette. Ennek története még a 19. század közepéig nyúlik vissza. A Diána a Sétatér túlsó végén, vagyis éppen a bejárata mellett volt. Kőváry Lászlótól tudjuk, hogy mikor a Sétatér bejáratát kialakították 1840-ben, 4000 forintért a város megvette a Mátéfi-telket, s abból vágta le azt a részt, ami ma a Bartha Miklós (Emil Isac) utca végén a Malomárkon túl van. Így már kocsival is be lehetett hajtani a Szamos-partig. A telek fennmaradt részét 3300 forintért a város eladta Karvázi József kereskedőnek. Akitől aztán megvásárolta Szombathelyi Gusztáv orvos. Ő 1837-ben Bécsben szerzett orvosdoktori diplomát, s Kolozsvárt telepedett le. Az akkor még városszélinek tekintett telken nem csak családi házat, hanem fürdőintézetet is építtetett. Nagy szenzációként nyitották meg 1843-ban. Ez az intézet aztán nem csak a szórakozást, sportot, hanem a gyógyítást is szolgálta. 1852-ben építették ki gőzfürdőjét. Innen terjedt ki az a tűzvész 1869. december 13-án, mely az egész fürdőt használhatatlanná tette. Csak 1875 tavaszára sikerült újjáépíteni. Szombathelyi doktort utóbb a város főorvosának is megválasztották. 1889 májusában bekövetkezett halála után a Fürdő (ma Card. I. Hossu) utca 1. szám alatti házától kísérték ki a Házsongárdba. Különben az utca nevét is bizonyára a Diánával kapcsolatban adták.
A fürdőt a család tovább működtette. 1894-ben felújították. Eleinte a nők csak délelőtt, a férfiak pedig délután fürödhettek. A századfordulóra megszűnt ez a megkülönböztetés. A fürdőhöz tartozó vendéglő Újvilág elnevezéssel közkedvelt nyári mulatóhelynek számított.
Az 1900-as években az alapító fia, Szombathelyi Gábor városi tiszti főorvos volt a tulajdonos. Ő 1917 áprilisában kötelessége teljesítése közben kapott kolerában halt meg 45 éves korában, mint háborús áldozatot temették el.
A Diána az „úri polgári réteg” fürdője volt a múlt század elején a nyári hónapokban. Ekkori hirdetése szerint a szabadtéri medencén kívül „gőz- és kádfürdők, villamos és szénsavas fürdők” álltak a látogatók rendelkezésére. Itt rendszeres úszásoktatás is zajlott. Az úszómester – mint Édesanyám leírta – hosszú rúdon lógó kötélre erősített haspánttal engedte a gyerekeket a vízbe, s a partról adta az utasításokat. A kurzus végén, akik megtanultak úszni, ünnepség keretében „felszabadultak”. A szülők is eljöttek a bemutatóra, s megajándékozták a gyermeküket. Akkoriban a nagyobb lányok, asszonyok csak a testüket szinte teljesen elfedő öltözékben fürödhettek. Amikor a vízbe mentek, jó ideig a „fürdőruhába” rekedt levegő tartotta őket a víz színén.
Az 1930-as évek közepén jutott a fürdő csődbe. Bezárták, s omladozó épületeit
1939-ben lebontották. Helyének egy részét parkká alakították, s nyugati részére egy kakaó-színűre festett tömbházat emeltek. A park – a Magyar Színházzal srégen szemben – a közelmúltig a Sétatér részeként keresztsétányokkal kedves üde színfolt volt. Egy időben tervezték, hogy a közepére Janovics Jenő színházigazgató szobrát állítsák fel. Ehelyett azonban 2006-ban ide építették az antikommunista ellenállási emlékművet, amely egy ortodox kereszttel megkoronázott börtöncellát ábrázol – jellegzetes emlékmű-karikatúrája az akkor már lejárt Funar-korszak Kolozsvárjának.
Maga a Diána Fürdő is – mint a város első európai jellegű köz- és gyógyfürdője – megérdemelne egy emléktáblát.
A városi strandról itt olvashat.
Borítókép: a városi strand az 1930-as években
