„A 8. cikkely első bekezdésének hatálya alól kivételt képeznek a rezidensek és a szakorvosok, akik az ANL programjai révén épített lakásokra 35 éves koruk betöltése után is benyújthatnak kérvényeket” – áll a módosításban, amelyet 90 igen szavazattal, egyhangúlag fogadott el a plénum.
A törvénymódosítási javaslatot eredetileg a közigazgatási és területrendezési bizottság fogadta el, ennek értelmében a kitétel még csak az orvosokra vonatkozott.
Kedden aztán a szenátus plénuma előtt Ecaterina Andronescu szociáldemokrata (PSD-s) szenátor javaslatára a módosítás hatályát a tanárokra, tanítókra és óvodapedagógusokra is kiterjesztették, így 35 éves koruk betöltését követően ők is kérvényezhetnek ANL-lakásokat.
A módosítás a 2017/28-as kormányhatározat alapján történt, amely az 1998/152-es, az Országos Lakásügynökség létrehozásáról szóló törvényhez kapcsolódik. A határozatot 89 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadták el.
A tervezet esetében a szenátus szavazott először, a döntést a képviselőház hozhatja meg.