Vekov Imre, Csorba Zsuzsi
Az ország számos pontjáról érkeztek résztvevők, Szatmárnémetitől Kézdivásárhelyig mindegy 60 cserkész lakta be a Tálentum Református Iskolát. Péntek este a várossal ismerkedtek a cserkészek a különböző helyszínekre elhelyezett geoládák segítségével.
A szombati program korán kezdődött, ugyanis már kora reggel úton volt a csapat az Adrenalin Parkba, ahol a szórakozás mellett, a résztvevők a besegítettek a park kitakarításába, őszi falevelektől és faágaktól tisztították meg a terepet, a cserkész ahol tud, segít cserkésztörvénynek eleget téve.
Az ebédet követően rövid villámcsődületet szerveztek Kolozsvár Főterén, a néhány játékos mozdulatból álló figyelemfelkeltést zárásaként a résztvevők a cserkész szó betűit rajzolták ki. A kolozsvári Váróterem Projekt színészeinek jóvoltából a Bánk Bánt nézhették meg a fiatalok, majd egy keretasztal beszélgetés során kivesézték a közösségépítés témáját, annak szépségeit és olykor fárasztó oldalát is. A meghívottak a kolozsvári közösségi élet aktív szervezői: Talpas Botond az Igen, tessék! mozgalom elnöke, Dávid István FIKE lelkipásztor, Deme Ilona az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke és Imecs Magdó Levente a Váróterem Projekt társulatának tagja.
De ezzel még nem ért véget a nap, hiszen vacsora után fergeteges lézerharc vette kezdetét, majd koncert zárta a napot. A rendezvény vasárnap délelőtti szentmisével zárult, a csapat részt vett a Szent Mihály templom ifjúsági szentmiséjén és szolgálatot tett.