Herendi Gábort a Valami Amerika után ismerte meg a szakma, miután első filmjével rögtön megugrotta a félmilliós nézőszámot, majd jól teljesített a film folytatása, a Valami Amerika 2 és 3 is. Azóta további sikerfilmek kerültek a neve mellé, különböző műfajokban: a Kincsem, a Magyar vándor, a Toxikoma… Ezúttal ahhoz a műfajhoz tért vissza, amely – mint a közönségtalálkozón elmondta – a legközelebb áll hozzá, hiszen optimista típus, aki nagyon szeret viccelődni, és aki a humort borzasztóan szereti.
A történet egyszerű: az idős házaspár már-már mindent kipipált közös bakancslistáján, amikor a férj hirtelen meghal – még mielőtt lefutották volna a maratont. Férje emlékére az özvegy anya elhatározza, hogy három felnőtt lányával (és hátizsákjában a megboldogult hamvaival) fogja teljesíteni a maratont – az egyetlen „apró” akadály, hogy a lányai egyáltalán nem lelkesednek az ötletért, arról nem is beszélve, hogy a négy nő egyike sem rajong a sportért. A slusszpoénról pedig nem is beszéltünk még: a férj hamvait tartalmazó urnát ellopják a „főpróbán”.
Herendi Gábor nem sokat teketóriázik, egy-kettőre beavatja a nézőt a kissé fura történetbe, hogy aztán önteni tudja a poénokat. Ezeket olykor a végsőkig tolja, de kifinomult érzéssel sosem lépi át a határokat, így nem lesz gagyi a végeredmény. A pörgős történet szereplői pedig olyan jól kitaláltak és felépítettek, életszerűek, hogy nemcsak szerethetőek, hanem a nézők minden bizonnyal ismerőseiket, rokonaikat vagy – miért is ne? – éppen önmagukat vélik felfedezni bennük. Így kell ezt csinálni olyan alkotás esetében, amely közönségfilmnek készült és eleve kasszasikerre volt ítélve, miután nem kapott állami támogatást és így vissza kellett hogy jöjjön a befektetett pénz.
A rendezővel való beszélgetés elején ugyanis a jelenlévők megtudhatták, hogy a film kiindulópontja egy másik, cseh alkotás volt, amely 2019-ben aratott óriási sikert – több mint egymillió nézőt vonzott Csehországban –, a két magyar producer pedig ennek mintájára vágott bele a magyar „változatba”, saját pénzét kockáztatva – ezért is volt fontos, hogy a Futni mentem nagy siker legyen.
Herendi elárulta, a film közel 400 millió forintos büdzsével készült, sok szponzor van benne, és nagyon sok helyről jött össze a pénz, ugyanakkor nagyon sok helyszín és sok szereplő van, ami mind pénzbe került. Éppen emiatt úgymond visszafele gondolkoztak: ennyi pénz van, abból húsz napot lehet forgatni. „Ha nem kellett volna a pénzen gondolkozni, akkor negyven lett volna belőle” – magyarázta a rendező, aki kiemelte a színészek szerepét, illetve profizmusát abban, hogy a kiszámolt húsz nap alatt tényleg le is tudták forgatni a filmet. „Rendkívül jók voltak a színészek, egy és két csapókat csináltunk, és már mentünk is tovább a következő jelenetre” – mesélte. Ennek ellenére nagyon rizikós volt, hogy beférnek-e a keretbe, így, mint Herendi mesélte, amikor kimentek forgatni és eleredt az eső, ami nem volt benne a forgatókönyvben, akkor sem volt mese: helyben átírták a szöveget „esősre”, és véletlenül még jót is tett a jelenetnek. Amikor pedig az egyik jelenet forgatása közben Udvaros Dorottya elesett és bedagadt a térde, vasfegyelemmel végigcsinálta még egyszer. „Ami biztos, hogy ha több pénzünk lett volna, gazdagabban oldottuk volna meg a maratoni futást. Nagyon nagy mázlink volt, hogy a Vivicitta nevű, létező maratonfutás szervezői megengedték, hogy a főszereplőket betegyük a rajthoz, de utána a többit már egy parkban vettük föl, harminc statisztával. Iszonyú ügyesnek kellett lennünk. Egy ember csak azt figyelte, hogy ki hányszor látszódott már a képen, azokat átöltöztettük, átforgattuk. Szóval kalandos volt…” – mesélt Herendi Gábor a forgatás nehézségeiről.
A közönségtalálkozón a rendező azt is elmesélte, hogy praktizáló fogorvosból lett filmes. „A rendszerváltás után a reklámszakma elkezdett épülni, és az volt a szerencsém, hogy nem voltak reklámszakemberek. Nekem rengeteg betegem volt a reklámszakmából, köztük Geszti Péter, akinek akkor már jól menő reklámügynöksége volt. Próbamunkát kértem tőle, majd elkezdtem járni a forgatásokra és autodidakta módon tanultam meg a filmezést...” – emlékezett vissza. „Nem tudom igazából megmondani, hogy az első filmemnek, a Valami Amerikának mi volt a titka, de azért az biztos, hogy akkoriban olyan 500 reklámfilmnél jártam, a reklámfilmezés pedig nagyon friss, trendi dolog volt. Valószínűleg ezt vittem át filmre, ez a frissesség, fiatalság volt az, ami akkor nagyon újszerű volt, és nagyon szerették az emberek. Mindig azt mondom, hogy a reklámfilm a legjobb iskola a közönségfilmekhez” – mesélte a rendező, aki egyébként reklámfilmes tapasztalatait most is felhasználta például oly módon, hogy a tucatnyi szponzor dacára a filmben egyáltalán nem bántó a nézőnek a reklám jelenléte. Sőt sokan csak a film végén, a stáblistába „rejtett” jelenetekben vélik felfedezni őket, amikor is Herendi kicsit megvicceli a nézőt, aki előbb arra gondol, hogy a forgatások során felvett vicces vagy éppen kimaradt jeleneteket fogja látni.
A filmben szereplő négy fantasztikus színésznő kiválasztása kapcsán Herendi elmondta: Dorottya kezdettől a fejében volt – nem sok olyan 70 év körüli színésznőt ismer, aki ennyit tud futni –, a többieket viszont már casting útján választotta ki. „Nagyon szerencsés casting volt” – tette hozzá, hiszen utólag sem bánta meg a választást. Elmondta: Csányi Sándort is nagyon szerette volna erre a szerepre, de ő eleinte nem akarta vállalni a felkérést, mert megcsömörlött az ilyen típusú szerepektől, ami miatt már 13 éve nem is vállalt filmes alakításokat. Aztán a felesége, egyben filmbeli szerelme, Tenki Réka megmutatta neki a forgatókönyvet, ő pedig elkezdett fogyókúrázni a félmeztelen jelenethez. Herendi kiemelte a filmben Pannit játszó kislány fantasztikus tehetségét is: ő szlovákiai magyar színészházaspár gyermeke, és olyan profin alakít, hogy miatta egyetlen jelenetet sem kellett újravenni.
Hétfőn egyébként már 617 ezer nézőnél tartott a film a magyar mozikban, vagyis egészen elképesztő számokat produkál: felkerült a rendszerváltás után készült magyar filmek ötös toplistájára, és lassan lekörözi a rangsort vezető A miniszter félrelépet (660 ezer néző) is. „Azt hittem, soha az életben ezt a nézőszámot nem tudja elérni egy filmem, pláne a covid után, amely megfelezte a moziba járók számát” – mesélt erről Herendi, akitől Buzogány Klára, a filmet Romániában forgalmazó Filmtett Egyesület munkatársa azt is megkérdezte: mi az általa rendezett filmek sikerének a titka.
„A titok az, hogy olyan filmeket szeretek csinálni, amiket a nézők aztán szeretnek” – válaszolta Herendi Gábor. „Én ebből a szempontból szerencsés vagyok. A Toxikoma például nem közönségfilm, de az is nagyon sikeres lett; a forgalmazó azt mondta, a 20 ezres nézőszámot sem fogja elérni, aztán 120 ezren nézték meg. Valahogy megtalálom azt a nyelvezetet, amit a néző szeret” – összegzett, és azt is megjegyezte, hogy neki minden filmje a szíve csücske, és hogy egy jó krimi még hiányzik a portfóliójából.
Végül Herendi Gábor megerősítette, hogy már új filmen dolgozik. „Nem a Futni mentemnek a folytatása, de nagyon hasonló zsánerű, tehát ugyanilyen vígjáték, szerintem az is kicsit ilyen szívet melengető, „női” film. Azt most kezdjük, és idén karácsonyra a mozikban lesz, ha igaz. És tényleg elkezdtünk gondolkodni, kicsit a nézői igényeket figyelembe véve, hogy esetleg hol tudnánk ezt folytatni, és már van ötlet. Majd meglátjuk” – árulta el az esetleges folytatás kapcsán.
