Tánczos Barna: megnyugodhatnak a nyugdíjasok

A miniszter szerint az államnak elsősorban a saját kiadásait kell csökkentenie
A 2025-ös költségvetés tervezetét csütörtökön véglegesítik, a kormány szombaton hagyja jóvá, a parlament pedig jövő héten vitatja meg – jelentette be szerda este Tánczos Barna pénzügyminiszter. Az RMDSZ politikusa a TVRInfónak nyilatkozva hangsúlyozta, a költségvetés biztosít pénz az infrastrukturális beruházásokra, illetve a fizetések és a nyugdíjak kifizetésére a 2024. novemberi szinten.

„A nyugdíjasok megnyugodhatnak, mert 2025-ben is hónapról hónapra megkapják azt az összeget, amit tavaly november-decemberben” – nyilatkozta a pénzügyminiszter, megjegyezve, hogy a védelmi minisztérium költségvetése magasabb lesz, mint 2024-ben. 

Tánczos megerősítette, hogy valamennyi közintézményben csökkenteni fogják a bérköltségeket, a legtöbb intézményben 5 százalékkal, bizonyos területek – például az oktatás vagy a belügy – kivételével. Közölte azt is, hogy az idei évre betervezett hitelfelvételekre szükség van a költségvetési hiány finanszírozásához.

„Románia tavaly sok kölcsönt vett fel, idén kevesebbet fog felvenni, és jövőre még kevesebbet. Van egy hétéves ütemtervünk a hitelfelvétel évről évre történő csökkentésére” – magyarázta Tánczos. 

Úgy vélte: az államnak elsősorban a saját kiadásait kell csökkentenie, ennek megfelelően az Elnöki Hivatal költségvetése 10%-kal, a szenátusé 5%-kal, a képviselőházé pedig 9%-kal csökken. A tanügyminisztérium költségvetése 10%-kal növekszik, a közlekedési minisztérium 20%-kal több forrást kap, az egészségügyi minisztérium költségvetése 50%-kal nagyobb lesz 2024-hez képest, míg a környezetvédelmi tárca 51%-os emelést kap. 

Ezek a források biztosítják például a Szeben–Pitești, Szeben–Fogaras, Foksány–Bákó, Ploiești–Buzău, Buzău–Foksány autópályaberuházások folytatását, valamint vasúti vonalak rehabilitációját. Finanszírozást kapnak a regionális sürgősségi kórházak építési projektjei (Krajova, Jászvásár, Kolozsvár), és jelentős forrásokból épülhetnek víz- és csatornahálózatok, illetve a szelektív hulladékudvarok is. 

A költségvetésből támogatják az Iskolaelhagyás Elleni Országos Programot, az egyetemek digitalizációját, valamint a duális képzési központok építését.

A minisztérium közlés szerint minden idők legnagyobb nominális költségvetési hiányával zárta 2024-et Románia. Tavaly a kormányzati kiadások 152,72 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket. A korábbi rekordot a 2020-as 101,798 milliárd lejes költségvetési hiány jelentette. 

A GDP-arányos deficit 2024-ben 8,65 százalék volt, aminél magasabb értéket, 9,5 százalékot csak 2020-ban mutatott a statisztika. A 2024-es költségvetés tervezetében a kormány 5 százalékos GDP-arányos deficittel számolt.

Tavaly 547,60 milliárd lejt tettek ki a román államháztartás bevételei, 10,4 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetési kiadások 19,1 százalékkal emelkedtek, 727,32 milliárd lejre.