Miért is került erre sor? 1957-ben restaurálták a szobrot és feltűnő fehérségével felkeltette a figyelmet. Az egyetem rektori tanácsterméből – pont az első emelt sarkán – rá lehetett látni. 1959-et írtak, amikor itt állandóan tanácskozások folytak bukaresti elvtársakkal, bizonyára az egyetemegyesítés mikéntjéről. Egyik elvtárs megkérdezte Daicoviciu rektort, hogy miféle szobor látszik az ablakból. A tudós professzor elmagyarázta, hogy Szűz Mária alakja bontakozik ki a XVIII. század közepén emelt oszlopon. S hozzátette, hogy nehéz így ateista nevelést folytatni, amikor a diákok állandóan vallásos emlékmű előtt járkálnak, még az ablakból is azt látják. Bizonyára rövidesen megérkezett a parancs a városi néptanácshoz, mely a szobor eltávolítását írta elő. Legalább is a szóbeszédben így terjedt a történet.
A lebontást sebtében hajtották végre. A Mária-szobrot, angyalkákat, urnát talán a Ferenc-rendi templomnál helyezték megőrzésre. Erről akkoriban nem beszéltek, de az oszlop köveit a közelben, a temető bejáratától nyugatra fekvő két, alacsony ráccsal kerített, nem is rég felszámolt grupp egyikébe vitték, s éppen csak kátránypapírral takarták le. Vagy másfél-két évig ott hevertek a szabad ég alatt, őrizetlenül. Sokan találgatták, milyen sors vár rájuk. Az egyik lehetőség volt, hogy oda, a temető elé állítsák fel az oszlopot. Talán túlságosan szem előtt lett volna. Így született meg 1961-ben a másik néptanácsi határozat, mely szerint a Szentpéteri templom mögé helyezik. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Főtérről korábban már elköltöztetett fogadalmi kapu is ott volt, a templom előtt. Akkor még ez a hely a Hóstát központjának számított, a Magyar utca két oldalán jórészt földszintes házak álltak. Az oszlop kerítését ide nem hozták át, amúgy sem volt az eredeti. Itt aztán alig-alig néztek a díszműre, de nem is bántották.
A lényeges változás az 1980-as években következett be. Ekkor került sor a Hóstát lebontására. Az egész környék építőteleppé lett, ahol közel egy évtizedig teljes volt a felfordulás. Mi több, elterjedt az a hír, hogy a templomot, amelynek a kerítését is ledöntötték, el fogják költöztetni. Akkoriban erre az országban volt már néhány példa. Szerencsére ez csak híresztelésnek bizonyult, s a templomot is sikerült újra bekeríttetni. A templom lelkészei sokat tettek az épület megmentéséért, de a területükön kívül eső szobrot nem tudták éjszaka is őrizni. Letört faragványait azonban elmenekítették a templom kriptájába. Egy alkalommal a Mária-szobor fejét is leverték. A 90-es évekre jóformán csak a lecsupaszított szobortörzs maradt meg.
Ilyen előzmények után szinte kivitelezhetetlennek tűnt a 2010-es évek elején felmerült gondolat, hogy az egész oszlopot vissza kellene helyezni eredeti helyére. 2018-ban már arról határoztak, hogy az utca felújításával, forgalommentesítésével egyszerre kell ezt megoldani. S 2023 novemberének végén megtörtént a csoda: áll a restaurált, újra faragott részekből összeállított fogadalmi oszlop. Kecses sziluettje visszatért a belváros panorámájába.
Mikor és hogyan került régi-új helyére az oszlop, és milyen jelentőséggel bír?
A kolozsvári Mária-oszlop beilleszkedik a fogadalmi oszlopok sorába. Ilyen oszlopokat már a rómaiak is állítottak életük valamilyen nagy pillanatának a megörökítésére. A XVII. század második felében, az ellenreformáció terjedésével német nyelvterületen is megjelentek ezek az oszlopok, főleg olyan városokban, ahol a jezsuiták is megtelepedtek. Bajorország és a Habsburg-monarchia majdnem minden jelentősebb városában állítottak ilyen oszlopokat. Eleinte maguk az uralkodók, később a főurak, püspökök, városi elöljárók valamilyen emlékezetes esemény megörökítésére: csatabeli győzelmek, betegség, járvány, tűzvész túlélése, fiú-utód születése, császár-/királylátogatás emléke. A barokk korra jellemzően ezek az oszlopok legtöbbször Szűz Mária, illetve a Szentháromság iránti hálát fejezik ki, úgyhogy a csúcson ezek szobrászati ábrázolása látható. De még nagyon sok szent felkerülhetett az oszlop valamelyik kiszögellésére vagy talapzatára. A két leghíresebb ilyenszerű barokk hálaoszlopot Bécsben, a Graben téren (Szentháromság-oszlop, 1679) és Budán a Szentháromság téren (1706/1712) emelték. A hála kifejezésére még fogadalmi kapukat is építettek, fogadalmi képeket helyeztek el templomokban. Tulajdonképpen a katolikus templomok oltárai körül máig látható kis márványtáblák, a „Hálából”, „Köszönettel” felirattal s egy dátummal ellátva ennek a hagyománynak a tovább élését tükrözik.
Kolozsvár erdélyi viszonylatban is gazdagnak mondhatja magát: két fogadalmi oszloppal és egy fogadalmi kapuval is büszkélkedhetik. Igaz ugyan, hogy az egyik, ma Karolináról elnevezett emlékoszlop klasszicista szellemben fogant, de beilleszkedik a sorba. Mindhárom emlékművet a város errébb-arrébb költöztette. A Karolina-oszlopot a múlt századfordulón a Főtérről átvitték az óvári Karolina térre, a fogadalmi kaput némileg leegyszerűsítve a Szentpéteri templom elé helyezték, a templom mögött meg a Mária-oszlop kapott helyet. Ez most visszaköltözhetett eredeti helyére.
Az oszlop felállítása szorosan kötődik a jezsuiták kolozsvári építkezéseihez. A tanító-rendet még Báthory István fejedelem és lengyel király honosította meg Kolozsmonostoron, majd Kolozsvárt, kollégiumukat egyetemi rangra emelte. A reformáció során ismételten kiűzték őket a városból, 1603-ban még Farkas utcai épületeiket is súlyosan megrongálták. Mikor a XVII. század végén Erdély nagyfejedelemségként a Habsburg Birodalom része lett, a jezsuiták is visszatérhettek Kolozsvárra. 1693 őszén megkapták az óvári templomot és rendházat, ahol újra elkezdhették az oktatást. Rövidesen kiderült, hogy az itteni épületek nem elégségesek a gyorsan fejlődő intézetnek, úgyhogy az 1700-as évek elején megvásároltak egy hatalmas kiterjedésű, több telekből álló területet a Farkas utca és Király utca Bel-Torda (ma Egyetem) utca felöli végén, s ide építkezni kezdtek. 1724-re elkészült a Szentháromság tiszteletére felszentelt templomuk, ezzel párhuzamosan már a templom homlokzatának folytatásaként megépült a kollégium egyemeletes épülete is. Úgyhogy 1727-ben áttették székhelyüket ide, s az óvári épületet, templomot átadták a Ferenc-rendieknek. 1735-re befejezik a nemesi konviktus, utcába beszögellő épületét, s közben a Szt. József fiúnevelde nyugatra eső épülete is elkészül. Így egy nagyjából háromszögű barokk terecske alakul ki, amelyik éppen megfelelő egy fogadalmi oszlop elhelyezésére. Alighanem a jezsuiták tanácsolják az adakozókedvű Kornis Antal grófnak a hálaoszlop itteni megépítését.
A göncruszkai gróf Kornis család a korabeli Erdély egyik Bécshez és katolikus hitéhez hű főúri családjának számított. A legmagasabb rangra Kornis Zsigmond (1677–1731) tett szert, örökös grófságot, császári és királyi kamarási címet nyert, s 1713-tól Erdély főkormányzói tisztségét töltötte be. Támogatta az óvári templom barokk átépítését, s a főoltártól jobbra eső Szent Kereszt-kápolna kiépítésekor családi kriptát is kialakíttatott. Néhány Kornis-sírfelirat máig olvasható a kápolna falain. Zsigmond bátyja, az 1741-ben elhunyt Kornis István is sokra vitte: valóságos belső titkos tanácsos, két vármegye főispánja, királyi főkamarás, az országgyűlésen a rendek elnöke lett. Neki a Gyerőffi Borbálától született fia, Antal (1709–1759) az oszlopállító. Ő is megkapta a kamarási címet, Hunyad megye főispáni székét, s a főkormányszéknél tanácsosi tisztséget töltött be, ami akkoriban miniszteri rangnak felelt meg. A világot látott, pápai kihallgatáson is megjelent férfiú kétszer nősült. Először Mikes Mária grófnőt vette feleségül, ennek 1744-ben bekövetkezett halála után pedig Petki Anna grófnőt. Mindkét asszony Szűz Mária nagy tisztelője volt. Már a második feleség lelkes támogatásával vállalkozott Kornis Antal az oszlop emeltetésére.
A fogadalmi oszlop feltételezhetően az 1738 szeptemberétől 1739 augusztusáig dühöngő utolsó nagy kolozsvári pestisjárványtól való megszabadulás iránti hálát fejezi ki. A 7500 lakosú városban 800-ra tehető az akkori halottak száma. A járvány tehát megtizedelte a lakosságot. Mindenki csodának tarthatta, hogy túlélte a vészt.
Azokban az időkben Kolozsvárt éppen nagy átépítési munkálatok folytak. A protestáns vallás követelményei szerint átalakított, oltáraitól megfosztott templomokat újra be kellett rendezni a katolikus szertartás igényei szerint. A főtéri Szent Mihály-templom művészetpártoló plébánosa, Bíró János élen járt ezen a téren. 1740 körül megfogadott két tehetséges német szobrászművészt a templom díszítésére: Johannes Nachtigallt és Anton Schuchbauert. Kettőjük együttműködésének remekműve lett az erdélyi viszonylatban páratlan szószék. Öt oltárral is gazdagították a templombelsőt.
Kovács Zsolt művészettörténész másfél évtizeddel ezelőtt megtalálta a Kornis Antal és Anton Schuchbauer között 1744 szeptemberében kötött hét pontos latin nyelvű szerződést. Ebből kiderül, hogy a kivitelezéshez két év állt a művész rendelkezésére, s a fogadalmi oszlop jóval díszesebb lehetett volna. Nem kevesebb, mint 15 szent szobrát kellett volna megfaragni, s három unikornist, melyek a Kornis család címerállatai. Nem tudjuk, miért egyszerűsítettek a kivitelezés alkalmával, de egyértelmű, hogy 1746-ra készülhetett el a munka.
A most felújítva látható oszlop hatszögű talapzaton nyugszik, ennek alsó szintje két lépcsős, akantuszleveles-volutás lábak tagolják. A következő szinten a felirat nélküli kartusok és volutás lábakon nyugvó urnák váltakoznak, ennek koronázópárkányán szárnyas angyalkák fáklyát tartanak. Innen emelkedik ki a háromszöges alapformájú, angyalfejekkel és felhőkkel átfont oszloptörzs. Ezen egy lendületes Mária-szobor áll. Testét fodros lepel fedi, arca fiatalos. Jobbját drámai mozdulattal mellére teszi, balját egy kerubfejen pihenteti. Az, hogy Mária a földgömbön tekerőző kígyóra tapos, a gonosz legyőzésére utal. Mária fejét kovácsoltvas csillagkoszorú övezi. Egykori képek szerint a bal kéz fém keresztet tartott, de ez idővel letörhetett. A műalkotást eredetileg hatszögű bábos korlát övezte, mindegyik szögletén tartóoszloppal. Valószínűleg a bábok töredezni kezdtek, ezért a két világháború közti időben ezt a korlátot szétbontották, s az eredeti oszlopokat felhasználva négyszögű, dróthálós, vasrácsos kapujú kerítést alakítottak ki. A kerítésen kívül a kör alakú járdaszigetnek a négyszögből kimaradt részeire fákat ültettek, amelyek az 50-es évekre megnőttek, s nyáron eltakarták az oszlop alsó harmadát.
Említésre méltó, hogy az oszlop Mária-szobra a földgömbbel és a kígyóval megtalálható a Ferenc-rendi templom bejárata feletti szoborfülkében is. A templom barokk szobrait rendszerint Johannes Nachtigallnak tulajdonítják. Vajon nem közös munkáról van-e szó? Kornis Antal a fogadalmi oszlopon kívül még mecénásként tűnik fel a Ferenc-rendi templom lorettói kápolnájának az építtetőjeként. Ez a toronytól jobbra elterülő kis kápolna a torony megtámasztására is szolgált. Akkoriban nagy kultusza volt a Szűzanya egykori lakának, melyet a XIV. századi legenda szerint az angyalok elmenekítettek a pogányok hatalmába került Szentföldről. Előbb Dalmáciában, majd Itáliában tették le. Az utóbbi helyen, Loretto városában egy bazilikát építettek föléje. Ennek imádati tárgyát, a fekete madonnát állítólag Lukács evangélista faragta. Az ellenreformáció idején több tucatnyi „lorettói kápolna” épült Európában. Ezek egyike a kolozsvári is. Finom homlokzati domborművét Johannes Nachtigall faragta. Előtte valamikor két orrszarvú szobra is állt. Kornis Antal a lorettói kegyszobor másolatát Itáliából hozta magával, s e kápolna oltárára ajánlotta.
A fogadalmi oszlop számos turistában fogja tudatosítani, hogy Kolozsvár a közép-európai művelődéstörténet részese.
