Hétvégén zajlik a népismereti filmszemle Sztánán

Hétvégén zajlik a népismereti filmszemle Sztánán
Holnap kezdődik Sztánán a IV. Nemzetközi Népismereti Filmszemle, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány által meghirdetett pályázatra profi és amatőr filmesek jelentkezhettek, magyar nyelvű, néprajzi vonatkozású alkotásaikkal – áll a szervezők szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Az alapítvány először 2014-ben hirdette meg a pályázatot, azóta a filmszemle állandó helyszíne Sztána, ahol1919. augusztus 31-én született az alapítvány névadója, Ifj. (Dr.) Kós Károly. Az első filmszemlére 60, a másodikra 33, a harmadikra pedig 41 alkotást neveztek be.

Az idei fesztiválon, augusztus 25–27. között összesen 37 alkotás vetítenek, magyarországi filmesek 31, szerbiai alkotók egy, szlovákiaiak kettő, míg romániai filmesek összesen három alkotással jelentkeztek a filmszemlére.

„Az előzsűrizések helyszíne Budapest, ahol a beérkezett alkotások közül a versenyfilmeket nemcsak szakmai zsűri választja ki, hanem – meghívásos alapon – 20-25 fős közönség is szavaz a filmekre” – olvasható a szervezők közleményében. Az idei szakmai előzsűri tagjai: Filep Antal etnográfus, az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos kutatója, Somogyvári Rudolf filmrendező és producer, Kós Béla, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány elnöke.

A sztánai zsűri tagjai: Kemecsi Lajos zsűrielnök, a néprajztudomány kandidátusa, a Budapesti Néprajzi Múzeum főigazgatója, Tötszegi Tekla, néprajzkutató, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese, Bereczki Ibolya, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a néprajztudomány kandidátusa, Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, rendező, egyetemi tanár, Somogyvári Rudolf producer, filmrendező, operatőr, a Filmművészeti Akadémia tagja és Kós Béla, az alapítvány elnöke.

Az alábbiakban közöljük a rendezvény programját.

Augusztus 25., péntek:

Kötetlen program, ismerkedés a faluval és lakóival, kirándulás a Varjúvárhoz és a Szentimrei Villához.

16:00 – Kunvári Gábor néprajzi fotókiállításának megnyitója

17:00 – Könyvbemutató, előadó: Szabó Zsolt irodalomtörténész

18:00 – Népismeret és filmezés című szakmai beszélgetés, moderátor Koltay Erika etnográfus, a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusa, filmkészítő. A szakmai beszélgetés nyitó filmje A nagy fa árnyékában című, Dr. Kós Károly akadémikus néprajzkutatóról készült dokumentumfilm.

Augusztus 26., szombat

09:00 – Megnyitó: a filmszemlét megnyitja Kós Béla, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány elnöke

09:30–22:00 – Versenyfilmek vetítése

Augusztus 27., vasárnap

10:00 – Díjkiosztó

11:30 – Istentisztelet

(Borítókép: Filmvetítés Sztánán. Fotó forrása: Nemzetközi Népismereti Filmszemle)