Japán cseresznyevirágzás idején

A cseresznyefák rózsaszínű és fehér virágai legfeljebb egy hétig színesítik a tájat, egy erősebb szellő elrepíti szirmaikat. Ma már egyes fajtái korábban, mások későbben nyílnak, úgyhogy akár egy hónapig lehet csodálni őket. Máskülönben a hagyományos japán év április elsejével kezdődik, s ilyenkor nyílik meg az új tanév is. A japán krizantém fél méter magas, sárgás virágú fél-örökzöld cserje. Szeptember végétől virágzik. Tizenhat szirmú virága a császári család jelképe, sőt 1868 óta – aranyozott árnyalattal – az ország címere is. Mindkét virágzás ünnepszámba megy, ilyenkor a japánok is felkeresik a kerteket, s csodálják a természet szépségét. Sőt, az iskolákban ilyenkorra esik „az iskola másként” hete, amikor a tanulók csoportosan, egyenruhába öltözve, tanárok vezetésével járják az ország szép helyeit.

Az első Kolozsvárról indított, 25 tagú, Japánba látogató turistacsoport is a cseresznyevirágzás hívó szavára indult kéthetes távol-keleti körútjára.

A Münchenből felszálló óriásrepülőgép 12 órát tölt a levegőben, amíg Szibéria havas tájait átszelve, Észak-Koreát gondosan elkerülve megérkezik a tokiói Haneda repülőtérre. Az autóbusz a keleti országokban már megszokott, magasan futó, fizetéses autópályákon aránylag hamar a központban fekvő szállodánkhoz visz. Kis várakozás után feljutunk a szobánkba, amely meglehetősen szűk, de van benne íróasztal, teafőző, nagyképernyős tévé. A koffereket már alig lehet elhelyezni. A televízión vagy tíz műsor fogható, de mind helyi adóké, más városok szállodáiban az egyetlen számunkra érthető adás a CNN kelet-ázsiai műsora, amelynek jóformán kizárólagos témája az amerikai elnök napi szereplése. Az igazi meglepetés a fürdőszobában ér. Minden szállodai szobához fürdőkádas, eltolható üvegfallal kettéválasztható fürdőszoba tartozik – így nem spriccel szerte a víz.

Hanem az illemhely kagylója külön csoda: van az oldalán vagy nyolc-kilenc gomb, szinte zongorázni lehet rajta: ha a „deszkára” ráülsz, bekapcsol a melegítés, a végén már olyan forró az ülőke, hogy inkább felállsz róla. Aztán ha az egyik gombot megnyomod, vízsugár célozza meg a megtörlendő részt; a nők számára egy másik vízsugár is választható. Újabb gombnyomás finom, langyos permettel az egész alsó felet tisztába teszi, s csak ezután jön a diszkrét szellő, mely biztosítja a száraz bőrfelületet. Természetesen szagelszívó is van beépítve a kagylóba. Mikor felállsz, magától beindul az öblítés. És ez nem csak a szállók kiváltsága: az üzletek, éttermek, sőt az utcai illemhelyek is ilyen felszereléssel vannak ellátva, s természetesen olyan tiszták, mint nálunk egy magánrendelő-intézetben. Fizetni használatukért sehol sem kell.

Az előcsarnokban kapott városközpont-térképről kitűnik, hogy csak két utca választ el a császári palota kertjétől, és csak néhány lépésre fekszik tőlünk a parlament oszlopos, piramis-kupolás, európai stílusú épülettömbje is. Előtte díszes park, mögötte viszont számos modern irodaépület zsúfolódik. Az egész telket tízlépésenként egy-egy rendőr őrzi. Az itteni rendőröknek nem gépfegyver lóg az oldalán, talán pisztolyuk sincs: kezükben egy-egy vállig érő seprűnyél. Azzal jeleznek, hogy meddig szabad a kerítéshez közelíteni. Még védelmi eszköznek is beillik. A széles utcák kereszteződésénél legalább két rendőr áll a stoplámpák tövében. Nekik pirosan villogó botjaik vannak, s ha szükséges, azokkal átveszik a forgalom irányítását, gyorsítását. A parlamentet itt a történelmien hangzó diétának nevezik. Az Alsóház és a Felsőház tagjait is választják. A győztes párt adja a miniszterelnököt, akit a császár nevez ki, majd ezután megalakul a rendszerint 18 tagú minisztertanács. Az államgépezet ma már nagyjából megfelel az európai országokban szokásosnak.

A császári palota kertje

Délutáni szervezett körsétánk Tokió legnagyobb – de lényegében turisták elől elzárt – nevezetességét, a császári palotát veszi célba. Ez a 12 milliós világváros kellős közepén fekszik, mint egy hatalmas park. A bent rejtőző épületeket teljesen eltakarják a fák. Talán a császár születésnapján s január 1-jén a kíváncsiskodók is beléphetnek e tiltott negyedbe. Jelenleg az egész parkot széles vizesárok övezi. Több helyen is híd vezet át rajta, azon túl a hatalmas tömbökből épült magas kőfalon keleties kapuk nyílnak. Persze, már a hídra sem léphet a halandó, rendőrök sokasága vigyázza a rendet. Van azonban a császári kertnek egy külön fallal elkerített része, ahol az 1600-as évektől a sógunok erődítménye állott, ide naponta néhány órára beléphetnek a turisták is. Láthatók az egykori hatalmas donjon alapfalai. A gondozott ösvények mellett színes virágok sokasága; itt csodálhatjuk meg az első virágzó cseresznyefákat is. A város eredeti neve Edo volt, s a Tokugava sógunok tartották itt székhelyüket. A sógunátus bukása után, 1869-ben költözött ide a császári udvar Kiotóból, s akkor változtatták nevét az „új főváros” jelentésű Tokióra. A falakon belül, a jól elkülönített császári rezidencián kívül, néhány hivatali épület is található. A császár csak nagyon ritkán mutatkozik meg rendezvényeken, még a politikai életben is. A parkot övező vizesárok mentén széles járda fut, ez összesen 3 km hosszú, mi is körbejárjuk, bár minduntalan a kocogókkal vagy éppen szaladókkal találjuk magunkat szembe. Ez a tokióiak népszerű esti kikapcsolódása: néhányszor megkerülik a palotakertet.

Lányok kimonóban

A többnyire díszes öntöttvas kerítéssel is elhatárolt palotakertet a járdán túl széles úttest övezi közepes forgalommal, annak túloldalán már a modern város bontakozik ki: húsz-harminc emeletes üvegpaloták, irodaházak. Jóformán alig maradt emléke a régi városnak, a kisebb – fából készült – épületek teljesen eltűntek. Szállodánk ablakából rálátunk egy teljesen körbeépített, de máig lakott kétszintes házikóra, még egy autóparkolónak megfelelő udvara is van. Tény, hogy a korábbi faépületeket évtizedenként vagy egy tűzvész, vagy egy földrengés pusztította el, s utána némileg tágítani lehetett az úthálózatot. A legemlékezetesebb, szökőártól is kísért földrengés 1923 januárjában döntötte romba a várost, a pusztítást még tűzvész is fokozta.

A parlament épülete