Kanadai tenisztornákon történt

Kanadai tenisztornákon történt
A héten a férfiak és nők Kanadában szerepelnek jelentősebb tornákon, előbbiek Montrealban, utóbbiak Torontóban játszanak keménypályás borításon.

Fucsovics a második fordulóban

Fucsovics Márton sikerrel vette az első fordulót az 5,3 millió dollár összdíjazású torontói vetélkedőn. A világranglistán 51. magyar játékos a rangsorban 12 hellyel hátrébb álló Joao Sousával találkozott, és a portugál teniszező brékjével indult a mérkőzés. Fucsovics később kétszer is el tudta venni riválisa adogatását, ezzel övé lett az első szett. A második játszmában mindketten két szervagémet vesztettek el, a rövidítésben pedig Fucsovics koncentrált jobban, így az 1 óra 43 perces találkozó megnyerésével ő jutott a 32 közé. Fucsovics következő ellenfele vagy a szabadkártyás svájci Stanislas Wawrinka vagy a 16. kiemelt ausztrál Nick Kyrgios lesz.

Eredmény, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Fucsovics–Sousa (portugál) 6:4, 7:6 (2).

A 27 esztendős Marius Copil (93. a világranglistán) a torna selejtezőjében volt érdekelt, de váratlan vereséget szenvedett az öt évvel fiatalabb Josihihito Nisiokától (247.), és már az első körben búcsúzott. A 125 perces összecsapás a japán játékos 2:6, 6:3, 7:6 (2) arányú győzelmével végződött. A román teniszező 17 ászt ütött, de 10 kettős hibát is vétett, a részvételért 2220 dollárral gazdagodik.

Babos kikapott korábbi párospartnerétől

Babos Tímea (38. a világrangsorban) kikapott korábbi páros partnerétől, a német Julia Görgestől a 2,8 millió dollár összdíjazású montreali torna első fordulójában.

A 25 éves soproni teniszező elvette a tizedik kiemelt Julia Görges második adogatójátékát, és mivel a folytatásban egyikük sem hibázott szervagémében, 33 perc alatt játszmaelőnybe került. A második szettben mindketten hozták saját adogatójátékukat, így rövidítés döntött, amelyben Görges bizonyult jobbnak. A döntő játszmában Babos elvesztette második szervajátékát, innen pedig már nem tudott visszazárkózni, így Görges nyerte a 2 óra 22 percet tartó összecsapást.

„Azt gondolom, hogy régen játszottam ilyen jó meccset és ennyire jól” – nyilatkozott saját honlapjának Babos, aki kiemelte, ez boldoggá teszi, ám sajnálja, hogy nem sikerült legyőznie top 10-es ellenfelét. „Nagyon nehéz mérkőzés volt: ott voltak a lehetőségek, de úgy érzem, ezeket most nem én rontottam el, hanem az ellenfelem játszott nagyszerűen. Rettentően jól szervált, a statisztikák alapján ő a világ legjobb adogatója” – fejtette ki.

A magyar lány a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol a Csan, Hao-csing, Zsao-szuan Jang (tajvani, kínai)–Francoise Abanda, Tatjana Maria (kanadai, német) párharc győztesével játszik.

Eredmények (a viadal honlapja szerint), 1. forduló (a 32 közé jutásért): Görges (német, 10.)–Babos 3:6, 7:6 (3), 6:4; Ka. Plískova (cseh, 9.)–Siniakova (cseh) 6:4, 6:4; V. Williams (amerikai, 13.)–Dolehide (amerikai) 7:5, 6:1.

Román részről hat (!) teniszező főtáblás, négy alanyi jogon érdemelte ki ezt, kettő pedig végigküzdötte a két selejtezőfordulót. Ana Bogdan (87.) és Monica Niculescu indult a selejtezőkben, előbbi az első fordulóban a lengyel Magdalena Frech-sel (121.) mérkőzött, aki 6:3, 4:1-es állásnál sérülés miatt feladta a meccset. A folytatásban Bogdan fordulatos mérkőzést vívott az amerikai Sofia Keninnel (68.), szetthátrányból fordítva nyert 4:6, 6:4, 6:2 arányban.

Monica Niculescu (60.) előbb az orosz Jekatyerina Alekszandrovát (98.) búcsúztatta két 6:3-mas szettben, majd a szlovén Dalila Jakupovics (92.) ellenében sem izzadt meg nagyon: 6:1, 7:6 (0) volt a végeredmény.

A két főtáblára jutott teniszező eddigi jutalma 8015 dollár és 31 világranglistapont.

Montrealban a világelső Simona Halep természetesen első kiemelt, s ezért erőnyerőként kihagyja az első fordulót, majd a második körben az Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz)–Christina McHale (amerikai) párharc győztesével kezd a második körben.

Irina-Camelia Begu a 15. kiemelt ausztrál Ashleigh Barty ellen kezd, Mihaela Buzărnescu és Sorana Cârstea viszont selejtezőből érkezett ellenfelet kapott: előbbi a kínai Csi-ang Vangot, utóbbi pedig éppen Niculescut.

Ana Bogdan a fehérorosz Arina Szabalenka ellen lép pályára a főtáblán, a győztesre a második favorit dán Caroline Wozniacki vár; a román–román párharc továbbjutója pedig szintén kiemelttel, a 13. favorit amerikai Venus Williamsszal játszik.

Párosban Niculescu és Buzărnescu alkot kettőst, elsőként a Suko Aojama, Ligyia Morozova (japán, fehérorosz) duóval mérkőznek. A másik színtiszta román páros, Begu és Halep viszont már el is köszönt a versenytől, mivel kikapott a magyar származású, brit színekben versenyző Konta Johanna és a kínai Su-aj Csang kettősétől. A mérkőzés 106 perc játék után döntő rövidítésben dőlt el, 4:6, 7:6 (1), 11–9 volt a végeredmény. A román páros a második játszmában 5:4-es állásnál, Halep adogatásánál két meccslabdát szalasztott el. Beguék 4960 dollárt kapnak a részvételért.